Világos alapon sötét pikkelyek: nem bagoly, hanem gomba

A gomba termőrésze alulról pórusos, lyukacsos. Ha szűkek a pórusok, akkor fiatal a gomba és ehető. Ha nagyon tágak a pórusok, akkor már idősebb a termőtest és túl rágós, emiatt idősen már nem fogyasztható. A sárga gévagombához hasonlóan ez a gomba is feltételesen fogyasztható, csak a fiatal és puha, könnyen vágható példányok ehetőek. Ezért nagyon kell igyekezni még időben elcsípni, nem jó, ha megnő és idős lesz étkezési szempontból. Van oldalt álló kis tönkje is, melynek felülete hálózatosan recés, és töve feketés árnyalatú. Fiatalon a gomba húsa rugalmas, ha késsel megvágjuk, akkor el tudjuk dönteni, hogy még fogyasztható állapotban van-e. Amikor épp kibújik, akkor a friss termőtestei parafadugóra emlékeztetnek. Idősödve nagyon szívóssá és rostossá válik, de szép nagyra is meg tudnak nőni a termőtestek. Illata a szakirodalmak szerint lisztes, kellemes. Számomra mindig az uborkás illat érződik jobban, ha megszagolom. A kedvenc fái közé tartozik a dió, az eperfa, juharfajok, szilfajok, nyár- és fűzfajok. Nem válogat nagyon, lombos fa legyen és legyengült vagy már korhadó. Én általában fűzfákon és diófákon szoktam találni, nagyon vadászok rájuk. A diófák kezeletlen metszése mentén tud fertőzni, emiatt is fontos, hogy vastagabb ágak metszése után sebkezelővel kell lekenni a felületet.

Az íze és állaga szintén húsos, a gévagomba csirkemellszerű állagú és ízű, a pisztricgomba inkább marhahús jerky-re emlékeztet. Ez egyfajta szárított hús, kellemesen rágós és nagyon aromás, csak ehhez tudnám hasonlítani ízre és állagra. Kissé diós is, de umami jellegű mindenképp. Én legjobban kevéske olajon aranysárgára lepirítva szeretem fogyasztani, utólag sózva. Közepes csíkokra vágom, és önmagában is nagyon szeretem enni, mondhatni, eteti magát. Pirítva nagyobb ízélmény, mint csak egyszerűen megfőzve, mondjuk levesbe vagy rizottóba. Ezek is készülhetnek belőle, de érdemes pirítva is kipróbálni. Az elfogyasztáshoz egy kicsit elő kell készíteni a gombákat, le kell vágni a fás tönkjét, ez a fiatal példányok esetében is gyakran túl rostos, és nem kellemes élmény elfogyasztani. A nagyon fiatal példányokról nem kell lekaparni a pórusos részt, de ami már picivel nagyobb méretű, de még ehető kategória, azok esetében szükséges ezt eltávolítani. Egy késsel könnyedén meg tudjuk oldani ezt.

Ha nagyobb mennyiséget találunk, akkor száríthatjuk is. Fűszerezéshez poríthatjuk, és húsos ízvilágot csempészhetünk vele ételekbe. 8–10 perces hőkezelés után jól fagyasztható, ez az egyik legkönnyebb módja a tartósításnak. Kellemes állaga miatt hőkezelés után savanyúság is készülhet belőle, akárcsak a gévagombából. Gombafasírt és pástétom, duxelles alapanyaga is lehet, laskagombához hasonló módon tudjuk felhasználni. Ha idősebb példányokat találunk, akkor sem érdemes szomorkodni, ezeket másképp tudjuk felhasználni. A gomba külső pereme a fiatal része, ezt le tudjuk faragni, és menthetjük, ami még menthető. A többi részből készülhet szárítmány, és porrá őrölve finom fűszer lesz. De alaplébe is belefőzhetjük, gazdagítani fogja húsos aromákkal és ásványi anyagokkal, jótékony antioxidánsokkal és poliszacharidokkal is.

Ha találni szeretnénk, akkor érdemes vizes élőhelyeken is keresni, a fűzfajokon gyakorta előfordul. Együtt kereshetjük a sárga gévagombával, de erdei séták során is érdemes nyitott szemmel járni. Régi gyümölcsösökben, idősebb diófákon is kereshetjük. Ha találtunk, akkor az elkövetkező években is pont ott keressük, amíg van faanyag, addig termőtestet is hozhat. Kevésbé érzékeny a szárazságra a kalaposgombákhoz képest, ezért nem csak csapadékos időjárásban bújik elő. Ha sokat találnánk, akkor osszuk meg másokkal is, az ehető taplófajok bőséges zsákmánynak bizonyulhatnak.