
Képünk illusztráció
Fotó: Tuchiluș Alex
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
2026. február 04., 10:342026. február 04., 10:34
2026. február 06., 12:032026. február 06., 12:03
Szolgálatban volt és a hatósági járművet vezette az a rendőr, akit Aradon tartóztattak fel a hét elején a korrupcióellenes igazgatóság emberei. Az akció
– számolt be az esetről helyi forrásokra hivatkozva a TVR Info. A román közszolgálati média értesülései szerint a rendőrügynököt akkor kapták el, amikor állítólag 1500 lej vesztegetési pénzt vett át.
A tettenérést több bejelentés nyomán szervezték meg, ugyanis a nyomozáshoz közel álló források szerint a gyanúsított többször is megállított járművezetőket a forgalomban, állítólagos közlekedési szabálysértésekre hivatkozva, majd pénzt kért tőlük bírság ürügyén.
Kedden este az aradi törvényszék helyt adott az ügyészség indítványának, és elrendelte a gyanúsított rendőr előzetes letartóztatását. A nyomozók házkutatást tartottak a gyanúsított rendőr lakásán és az Arad megyei közlekedésrendészet székhelyén is, bizonyítékok gyűjtése céljából.
Kigyulladt egy lakóház Dédán a Băncii utcában szerda este. Többen pánikrohamot kaptak, mentőegységeket is riasztottak a helyszínre.
Útjavítás, kórházépítés, csatornahálózat-bővítés, autópályaszakaszok kivitelezése, és még számos kisebb-nagyobb beruházás készült el uniós támogatásból az elmúlt időszakban Romániában. Megnéztük, hogyan teljesítenek a székelyföldi megyék.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) keretében működő Országos Cyberint Központ már 2021-ben figyelmeztette az Országos Kataszteri Hivatalt (ANCPI) az informatikai rendszereiben azonosított biztonsági résekről.
A Román Vasúttársaság teherszállító részlegének (CFR Marfă) mintegy 1550 alkalmazottja hónapok óta nem kapott fizetést, és továbbra sem látszik megoldás a helyzetükre – közölte szerdán a vasutasok szakszervezeti szövetsége (FNFMCV).
Románia nem küld harcoló alakulatokat az ukrajnai frontra, elsődleges célja saját állampolgárainak védelme – közölte szerdán az elnöki hivatal.
Szeptember 28-ára halasztotta szerdán a bukaresti ítélőtábla annak a büntetőpernek a tárgyalását, amelyben Călin Georgescu volt államfőjelöltet és Horațiu Potra zsoldosvezért is az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlettel vádolják.
Helikopterrel mentettek ki egy 26 éves nőt a Retyezát-hegységben található Zănoaga-tó térségéből, miután elesett és súlyosan megsérült a lába.
Újraindítja a TBC elleni BCG-vakcina beszerzését az egészségügyi minisztérium, miután az előző közbeszerzést érvénytelenítették. A meglévő készleteket addig átcsoportosítják, a kimaradt gyermekek oltását pedig pótolják.
A képviselőház házbizottsága szerdán tudomásul vette a jogi bizottság javaslatát egy 15 tagú munkacsoport létrehozásáról, amely a képviselők és szenátorok számának csökkentéséről szóló törvénytervezeteket hivatott megvizsgálni.
A házkutatás során könyvelési iratokat, adattároló eszközöket, valamint egyéb, bizonyítékként szolgálható iratokat foglaltak le, továbbá egy személyt is őrizetbe vettek.
szóljon hozzá!