
A zenekar Gyergyószentmiklóson zárta nagyszabású koncerttel a 2025-ös évet
Fotó: Forrás: 4S Street
Négyes Járat címmel jelenik meg március 5-én a 4S Street negyedik nagylemeze – a lemezbemutatót március 13-án a budapesti Akvárium Klub NagyHalljában tartják. Az albumon már közönségkedvenccé vált dalok is szerepelnek – például az Ilyen ez az élet, a Köszi, hogy eljöttél vagy az Erdőben nem jártál. A hangzásvilág kialakításában ezúttal is Horváth Gáspár, azaz JumoDaddy működött közre.
2026. február 27., 16:442026. február 27., 16:44
A 4S Street szerint az új lemez nem egy tudatos irányváltás eredménye, hanem az elmúlt időszak természetes lenyomata. „Most sem jellemzett minket semmilyen tudatos váltás, egyszerűen hagytuk magunkat sodródni, és valami olyasmit alkotni, ami aktuálisan minket jellemez. Mindannyiunk életében történt annyi változás, hogy az szándékos beavatkozás nélkül is érződni fog a dalokban és a teljes lemezen” – mesélte Fülöp Loránd, hozzátéve, hogy
Amint az a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményből kiderül, a készülő album hangulata tudatosan sokszínű: a személyesebb hangvételű dalok mellett lendületes, koncertre született számok is helyet kaptak rajta.
A dalaink legfőbb inspirációját a hétköznapok adják, ezért görbe tükör helyett inkább hű képet próbálunk festeni a mindennapjainkról” – fogalmazott Alin Nicuța.

Gyergyószentmiklósra hazatérve nagyszabású koncerttel zárta a 2025-ös évet a 4S Street zenekar szombaton.
A felvételek során a zenekar ezúttal is Horváth Gáspárral dolgozott együtt, aki a dalok végleges hangzását formálta. „Ha van ihlet, összeáll az album, ha nincs, akkor nem. Szerencsések vagyunk, hiszen olyan emberekkel dolgozunk, akik mindent megtesznek azért, hogy a kreativitásunk valós teret kapjon. Úgy érezzük, hogy negyedik alkalommal is sikerült valami olyasmit alkotnunk, amire büszkék vagyunk, és ami tényleg a lelkünkből szól” – idézte fel a közös munka folyamatát Pál Andor dobos.

Különleges koncerttel zárja az évet a 4S Street zenekar: december 27-én a fiúk hazatérnek Gyergyószentmiklósra, hogy a Basilides Tibor Sportcsarnokban tartsák meg az OTTHON című koncertjüket. A zenekar gitárosával, Fülöp Loránddal beszélgettünk.
A már megjelent dalok koncerten is gyorsan utat találtak a közönséghez, és egyre több új kedvenc rajzolódik ki. „Az eddig megjelent dalokat már egy ideje játsszuk a koncerteken, és látjuk, ahogy szépen alakulnak ki a közönségkedvencek. Most az következik, hogy szép lassan bemutassuk a teljes albumot – mondta az énekes.
Az albumról már több dal klipjét is láthattuk már, lemez hivatalos bemutatóját március 13-án a budapesti Akvárium Klub NagyHalljában tartják, amely a zenekar egyik kiemelt koncertje az idei évben. A meghívott vendégzenekar a DreamFlow lesz. „A lemezbemutató koncertek mindig különlegesek, hiszen ezek a dalok nemcsak a közönség számára újak, hanem számunkra is. Nagyon várjuk már, hogy újra ott állhassunk az Akvárium színpadán” – tette hozzá Fülöp Lóránd.

Erdőben nem jártál címmel jelent meg a 4S Street legújabb dala, amely rögtön meghódította a rajongók szívét, és pillanatok alatt népszerű lett a YouTube-on is.
A Négyes Járat így egyszerre összegzése az elmúlt időszak élményeinek és egy új fejezet kezdete a zenekar történetében: olyan dalokkal, amelyek már most meghatározó részévé váltak a koncertjeiknek, és amelyek tavasszal az Akvárium színpadán szólalnak meg először teljes egészükben élőben.
Kijött az első előzetes kedd este a Netflixnél készülő új, Narnia filmhez, amit Greta Gerwig, a Barbie, a Kisasszonyok és a Lady Bird rendezője írt és rendezett.
Digger – avagy a közöny meglepő ereje. Így is lehetne parafrazálni az Oscar-díjas Birdman rendezőjének új filmjét ami nem azért lett ordas nagy bukás mert rossz, hanem mert az érdektelenség lengte körbe. Képbehozó.
Új sorozattal rukkol elő a Vikingek készítője, legújabb folytatásos története, a szintén a viking-korszakban játszódó Bloodaxe a Prime Video-ra érkezik január 20-án.
Gods Don’t Give Gifts (Az Istenek nem ajándékoznak – szerk. ford.) címmel jelenik meg a YouTube-on másfél millió feliratkozóval rendelkező Gossip Goblin néven ismert Zack London egész estés filmje, ami teljes egészében AI használatával készült.
A mai napig a legjobb akció-szerepjáték, ami sok szempontból egyáltalán nem öregedett. Szeptember végén Remastered kiadást kapott a legendás Witcher III, így most a gamerek teljes pompájában vethetik bele ismét magukat. Képbehozó.
Múzeumok, kastélyok, történelmi terek újragondolásán dolgozik a művészetet és a korszerű technológiákat ötvöző Manierart. A húszéves gyergyócsomafalvi alkotócsapat nemcsak hagyatékot segít továbbadni. Szélesebb körben is megismertetné a kultúránkat.
A japán Murakami Haruki és a kínai Can Hszüe is szerepel az irodalmi Nobel-díjra esélyes szerzők sorában a Ladbrokes brit fogadóiroda toplistáján.
Bogányi Gergely zongoraművésszel lép fel a budapesti Zeneakadémián a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia, de az út nemcsak a koncertről szól: a szervezők diplomáciai, turisztikai, gasztronómiai és üzleti programokkal is bemutatják Maros megyét.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Megjelent Vajda Attila első szerzői albuma, a The First Step, amely hat saját kompozíción keresztül mutatja meg, hogyan gondolkodik a székelyudvarhelyi jazzmuzsikus a kompozíció és az improvizáció kapcsolatáról. A lemezbemutató koncert Budapesten lesz.
szóljon hozzá!