
Az 1940-es évek elején az erdélyi falusi iskolákban magyarországi tanítók tanították a gyerekeket – írni, olvasni, verset mondani, magyarul álmodni
Fotó: Illusztráció: Fortepan / Kovács Márton Ernő
A kis magyar világ mindössze négy évig tartott, de egy nemzedék emlékezetében ma is él. Márika néni visszaemlékezett a háború alatti oktatásra, a magyarországi tanítónőre, és azokra az évekre, amikor a tudás és az emberség volt a legnagyobb kincs.
2025. október 19., 12:492025. október 19., 12:49
2025. október 20., 13:262025. október 20., 13:26
„Négy évig tanított – egészen addig, amíg tartott a kis magyar világ” – meséli Márika néni, miközben lassan előkúszik az emlékezet mélyéről az a különös, kettős világ, amelyben gyermekkora telt: egyszerre volt háborús és mégis tele volt tanulással, hittel, élettel. A második világháború idején magyarországi tanítónő érkezett Kézdikővárra – ahogy sok erdélyi településre is. A bécsi döntés után, amikor Észak-Erdély néhány évre visszakerült Magyarországhoz, a tanítókat Budapestről és az anyaországból küldték. „Nemcsak nálunk volt így, egész Erdélyben. Sok magyar tanító jött ide. Nekünk is magyarországi tanítónőnk volt, négy évig tanított bennünket – ’40-től ’44-ig” – idézi fel.
A tanítónő lelkes volt, szigorú és mégis anyáskodó. „Úgy megtanított, hogy a butább is megtanult olvasni. »Szilágyi Erzsébet levelét« például fejből tudtuk, mondtuk az úton is, amikor mentünk haza.”
Az iskola nagy volt és zsúfolt: ötven gyerek egy tanítóval. „Nem voltunk egyidősek, de mind ott ültünk – ötvenen voltunk az osztályban.” A tanító mindenkire figyelt, mindenkinek adott feladatot. A magyar nyelv, a versek, a történelem, a szép beszéd – mindennek megvolt a helye. „Mindent magyarul tanultunk. Írni, olvasni, számolni, mindent. A történelmet is magyarul. Aztán a nagyobbakat külön is tanította, akik tanárnak készültek.”
Márika néni ma is élénken emlékszik a kis magyar világ éveire, amikor a tudás volt a legnagyobb kincs
Fotó: forrás: Fábián Mária archívuma
Voltak, akik valóban továbbtanultak: „Volt itt több is, aki tanárnő lett. Őket a mi tanító nénink segítette magánórákon. Olyan szép volt látni, hogy nemcsak gyerekeket tanított, hanem felnőtteket is. Megnyílott előttük a világ”. Sokan azonban nem maradhattak: a háború lezárta közbeszólt. „A háború végén a döntés miatt elmentek, haza kellett menniük. A tanító néni is visszament Magyarországra.” És amikor a front elérte a falut, beszűntették a tanítást is. „Amíg a háború tartott, nem volt tanítás. Hol bombáztak, hol lőttek – nem lehetett iskolába járni. A pincében ültünk, otthon voltunk. Vártuk, hogy vége legyen.” Amikor a háború után újraindult az oktatás, már más tanítók jöttek. „Románul tanítottak, de keveset. Mi már magyarul tudtunk mindent. Ötödikbe mentünk, de már nem ugyanaz volt. A magyar tanítónők nem jöttek vissza.”
Az új világ más volt. A gyerekek hamar felnőttek, dolgozni kellett.
A háború utáni években nehéz volt minden. „Jöttek a végrehajtók, lefoglaltak mindent. Azt mondták, elviszik a templomba járó gúnyánkat is, csúfságból. Sírva néztük, ahogy viszik a holmikat.”
A háború után, amikor a tanítónő visszatért Magyarországra, a kapcsolat nem szakadt meg.
Később, amikor a rendszer már engedte a kiutazást, Márika néniék fel is keresték őt Budapesten. A régi tanítványok és tanítójuk könnyes szemmel ölelték meg egymást: mintha az a négy év sosem múlt volna el.
Hazafelé menet az utcán is szólt a vers: a kis diákok hangosan szavaltak – hogy mindenki hallja, tanulni jó
Fotó: Fortepan / Zsanda Zsolt
S habár a tanítónő távol volt, a közösség emlékezett. Amikor meghalt, a faluban misét mondattak érte. „A névsort, amit annak idején a tanító néni írt le, felolvasták az oltár előtt. Kürtőskalácsot sütöttünk, pálinkát is vittünk, s megünnepeltük: szép, ünnepi mise volt, nem gyász, hanem hála. Így emlékeztünk meg róla.”
Márika néni szeme ilyenkor mindig könnyes lesz, s a hangja egyszerre lesz halk és határozott:
A kis magyar világ csak négy évig tartott – de azok az évek mély nyomot hagytak egy nemzedékben. Azok az egykori gyerekek, akik akkor tanultak írni, olvasni, verset mondani, ma is úgy beszélnek a tanítónőjükről, mintha tegnap lett volna. Nem a politika, nem a háború emléke maradt meg bennük, hanem az, hogy valaki egykor hitt bennük, megtanította őket a szavakra, a szép magyar beszédre, és ezzel egy életre ajtót nyitott nekik a világra.
A januári hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeum Bethlen Gábor 1626-os ezüstgarasát választotta, amely a stabilitás üzenete.
Van film, amelyet megnézünk, és van film, amely eseménnyé válik. A Magyar menyegző csíkszeredai vetítése az utóbbiak közé tartozott: közösségi önvizsgálat volt, ahol a vásznon megjelenő hagyomány és a nézőtéren ülő közönség egymásra ismert.
A teremtett világ szépségét mindig meg kell mutatnunk – véli Káel Csaba, a Magyar menyegző rendezője, akivel a magyar néptánc, népzene erejét és egy szerelem történetét egybesodró film csíkszeredai vetítésén beszélgettünk.
Mi történik akkor, amikor egy könyvbemutatón nem az a kérdés, hogy „miről szól a kötet”, hanem az, hogy mit kezdünk azzal a világgal, amelyben megszületett? Király Zoltán új kötetének csíkszeredai bemutatója az irodalom határain túl vezetett.
Új fejezetet nyit a NÉKED: megjelent a Sodor a szél, a zenekar első nagylemeze. A címadó dal videóklipje már látható, ami előrevetíti azt az irányt, amerre az erdélyi zenekar a következő időszakban halad.
Mit tehetnek azok a szülők, akik napi szinten azzal szembesülnek, hogy nem ismerik a gyermekük online világát? És mit tehetnekEgy új, rövidfilmes sorozat erre keres gyakorlati, ítélkezésmentes válaszokat.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája Irodalom és közösség programsorozatának keretében Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen mutatják be Király Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító Matróziskola című verseskötetét.
Számos erdélyi író, költő, tudós, művész, kutató kerek születési évfordulójára emlékezünk 2026-ban. Az emlékezés pedig alkalmat nyújt arra is, hogy életművükkel, hagyatékukkal behatóbban foglalkozzunk.
Történészekből és irodalomkutatókból álló tényfeltáró bizottság alakult a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány és a magyarországi Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) között létrejött szakmai együttműködési megállapodás eredményeként.
1926-ban Nikola Tesla úgy beszélt a jövőről, mintha már járt volna benne. Száz évvel később, 2026-ban újraolvasva interjúját, meglepően sok jóslata vált valóra.
szóljon hozzá!