
Fotó: Pixabay
Vajon mennyire tudatosul bennünk, hogy mi van a tányérunkon, amikor nekifogunk egy étkezésnek? Jobb esetben felismerjük az alapanyagokat az ételben – de tudjuk, hogy honnan érkeztek, milyen utat jártak be, amíg a tányérunkra kerültek?
2026. március 15., 16:392026. március 15., 16:39
Szaladok egyik helyszínről a másikra, dolgozom. Közben, mint oly sok nőnek, a háttérben fut „házimunka” program is. Nincs ebéd, a gyerekekkel együtt érek haza én is. Mit főzzek, ami gyors is, egészséges is, és meg is eszik? Végiggondolom, milyen alapanyagok, milyen maradékok vannak otthon, mit kell még venni. Van még három szelet disznóhús bepácolva a hűtőben. Disznóvágáskor a szomszédoktól kaptuk kóstolóba. Van még egy üveg cékla sóban eltéve a kamrában, és zöldborsó a fagyasztóban. A cékla saját termés volt, a mirelit borsót a bevásárlóközpontban vettem, direkt román terméket választottam. Hagymát is vettem a faluban egy termelőtől. Ebből lesz a köret. Hajdinát főzök még melléje. Azt már sajnos nem termelnek a környéken, a helyi csomagolásmentes boltban lengyel hajdinát találtam. Hogy leves is legyen, arra gondolok, hogy egy gyors gyümölcslevest fogok főzni, házi meggybefőttből. Tejet kell vegyek a habaráshoz, de szerencsére reggel induláskor betettem a tejesüveget az autóba, hazafelé meg tudom tölteni házitejjel a tejautomatánál. Tönkölylisztünk van még, nemrég kaptuk Madarasról egy nagyon kedves barátnőmtől.
Ha minden alapanyagot egy helyi szupermarketben vásároltam volna meg, akkor nagy eséllyel a hagyma török, a cékla spanyol, a borsó lengyel, a hús angol, a liszt ukrán, a tej holland, a hajdina orosz vagy kínai, a meggy német lett volna.
Fotó: Pixabay
Milyen sok üzemanyagot, közlekedési és raktározási infrastruktúrához szükséges energiát, csomagolóanyagot, munkaerőt spóroltunk meg azzal, hogy tudatosan olyan termékeket választottam, amelyeket a közelben termeltek. Egy kicsit nagyobb energiát kell beletennem, egyrészt az információgyűjtésbe, másrészt a beszerzés logisztikájába, viszont hiszem, hogy sokkal egészségesebb élelemhez jutok ezáltal és a természeti környezetünket is védem a magam kis lehetőségeivel. És ami talán a legfontosabb, látom magam előtt mindazoknak az arcát, akik megdolgoztak azért, hogy ez a sok finomság az asztalunkra kerülhessen. Ismerem őket, tudom, hol és hogyan termelnek. Tudom, hogy ha el tudják adni, amit megtermeltek, akkor jövőre is folytatják. Ha nem tudnak megélni belőle, akkor kénytelenek lesznek más pénzkereseti lehetőség után nézni, és akkor az én asztalomra sem fog helyi élelmiszer kerülni. Nagyon nagy hálával gondolok rájuk minden nap, minden étkezésnél.
A kíváncsiságom nagyon messzire vitt, így tudtam meg, hogy a család által nagyon kedvelt zab(pehely) legnagyobb részét Oroszországban, Kanadában és Ausztráliában termelik. A legtöbb kakaóbabültetvény Elefántcsontparton van, a legnagyobb lencsenagyhatalom Kanada. Románia neve a dió és napraforgó tekintetében került fel az élmezőnybe tartozó országok listájára. Citromligetbe legközelebb Magyarországon, Lajosmizsén lehet botlani, Békés megyében pedig rizst is termelnek, bár sokkal kisebb mennyiségben, mint az 1970-es években. Kutakodásaim során azt is megtudtam, hogy már Romániában is termelnek mandulát, a családom másik nagy kedvencét, Teleorman és Konstanca megyében.
Tojás, sokféle jobbnál jobb sajt, tejtermék és nagyon sokféle zöldség és főleg bogyós gyümölcs kicsi odafigyeléssel szinte nulla kilométerrel is a tányérunkra kerülhet. Emberi étkezésre (és nem állati takarmánynak szánt) gabonát is sokan termelnek még, akár vegyszermentesen is. A körülöttünk lévő erdők és mezők hihetetlen változatosságban és bőségben ajándékoznak meg bennünket vadon termő gombákkal, gyümölcsökkel és gyógynövényekkel. Hüvelyesekkel és az álgabonákkal, mint a hajdina és köles, már nem állunk olyan jól, legfennebb a kiskertekben termelt szárazpaszulynak tud kicsi kilométere lenni a tányéron. És sajnos ugyanilyen helyzetben vagyunk a húsok tekintetében is. Bár a háztáji állattartás itt Székelyföldön még mindig sokkal jellemzőbb, mint tőlünk nyugatabbra, a kis, helyi húsfeldolgozók szinte kizárólag import húsból dolgoznak.
Fotó: Pixabay
E gondolatkísérlet természetesen nemcsak az én fejemben született meg, ez lehetett az alapja az úgynevezett 50 vagy 100 kilométeres diétának is, amelynek a lényege, hogy az étkezésünkhöz szükséges minden alapanyag egy 50-100 kilométeres körzetből származhat, ezzel is hangsúlyozva a helyi és szezonális élelem fontosságát. Érdemes akár azon is elgondolkodni, hogy melyek azok az alapanyagok, amelyeket nagyon gyakran fogyasztunk és nem termelnek meg pár száz kilométeres körön belül. Le tudnánk mondani róluk? A mai geopolitikai helyzetben akár az a kérdés is felmerülhet, hogy mennyire tudunk élelmiszer tekintetében önellátóak lenni regionális szinten, ha elvágódnak a globális ellátási láncok? Ezek a kérdések lassan nem környezetvédelmi, hanem sokkal inkább biztonsági kérdések lehetnek. És a tudatosítás mindig az első, de igen fontos lépés. Lépjünk.

A szerelmesek napján szinte kötelező a virág. Ezt diktálja a globális marketingpiac, és már-már azt hisszük, ha ilyenkor nem kapunk bár egy szál rózsát, akkor nem is szeretnek igazán. De tudjuk-e valójában, hogy az a szál rózsa milyen utat jár be?
A kockasajtot főleg szendvicsekhez fogyasztjuk, de az unalmas rántott húsból is mennyei ételt varázsolhatunk a felhasználásával.
Sorozatunkban – továbbra is a csendéleteknél maradva – ezúttal egy különös darabra esett a választásunk: T. Szűcs Ilona metaforikus festészete a szürrealizmus és a metafizikus eszköztárát alkalmazza.
A növények szépen fejlődnek a napsütötte napoknak köszönhetően. Ez a mérgező növények megjelenését is jelenti, ezúttal kettővel is megismerkedünk. A pirosló hunyor és a martilapu kettős hatását, de a hagymaszagú kányazsombort is bemutatjuk.
Kevés olyan étel van, amely ennyire egyszerű alapanyagokból hoz ki ennyire gazdag ízvilágot. A saltimbocca eredetileg borjúhúsból készül, zsályával és sonkával, de csirkemellből is fantasztikusan működik.
Kevés alapanyag utazta be úgy a világ konyháit, mint a bab: egyszerre a szegények eledele és ikonikus fogások lelke. De hogyan lett a paszulyból globális gasztronómiai történet?
A reggelt egy ropogós pestós melegszendviccsel kezdjük, uzsonnára egy könnyű, áfonyás görög joghurtos finomság kerül az asztalra. Ebédre egy ázsiai ízvilágú, zöldséges csirkét készítettünk, a napot egy egyszerű, mégis ízletes vacsorával zárjuk.
Az igazi rizottó nem a bonyolult alapanyagokról, hanem a megfelelő technikáról és odafigyelésről szól, amelytől minden falat tökéletes lesz.
Reggelire, tízóraira kiváló választás ez a könnyen elkészíthető kifli – nálunk a kedvenc hagymás sajtomhoz készült.
A karamellás popcorn sokak kedvenc házi nassolnivalói közé tartozik: vajas, édes és enyhén sós egyszerre. A pattogatott kukoricát selymes karamell borítja, amely sütőben roppanósra sül, mégis kellemesen rágós marad. Egyszerű, de ellenállhatatlan.
Újabb ízletes ehető vadnövényekkel bővülhet a kosarunk, hiszen sorra bújnak ki az új tavaszi fajok a felmelegedésnek köszönhetően. Ezúttal a bajuszos hagymát fogjuk megismerni, és a salátaboglárka leveleit is elkezdhetjük begyűjteni.
szóljon hozzá!