Létrehozni az elliptikusság terét

Az mindegyik történelmi korra elmondható, hogy színes és ellentmondásos, de ez itt van közel, a tanulságaiban, a következményeiben élünk. Ezen kívül a 20. század az első történelmi kor, amelyet a technika rögzíteni tudott, tehát visszanézhető, visszahallgatható, és ezáltal élőbb, mint bármelyik korábbi. Rettentő mennyiségű forrás áll rendelkezésünkre, én például nagyon szeretek fényképeket nézegetni, ezek többször inspiráltak már. A fotó a dokumentum és a műalkotás közötti hibrid műfaj, amely nagy mozgásteret hagy annak is, aki a realitásra kíváncsi, és annak is, aki a képzelet birodalmát építi.

– Azt hiszem a legfontosabb témák, amelyek nemcsak az írásaiban kerülnek fókuszba, hanem a mindennapjaiban is számottevőek: az otthon, az elmozdulás, illetve a terek közötti ingázás élménye. Ha figyelembe vesszük, hogy Szatmárnémetiben született, Marosvásárhelyen nőtt fel, és most Budapesten él, hogyan tudná meghatározni az otthon fogalmat?

– Számomra az otthon az a közvetlen környezetem, ahol jól érzem magam, ahol berendezkedtem. Az már más kérdés, hogy mit nevezek hazámnak például, mert akkor azt szoktam mondani, hogy Erdélyt.

Budapesten is valahogy így élek, hogy több pont van benne, ahol jól érzem magam, ez adja ki azt a hálózatot, amiben biztonságosan mozgok. De nem annyira a helyszínek, mint inkább az emberi kapcsolataim miatt ingázok egyik helyről a másikra. A szeretett személyeknek nagy a húzóereje.

Viszont soha nem írtam utazás közben. Nem szoktam jegyzetelni, inkább otthon elevenítem fel a látottakat. Vissza tudok helyezkedni egy atmoszférába, mivel teljesen magamba engedem, átszűröm magamon a helyek hangulatát, amikor ott vagyok.

– Az otthon mindig egy adott térhez kötött tapasztalat, vagy inkább a narratíva által válik megkonstruálttá? Az írás közben létrehozott világok lehetnek ugyanolyan otthonosak, mint a fizikai tér?

– Mivel nem írok fikciót, a szövegeimben megkonstruált terek mind a valóságból szűrődtek be, annak elemeiből építkezem. Számomra az írás egy otthonos tevékenység, és ezáltal talán otthonteremtés is.

De erre vannak jó ellenpéldák, ilyen Nádas Péter Gombosszegen vagy Immanuel Kant Königsberben, amely város állítása szerint „az emberek és a világ megismerése felé nyitott, amelyben minden tudást megkaphatsz anélkül, hogy utaznod kéne bárhová”. Nádas persze ál-falusi, de ezzel csak azt akarom mondani, hogy vannak bizonyos fajta alkotók, akiknek csend és nyugalom kell az alkotáshoz, és ettől még lehetnek kozmopolita és univerzális gondolkodók, akik nem csak arra emlékeznek, ami az ő életükben és velük történt, hanem képesek a történelmi, kollektív emlékezetre is.