
A ház udvarán terített asztalok, kendőben táncoló menyecskék és egy új élet kezdete. Lakodalom régen
Fotó: Fortepan / Kurutz Márton
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
2025. november 08., 19:482025. november 08., 19:48
2025. november 09., 16:272025. november 09., 16:27
Tizenhárom évesen már nem gyerek volt. Az iskola véget ért, jött a munka. Kapálás, takarás, a mező, a tehenek. „Mentünk a fonóba – mondja Márika néni –, ott szórakoztunk. Fontunk, beszélgettünk, nevettünk. Akkoriban így volt ez.”
A házban mindig történt valami. A végrehajtók is jöttek, vitték volna a templomba járó gúnyát is, csúfságból. De az élet ment tovább. Kenyerük mindig volt, mert sosem hagyták, hogy szükség legyen. Brassóból hozták a lisztet, ők sütöttek, s még másnak is adtak.
– mondja, és a szavakban ott a bölcsesség, ami csak annak jut, aki végigélte.
A fonóban ismerkedtek meg. Pontosabban: a fonóban indult, de az igazi pillanat az ablaknál történt. „Egyszer csak valaki megveri az ajtót. Nézünk oda – tengerész katona áll az ablakban” – nevet Márika néni. Két év szolgálat után jött haza szabadságra. Az anyja futott elé, sírt, ölelte. Márika meg csak állt, s akkor még nem tudta, hogy ez lesz az ő élete története.
„Az volt az első találkozásunk” – mondja mosolyogva. Aztán ment vissza katonának, s ők levelezni kezdtek. „Nem leveleztünk végig, de elég volt az a pár levél. Mikor hazajött, kezdett járni hozzánk. Csak lopva, mert nem akartak engedni. Kapuban, itt-ott beszélgettünk. Táncok, mulatságok… akkoriban mindenütt élet volt.”
A lánykérés régen nem úgy zajlott, mint ma. Nem volt gyertyafény, fotó, se térdre ereszkedés. Volt helyette mátkaság.
– mondja határozottan.
A gyűrűvel együtt vitték a pitért is, mátkasági pitérnek hívták. Ott, a család előtt történt minden. Aztán jött a tervezgetés: mikor lesz a lakodalom, hol tartják, mennyi ember fér el. „Akkoriban nem volt mindenki hivatalos a lakodalomra. Most? Most megyen mindenki.”
Fábián Márika néni és férje, Mihály – hetven éve ugyanaz a gyűrű, ugyanaz az egyetértés
Fotó: forrás: Fábián Mária archívuma
Az esküvő otthon volt, anyósáéknál. Nem hívtak száz embert, csak a családot, a rokonságot. „Kirakták az ágyakat, mindent a házból, hogy elférjünk. A rokonok jöttek, énekeltek, táncoltak. Nem volt nagy, de szívből volt.”
„Én huszonkettő voltam, ő huszonnégy. 1955-ben már rajtunk volt a gyűrű. Ennek már hetven éve. Hát nem semmi, ugye?” – mondja, s a szeme csillog.
Márika néni ma is őrzi a régi gyűrűt. Ott van a családnál, Katikáéknál, „nehogy elvesszen”. Időnként előveszik, megnézik, beszélnek róla, emlékeznek.
– mondja. „A legfontosabb, hogy egyetértés legyen. Mert ha nincs egyetértés, akkor semmi sincs.” Egyszerű mondat, de mögötte hetven év közös élet. Kenyérsütés, gyereknevelés, tánc, fonó, levél, tengerész katona. És egy asszony, aki tudja, mit jelent igazán szeretni és kitartani.

Kézdikőváron nőtt fel, tízéves volt, amikor a háború elérte őket. Nem könyvből tudja, mit jelent félni, elbújni, elveszíteni, és újra felépíteni a világot. Márika néni mesél – ahogy csak az tud, aki végigélte mindezt.

A kis magyar világ mindössze négy évig tartott, de egy nemzedék emlékezetében ma is él. Márika néni visszaemlékezett a háború alatti oktatásra, a magyarországi tanítónőre, és azokra az évekre, amikor a tudás és az emberség volt a legnagyobb kincs.

A régi világ emlékei Márika néni szavaiban nem múltak el, csak elcsendesedtek. A hűbérurak, a szolgálók, de Katica kisasszony tragikus szerelmének története is mind ott él a meséiben.

Márika néni, Fábián Mária 1934 szilveszterén született Kézdikőváron, amikor a harangok az ó- és újévet összekötötték. Azóta kilenc évtized telt el. De mindvégig őrizte a hitet, a szeretetet, és a múlt emlékeit ma is szívesen meséli tovább.
Különleges koncerttel zárja az évet a 4S Street zenekar: december 27-én a fiúk hazatérnek Gyergyószentmiklósra, hogy a Basilides Tibor Sportcsarnokban tartsák meg az OTTHON című koncertjüket. A zenekar gitárosával, Fülöp Loránddal beszélgettünk.
Még pár nap, és itt a karácsony. Amikor már nincs idő tökéletesre, előkerülnek a legegyszerűbb eszközök: filc, fonal, linóleum. Kézzel készített díszek, amelyek nemcsak a fát, hanem az ünnepet is felöltöztetik.
Miért kötözték össze régen a háztartásban lévő ollók éleit spárgával? Milyen hiedelem társult hozzá? A Csíki Székely Múzeum e havi kiemelt tárgya erre nyújt magyarázatot.
Magdalena Pelmuș Gendered Blood című kiállítása nem magyaráz, hanem szembesít. A test, az erőszak és a nemi szerepek találkozása itt nem narratíva, hanem feszült állapot: dísz és seb, fegyver és szerv, vonzás és taszítás egyszerre.
Nemcsak egy könyv, hanem egy életmű, egy korszak és egy közösség arcképe került reflektorfénybe a Hargita Megyei Kulturális Központban. Székedi Ferenc Mindig formában – Botár László című albuma túlmutat a műkritikán: emberi történetekből építkezik.
Az összetartozásról, az egymás iránti tiszteletről, a közösen végzett munka teremtő erejéről, és arról is mesél a Nemzeti Színházban vasárnap felavatott díszfüggöny, hogy ennek a nemzetnek van jövője. Budapesten jártunk.
Két erdélyi világutazó, Mihály Alpár és Bertici Attila idén életük egyik legnagyobb kalandjára indult: két 12 lóerős robogóval húsz nap alatt több mint nyolcezer kilométert tettek meg Kelet-Európából egészen Szenegál fővárosáig, Dakarig.
Hat éve egy merész ötlet született Csíkszeredában: zenével átszőtt tudományos történetmesélés. A projekt mára közösséggé, élménnyé és ünneppé nőtte ki magát, most pedig a jubileumi, karácsonyi „Best of” előadáson vehettünk részt.
Krasznahorkai mondatai özönlenek. Rád ragadnak. Mintha a lassú sötétség húzna magával, amelyben felvillan valami makacs fény. Ki a magyar irodalom egyik legkülönösebb alakja, az idei irodalmi Nobel-díjas?
„Ki volt a csíki nagytata?” – teszi fel a kérdést az unokája. Mások szerint „ő maga volt a becsületesség”, és egyszerűen „jó társaság”. Egy könyv és egy dokumentumfilm ezek nyomán próbálja újra összerakni Pál Gábor méltatlanul feledett alakját.
szóljon hozzá!