Avatar: Tűz és hamu – hiába a lenyűgöző látvány ha majdnem ugyanazt nézzük mint három évvel ezelőtt

Van az a mémesített képregényjelenet, amikor a Watchmen Doctor Manhattanje a Mars egyik szikláján ülve elmélkedik isteni mivoltán, és itt válik nyilvánvalóvá, hogy

Ez a mém ugrott be nekem is (lásd alább), miközben az Avatar legújabb részét néztem – különösen a tengeri csatajeleneteknél –, vagyis hogy ezt a filmet én már 2022-ben is láttam.

Ugyanazokkal a szereplőkkel, ugyabban a világban, ugyanazokon a tengeri helyszíneken, de még a csatajelenet résztvevőinek felvonulása is helyenként mintha a második epizód egy-egy újrahasznosított jelenete lett volna.

korábban írtuk

Nem egy világmegváltó folytatás, viszont elképesztően látványos lett a második Avatar-film

Történetmesélés szempontjából nem lett kiemelkedő, a látványban viszont köröket ver a jelenlegi blockbuster-felhozatalra az Avatar második része, hiszen ehhez képest minden látványfilm olcsó megúszásnak tűnik.

Ez azért van, mert James Cameron egyszerre forgatta le a 2009 mozis szenzációjának számító Avatar második és harmadik részét (valamint jeleneteket a továbbiakban tervezett negyedik és ötödik részekhez), többek között azért, hogy – elmondása szerint – elkerülje a Stranger Things-effektust vagyis, hogy

• a gyerekszínészek két film forgatása között sokat nőjenek és változzanak,

• de ugyanakkor ezzel költséghatékonyabbá és profitmaximalizáltabbá tegye az alkotásait, amik így kevesebb pénzből termelnek milliárdokat, mintha több büdzséből forgatta volna le azokat.

Amíg Pandora világa az első Avatar-filmben az újdonság erejével és a letaglózó látványvilágával szippantott be, 13 év kihagyás után, a folytatásban ismét bebizonyította, hogy nem egyszeri fellángolás volt James Cameron részéről a lenyűgöző idegen világ viszonyrendszereinek bemutatása, addig a harmadik részre már mondhatni elveszett ez a varázs. Valahogy úgy, mint a 3D-ben vetített Disney-filmeknél ahol

Nem azt mondom, hogy James Cameron Pandorája ne lenne továbbra is áll-leejtően látványos, csak épp harmadszorra, újabb három óra erejéig már nem tudnak annyira lenyűgözni a gravitációra fittyet hányó sziklák, a buja őserdők (amiből ezúttal teljesen hiányzik az első részben bemutatott vadvilág), de

Az újrahasznosításon túl azonban hoz újdonságot is a film, hiszen James Cameron a harmadik felvonásban egy újabb na’vi-törzset, a mangkwan klánt hozzák be, akiket

Pontosabban ő is megkapta a speciális motion capture-ruházatot és a szenzorokat a testére, amivel a forgatást követően ráhúzták a hamutól világosabb kék színárnyalatú na’vi „bőrét” ami miatt egy idő után totálisan elfelejtjük, hogy hús-vér színészeket látunk a képernyőn (például ki mondaná meg, egy kis utánanézés nélkül, hogy a várandós Ronal-t Kate Winslet alakítja, illetve hányszor jutott eszünkbe, hogy Jake Sully avatarja mögött, továbbra is Sam Worthington fizimiskája és mozdulatai vannak?).

Varang és a végérvényesen na’vi testbe költöző Quadritch dinamikája az egyik jobb aspektusa az eddigi leghosszabb Avatar-mozinak, ami továbbra sem rendelkezik komolyan vehető történettel és karakterfejlődésekkel, önismétlésekkel viszont annál inkább.

Cameron ezúttal a csodákra, a bibiliai áthallásokra tette át a hangsúlyt az „ember rossz – a természet jó” szembenálláson és a meglévő ökoszisztémák megbolygatásának veszélyén túl. Az Avatar továbbra is egy mese, amiben a jók és a rosszak összecsapnak, amikor pedig minden remény elveszik, akkor a Deus ex machina érvényesül,

Természetesen nem azért tódulunk a moziba a harmadik Avatar-filmre sem, hogy ezúttal filozófiai és egzisztenciális mélységekbe merüljünk, hanem, hogy kikapcsoljuk az agyunkat, és pár órára Pandorán érezzük magunkat, ahol

A hiányérzet és a megválaszolatlan kérdések azonban így is megmaradnak a harmadik filmet látva, hiszen szinte semmit nem tudunk meg a mangkwan-törzsről azon túl, hogy tűz pusztította el a lakóhelyüket, és harcosaik mindössze a feláldozható orkok szerepét töltik be ebben a világban, az ember-na’vi ellentét is marad a korábban látott szinten, és itt is kapunk

Az, hogy mi vár ránk a tervezett negyedik és ötödik részben, még semmit sem tudunk, maga James Cameron nyilatkozott arról, hogy a trilógia után nem ragaszkodik ahhoz, hogy ő rendezze a soron következő két filmet, amennyiben a harmadik rész már nem mozgatja meg annyira a nézőket, mint az első kettő, amelyek az első és harmadik legtöbb bevételt hozó mozik lettek a filmtörténetben.

A trilógiával most lezárult egy fejezet az Avatar történetében, a folytatásra pedig lehetőség van kissé újragondolni ezt a franchise-t, mert

Én a magam részéről nem is bánnám, ha nem készülne több Avatar-film, de amíg milliárdos bevételt termel a franchise, addig készülni fognak a folytatások, ha kell akkor majd James Cameron nélkül is, aki már a 71-ik életévét tapossa.

Az egyre silányabb minőségű hollywoodi blockbusterek látványvilágát kenterbe verő Avatar továbbra is vitathatatlanul parádés moziélménynek számít, azonban ha folytatni akarják, akkor lehet, hogy

Mondjuk az is lehet, hogy azok már nekik és nem nekünk, mozibajáró boomereknek, millenialoknak és Z-generációsoknak készülnek majd.