Meghalt egy hegyi futóverseny résztvevője szombaton Suceava megyében, miután rázuhant a viharos szélben kidőlt fa – tájékoztatta vasárnap a Suceava megyei katasztrófavédelem az Agerpres hírügynökséget.
Egy szászrégeni ház tetőszerkezete gyulladt meg vasárnap hajnalban, két tűzoltóautó és egy mentőautó sietett a helyszínre.
Ütemterv szerint halad a csíksomlyói kegytemplom külső felújítása, jelenleg az északi szárnyon dolgoznak a szakemberek. Ezt a szakaszt hamarosan befejezik, a következő lépésben pedig a bejárati részt és a tornyokat is rendbe szeretnék tenni.
Magánál volt, de nem tudott kiszállni a villanyoszlopnak ütközött személyautóból egy fiatal gépkocsivezető vasárnap reggel.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben vasárnap estig az ország területének több mint felén.
A DobMánia Tábor idén Csíkszentsimonba hozta el lüktető közösségét: tizennyolc erdélyi fiatal, dobshow, mesterkurzusok és életre szóló kapcsolatok – egy mozgalom, amely nemcsak zenét tanít, hanem hidat épít generációk és határok között.
Lassan a múlté lesz a Tusványos 2025-ös kiadása, amiről nem is gondoltuk volna, hogy ilyen gyorsan lepörög. Jutott az idei fesztiválra kánikula, por, de égi áldás is, az esti koncertek és bulik pedig idén is felejthetetlenek maradnak.
Harmadfokú (vörös jelzésű) hőségriasztás van érvényben hétfő 10 óráig nyolc déli megyében és a fővárosban. Az erdélyi megyék egy részére elsőfokú (sárga jelzésű) riasztás érvényes.
A zöldrefestés zavaros tengerében még a nagyon tudatos vásárlók is gyakran összezavarodnak, nem véletlenül. Hisz kinek van annyi ideje és energiája, hogy minden apró betűs szöveget elolvasson a címkéken?
Nyolc megye összesen 27 településén okozott károkat a rossz idő szombaton – tájékoztatott a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Rózsafüzért szorító csontváz, 17. századi fejdísz, valamint egy 15. századi gótikus templom maradványai kerültek elő a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia közelében, ahol a Haáz Rezső Múzeum munkatársai és amerikai diákok végeznek ásatásokat.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
Medve jelenlétére figyelmeztették a Ro-Alert üzenetben a Szentegyháziakat szombaton éjféltájban.
Rúzsa Magdi-dalokkal és hatalmas tömeggel robbant be a szombat Tusványoson. Az utolsó estén senki nem siet haza: még egy tánc, egy pohár bor és egy utolsó, hajnalba nyúló beszélgetés belefér.
Nagyon sokan érkeztek Tusványos zárónapjára az esti Rúzsa Magdi-koncertre. Tusnádfürdő irányába már késő délutántól csak lépésben lehetett haladni autóval, hosszú kocsisor gyűlt fel a fürdővárosba vezető országúton.
Az új, tervezett uniós költségvetésről, a mezőgazdaság finanszírozásának kérdéséről, nemzetről, családról, sportról beszélt Zsigmond Barna Pál a Rádió GaGának.
Motoros ütközött személygépkocsival szombaton Szejkefürdő közelében. Senki nem került kórházba.
A magyar felsőoktatás, a szülőföldön való megmaradás, a magyar szakkönyvek kiadása, az otthonteremtés egyformán fontos a magyar kormánynak és a Studium Alapítványnak –jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szombaton Nyárádszeredában.
Visszatért a kánikula július végére, idén pedig még az is lehet, hogy nem is volt ennél melegebb nap, mint a szombati. Magyarországon a napi és a szezonális melegrekord is megdőlt.