Maroscsapónál pénteken délután egy 15 éves fiút nem tudtak már újraéleszteni, miután megtalálták a Marosban. Szombatra virradó éjszaka egy 14 éves fiatal eltűnését jelentették Marosvécsről, arra gyanakodva, hogy ő is a Maros áldozata lett.
Gyergyószentmiklóstól egészen a Gyilkos-tóig kerékpárúton lehet majd közlekedni, ennek megvalósítása már zajlik. A 27 kilométeres, Fenyő útja nevet viselő útvonal az egykori ipari kisvasút nyomvonalát fogja követni.
A délutáni gyors viharra már csak a pocsolyák emlékeztettek Tusványoson péntek este, amikor elkezdődött az esti koncertek sora.
Családon belüli bántalmazás miatt járt el a rendőrség egy kézdivásárhelyi férfi ellen. Távoltartási rendeletet adtak ki.
Gaudeamus néven nyitották meg az ország első egyetemi gyógyszertárát pénteken kora délután Marosvásárhelyen. A gyógyszerészek munkáját egy robot fogja segíteni, elvégezve helyettük az ismétlődő feladatokat, hogy nekik több idejük legyen a betérőre.
Érdemesnek tartotta Facebook-oldalán megosztani a román Országos Rendőrség azt az esetet, amit egy részeg sofőr produkált.
Kultúránk megőrzéséről, védelméről és kibontakozásáról szólt az a tusványosi panel, amelyen Románia és Magyarország kultúráért felelős minisztere is részt vett. A tárcavezetők egy új együttműködést jelentettek be.
Bombaként robbant a bejelentés, miszerint az Anghel Saligny-program keretében felfüggeszthetik a kifizetéseket. Maros megyében 157 nyertes pályázat van, legtöbb esetében a munkálatok is elkezdődtek. Mit mondanak a polgármesterek és mi a kormányálláspont?
Nagy mozgósítással zajlik a tűzoltás, a hivatásos és az önkéntes tűzoltók vállvetve dolgoznak a lángok megfékezésén.
A mentőszolgálatok továbbra is az egészségügyi minisztérium fennhatósága alatt maradnak, nem kerülnek át a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályához (DSU) – közölte pénteken a tárca.
A nemzeti kisebbségek védelméről, az identitásvédelemről és a szülőföldhöz való jogról beszélgetett egy tusványosi könyvbemutatón Szili Katalin, Kalmár Ferenc és Andrássy György.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
„Mai írótársam” – így mutatta be Facebook-oldalán Orbán Viktor a Tusnádfürdőn lefotózott medvét.
Mi az esélye annak, hogy megmarad a magyar nyelvű orvosi oktatás Erdélyben? – merült fel a kérdés pénteken Tusványoson.
Egész délutános, családbarát programmal várja a látogatókat augusztus 8-án, pénteken a miklósvári Kálnoky kastély, ahol a művészet, a természet, a hagyományok és a kultúra találkozik egy mesebeli környezetben.
Megkezdi a vidéki lomtalanítási program második fordulóját Háromszéken a TEGA Rt. köztisztasági vállalat július 28-ától, hétfőtől. Arra kérik a lakosokat, a lomok mennyiségét tekintve maradjanak a jó érzés határain belül.
45 év után újra magyar űrhajós járt az űrben: Kapu Tibor küldetése nemcsak történelmi, hanem jövőformáló jelentőségű. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program nem csupán egy ember útja a csillagok közé, hanem egész Magyarország innovációs pályára állítása.
Jelenleg nem reális cél egy közös európai hadsereg kialakítása, a kontinensnek azonban meg kell erősítenie saját védelmi képességeit – értettek egyet a román és magyar meghívottak a Tusványos harmadik napján tartott panelbeszélgetésen.
Medvét gázoltak el pénteken reggel Mikóújfalu sepsiszentgyörgyi kijáratától nem messze. Idén ez a hatodik, közúti balesetben elpusztult nagyvad Kovászna megyében.