
„Ősszel volt, szőlőszedéskor… ott történt a baj.” A szüret a falusi élet ünnepe volt, mégis itt fordult tragédiába Katica kisasszony és az unokatestvér szerelme
Fotó: Fortepan / Lissák Tivadar
A régi világ emlékei Márika néni szavaiban nem múltak el, csak elcsendesedtek. A hűbérurak, a szolgálók, de Katica kisasszony tragikus szerelmének története is mind ott él a meséiben.
2025. október 11., 16:272025. október 11., 16:27
Márika néni történetei mindig valahol a múlt ködében kezdődnek. Ott, ahol a patak fölött még szelíden hajlik a fűzfa, és ahol a régi kaszálók helyét ma már csak a szederindák őrzik. Ahogy mesélni kezd, az ember úgy érzi, mintha maga is ott sétálna vele Kézdikőváron, a víz mentén, ahol „mindig a nagynénivel jártunk örökké, mert ott közéje volt”.
A történet most is valahonnan onnan indul, a gyerekkorból, a rokonok és keresztszülők világából. „Kilencen voltunk testvérek” – kezdi Márika néni.
Egy régi szokás rajzolódik ki a szavaiból, amikor a gyermeket „átvették”, ha a sors elvett mást. A szeretet, a gondoskodás így láncolta egymáshoz a családokat, mintha nem is vér, hanem emlék tartaná össze őket. Márika néni emlékei folyton vándorolnak a hegyek és völgyek között. A nagy költözések, az utcák, ahol „ott laktak a Fábián Feriék”, s az a ház, „ahol a Zsuzsa nagyja lakott” – mind élő helyek a meséjében.
De a történet igazi súlya akkor kezd kibontakozni, amikor szóba kerülnek a hűbérurak. „Minden, a birtok az övéké volt, csak urak meg urak, minden az uraké volt” – mondja, és a hangja egyszerre komoly, s nosztalgikus. „Aztán a népeknek eladták, megvették, a népeké lett. De eleinte, lelkem, hűbér volt, hűbéri kor. A nagynéném beszélte.”
A Sólyomok uralták akkor a vidéket. A helyiek legalábbis így mesélik. Régi birtokos család volt a Sólyom, nagy udvarházzal, szolgálókkal, csépléssel, konyhával, mindazzal, ami a földesúri élethez tartozott. Márika néni szavai mögött kirajzolódik a nagynénje árnya, aki egykor szolgált náluk. „Hát főztek, mosogattak, vizet hordtak, sütöttek, amit csak a konyhán kellett. Volt három kisasszony, azoknak kellett szolgálni. Az uraknál nem volt fürdő, mint most, hanem csöbör, abba mosták a kezüket. A nagynéném megharagudott, mert abból kellett volna főzzön, amibe a kisasszonyok a kezüket mosták.”
„Az én történetem valóságos, lelkem” – mondja Márika néni, és a múlt egyszerre válik kézzelfoghatóvá. Szavai nyomán megelevenednek a régi házak, a kaszálók és Katica kisasszony tragédiája
Fotó: forrás: Fábián Mária archívuma
Ahogy beszél, magam előtt látom a régi kúriát, az udvarban zörgő cséplőgépet, az asszonyokat, akik rostálják a búzát, s a férfiakat, akik „a cséppel verik a gabonát”. Minden mozdulatukban ott a régi rend – s annak lassú elmúlása. A Sólyom család története lassan fordul tragédiába. Az öreg nagysága, a „tekintetes asszony” még élt, amikor Márika néniék a házban laktak. A nemes család fia „saját magát lőtte meg, mert beleszeretett valakibe, akit az urak nem engedtek”. A történet suttogva folytatódik, mintha a falak is őriznék az emléket. Mintha egy titkot, egy tabut mesélne.
Egy ideig udvarlója is volt, el akarta vinni, de az anyja nem engedte. Katica meg az unokatestvérét szerette – úgy mondták, mi nem tudjuk – és összebeszéltek. Ősszel volt, szőlőszedéskor… ott történt a baj.”
Egy régi, szomorú szerelem képe rajzolódik ki. „Kimentek a kertbe szőlőt szedni, a ribizkéket, és ott… ott lőtték meg magukat. Katica kisasszony ott maradt, a nagyságos úr meg hazament, azt mondta, ha kiment volna a keresztig, meggondolta volna, de már késő volt. Otthon a faluvégen az itallal megölte magát.” Márika néni elhallgat egy pillanatra. Szavai után csend ül az udvarra, csak a falusi élet zörejét hallani. Aztán, mintha magának magyarázná, halkan hozzáteszi: „Ezek valóságban mind megvoltak, mert a nagynéném ott szolgált. Az én történetem valóságos, lelkem.”
A régi Sólyom-birtokhoz hasonló udvarházak egy letűnt világ tanúi. Itt szolgált a nagynénje, ahol a hűbérurak élete és a szolgálók sorsa egyetlen udvarban fonódott össze
Fotó: Fortepan / Péchy László
Katica kisasszony neve aztán továbbélt a faluban. „Onnan van a kisebbik lányom nevem is” – mosolyodik el Márika néni. „A tekintetes maga mondta: miért nem adunk névnek Katicát? Szép név volt. Katica olyan nagyon szép volt, kedves is, varrni is tudott. Mindenkinek varrt, a gyerekeket szerette, vitt nekik tésztácskát, zsíros lábast, nevetett sokat. Olyan volt, mint a nap.”
A múlt ezzel a történettel is testközelivé válik. A hűbérurak, a kaszálók, a cséplés, a nagyságos asszony, a szolgálók – mind eltűntek már, de Márika néni szavaiban még élnek. Élnek, mint a patak hangja, amely nem kérdez semmit, csak folyik tovább, ahogy a történetek is – egyik emberről a másikra, hogy el ne vesszen, ami volt.

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Izgalmas időutazásra hívnak május 20-22. között a csíksomlyói Mária-kertbe: a Hunyadi napok tartalmas programjai között minden korosztály találhat kedvére valót.
Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. 1944-ben ezen a napon indult a gettósítás Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján – a tragédia lenyomatai ma is ott élnek a lelkekben és a művészetben.
Egy késő középkori nyúzókést választottak az áprilisi hónap tárgyának a Csíki Székely Múzeumban. A kés 2025-ben, az újrakezdett Csíkszentmihályi – Cibrefalvi régészeti kutatások során került felszínre.
Egy eltűnőben lévő művészeti korszak kel új életre: az AnnART Archívum több száz performansz dokumentumát menti meg, miközben a rendszerváltás utáni szabadság és kísérletezés történetét is újraírja a köztudatban.
Egy esküvői fotó néha többet mesél, mint a családi legenda. A menyegző az emberi élet kitüntetett eseménye, és a vágy, hogy maradandó vizuális emléket szerezzünk róla, szinte egyidős magával a fényképezéssel.
Hogyan találkozott a nagy mesemondó egy trafikosné aranyszőke hajú lányával, majd hogyan vallott szerelmet neki? Miként lett házasság ebből, hová indultak nászútra? És miről leveleztek egymással? Ez is kiderül a Székely Menyasszony kiállításon.
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
1926-ban Nikola Tesla úgy beszélt a jövőről, mintha már járt volna benne. Száz évvel később, 2026-ban újraolvasva interjúját, meglepően sok jóslata vált valóra.
Mit kezd az ember az új évvel? A 19. század magyar alkotói naplóban, levélben, emlékiratban válaszoltak: Széchenyi számot vetett, Arany mérlegelt, Petőfi elrugaszkodott, Jókai új történetet írt. Az idő fordulópontjai négy hangon.
szóljon hozzá!