
Fonalból harang
Fotó: Nagy Lilla
Még pár nap, és itt a karácsony. Amikor már nincs idő tökéletesre, előkerülnek a legegyszerűbb eszközök: filc, fonal, linóleum. Kézzel készített díszek, amelyek nemcsak a fát, hanem az ünnepet is felöltöztetik.
2025. december 21., 12:562025. december 21., 12:56
Van egy csendes pillanat decemberben, amikor már minden kicsit lelassul. A napok rövidek, az esték hosszabbak, és az ember egyszer csak észreveszi: jövő héten karácsony. Ilyenkor már nem a nagy tervek ideje jön el, hanem az apró mozdulatoké. Egy varrás itt, egy csomó ott, egy félretett anyagdarab, amely végül mégis helyet kap az ünnepben. A kézzel készített karácsonyi díszek nem sietnek – és talán épp ezért érkeznek meg időben.
Így születtek meg idén is a kézzel készített karácsonyi dekorációim.
A klasszikus karácsonyi szín természetesen nem maradhatott el: piros filcből varrt szívek készültek, párnabelsővel bélelve, hogy ne csak szépek, hanem tapintásra is jólesők legyenek.
A klasszikus piros klasszikus szívként került a fára
Fotó: Nagy Lilla
A díszítés többféleképpen is történhetne, hímzéssel vagy gyöngyökkel, ezúttal az utóbbi mellett született döntés. Egy kis csillogás, egy kis játék a fénnyel, karácsonykor ez szinte elvárás. A szívek nem szabályosak, nem mértani pontosságúak, de talán épp ezért hatnak őszintének.
Elrontott szabásból valami újat: így lett a kesztyűből halforma
Fotó: Nagy Lilla
Készült filcből varrt kesztyű is, hímzéssel díszítve. A kesztyű azonban kényes műfaj: egy apró tévedés a szabásnál, és máris más irányt vesz a forma. De a kézműveskedés egyik legfontosabb szabálya, hogy nincs selejt, csak új ötlet. Így lett a félresikerült kesztyűből halacska karácsonyfadísz, ami talán nem hagyományos, de annál szerethetőbb.
A hópehely idén horgoltan érkezett
Fotó: Nagy Lilla
A fonal sem maradt a fiókban: horgolt karácsonyi díszek is készültek. Ezekről sokan azt gondolják, hogy bonyolultak, pedig egy jól megválasztott YouTube-videó segítségével egészen egyszerűen elsajátíthatók az alapformák.
Az ünnepi üzenetekhez linómetszetes üdvözlőkártyák születtek, megmaradt linóleumdarabok felhasználásával. Egy kis tervezés, néhány határozott vágás, majd festék és papír – és máris kész az a kártya, amelyből biztosan nincs még egy ugyanolyan. Ezek nemcsak szavakat közvetítenek, hanem azt is: időt és figyelmet szántunk rájuk.
Megmaradt linóleumból kártyácskák
Fotó: Nagy Lilla
A papír és a kartonok sem maradnak ki a díszítésből. Megmaradt cipősdobozokból, csomagolásra már nem alkalmas papírokból is lehetnek dekorációk. Papírból girland, kartonból csillagok születtek nálam.
A díszítés végül a legegyszerűbb formában zárult: kis fák, apró masnikkal díszítve. Nincs túlzás, nincs csillámpor, csak letisztult forma és egy finom hangsúly. Néha épp elég ennyi ahhoz, hogy karácsony költözzön a térbe.
Egy kis előretervezés sosem árt: tartsuk meg a koszorúalapot jövőre
Fotó: Nagy Lilla
És ha már jövő héten karácsony van, érdemes egy pillanatra előre is nézni. A jövő évi adventre már most megszületett az egyik ötlet: egy újrahasznosított koszorúalap, amelyre szorosan felcsavart rongy került. Rétegről rétegre épült fel, türelemmel, míg végül egy letisztult, karakteres koszorúalap született belőle. Nem hivalkodó, nem drága, viszont pontosan azt hordozza, amire az adventnek emlékeztetnie kellene: az egyszerűséget és a lassulást. Ezt kedvünkre egészíthetjük ki más díszekkel is.
A kevesebb néha több: masnikat a fára
Fotó: Nagy Lilla
Jövő héten karácsony. A kézzel készült díszek talán nem a legtökéletesebbek, de segítenek abban, hogy az ünnep ne csak körülöttünk, hanem bennünk is megszülessen.
„A színház, mint összművészeti forma a történetmesélésen, a látványon, a nyelven, a mozgáson, a téren keresztül képes megmutatni nekünk, milyen volt, milyen most és milyen lehetne a világunk” – írta Willem Dafoe a színházi világnapi üzenetében.
Burkolt jelenlétek, hideg emlékek, szakrális betontömbök: Siklódi Fruzsina Erzsébet festményei a hiány eszméjét jelenítik meg. Erős színekkel, kontrasztokkal, de mindenek előtt emlékekkel dolgozik, nosztalgiába csomagolva a felejtést.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Sokoldalú művész, művészetszervező, akinek az évek során a figyelme egyre inkább a lényegi kérdések felé fordult. A Jelenlét házigazdája, Túros Eszter művészettörténész vendége ezúttal Verebes György Munkácsy Mihály-díjas, Érdemes Művész.
Azok a jó mesék, amelyek megőriztek valamit aktualitásukból, tehát örökérvényű tanulságokkal bírnak – véli Dávid Péter rendező, akivel a bábszínház világnapja és Janikovszky Éva születésének centenáriuma apropóján beszélgettünk.
Nem így kezdődik egy kiállításmegnyitó. Egy mondattal azonban minden megváltozott: Halász Péter aznap reggel meghalt. Csíkszeredában az életmű bemutatása egy időben vált búcsúvá és végleges lezárássá. A kör bezárult.
Képesek vagyunk-e valóban meghallani egymást, mielőtt ítéletet mondunk? Ezt a kérdést állítja a középpontba a Csíki Játékszín legújabb előadása, a 12 dühös ember. A tizenkettők közül két szereplővel, Veress Alberttel és Kitay Leventtel beszélgettünk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Festmények, fotogramok, cianotípiák és lírai csendéletek: a Ceglédi Alkotók Egyesületének képzőművészei mutatkoznak be Csíkszeredában. A kiállítás nemcsak műveket hozott, hanem történeteket a tehetséggondozásról, közösségről és alkotói sorsokról is.
szóljon hozzá!