Hivatalosan is legionárius propaganda terjesztésével gyanúsították meg pénteken a legfőbb ügyészség ügyészei Călin Georgescut, amiért a választási kampányban egy tévéműsorban a Vasgárda egykori vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól idézett.
A közelgő viharoktól tart a Salrom vezetősége, illetve a beszakadt parajdi bányafödémnél dolgozó kivitelező, hiszen a megáradó patakok kárt tehetnek a munkatelepen, valamint a Korond-patak sótartalmának növekedését is eredményezhetik.
Nicușor Dan államfő hétfőre összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését, amelyen a parajdi bányakatasztrófáról is tárgyalni fognak.
Zivataros időjárásra figyelmeztető előrejelzéseket bocsátott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett újabb kánikulára is figyelmeztetnek, ez azonban az ország déli részére érvényes.
Az EU tagállamai közül tavaly Romániában voltak a legolcsóbbak az élelmiszerek és az alkoholmentes italok – közölte pénteken az Eurostat adataira hivatkozva az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Călin Georgescu pénteken megjelent a legfőbb ügyészségen, ahol az Agerpres információi szerint ki fogják hallgatni, amiért a választási kampányban egy tévéműsorban a Vasgárda egykori vezetőjétől, Corneliu Zelea Codreanutól idézett.
Állatkínzás és illegális fegyverhasználat megalapozott gyanújával vettek őrizetbe egy férfit Marosvásárhelyen.
Gyergyóremete községben is megjelent az afrikai sertéspestis, ezért több sürgős és szigorú intézkedést vezettek be a betegség terjedésének megelőzése érdekében – tájékoztatott a helyi polgármesteri hivatal.
Termál Liget Szentegyháza néven indul újra az egykori Szentegyháza Gyöngyeként ismert szentegyházi termálstrand a hétvégén. A strandot az önkormányzat peres úton kapta vissza.
Robbanás volt egy szászrégeni lakásban pénteken délelőtt. Egy személy súlyosan megsérült, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltóegységek.

Dr. Székely-Szentmiklósi István több mint négy évtizedes pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Péntek hajnali brüsszeli sajtótájékoztatóján Nicușor Dan arról számolt be, hogy az országos helyreállítási tervről (PNRR) és Románia költségvetési hiányának csökkentéséről tárgyalt az EU-csúcs alkalmával Ursula von der Leyennel.
Új programot vezet be az elszigetelődött, beteg idősek és a fogyatékkal élők számára a sepsiszentgyörgyi önkormányzat: egy olyan digitális eszköz beszerzését és használatát támogatják, amely baj esetén riasztja az illetékeseket.
A fogás egyszerre hozza a közel-keleti és mediterrán konyha legjobb elemeit: gazdag fűszerek, friss zöldfűszerek, citrusok és roppanós textúrák találkoznak egy tányéron.
A villanyáram hatósági árszabályozásának július elsejei kivezetése után a kiszolgáltatott fogyasztók havi 50 lej értékű elektronikus energiautalványra lesznek jogosultak.
Elkészült a Tompa László utca aszfaltozásával a kivitelező Székelyudvarhelyen, ezzel egy fontos közlekedési alternatíva szabadult fel a gépjárművezetők előtt.
Hosszab áramszünet várható hétfőn Nyikómalomfalván, a szolgáltató ugyanis javítási munkálatokat végez – derük ki a szerkesztőségünknek is elküldött közleményből.
Havi bruttó 300 lejre korlátozza a kormány a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát – derül ki a munkaügyi minisztérium holnapján csütörtök este közzétett sürgősségirendelet-tervezetből.