Megkezdi a vidéki lomtalanítási program második fordulóját Háromszéken a TEGA Rt. köztisztasági vállalat július 28-ától, hétfőtől. Arra kérik a lakosokat, a lomok mennyiségét tekintve maradjanak a jó érzés határain belül.
45 év után újra magyar űrhajós járt az űrben: Kapu Tibor küldetése nemcsak történelmi, hanem jövőformáló jelentőségű. A HUNOR – Magyar Űrhajós Program nem csupán egy ember útja a csillagok közé, hanem egész Magyarország innovációs pályára állítása.
Jelenleg nem reális cél egy közös európai hadsereg kialakítása, a kontinensnek azonban meg kell erősítenie saját védelmi képességeit – értettek egyet a román és magyar meghívottak a Tusványos harmadik napján tartott panelbeszélgetésen.
Medvét gázoltak el pénteken reggel Mikóújfalu sepsiszentgyörgyi kijáratától nem messze. Idén ez a hatodik, közúti balesetben elpusztult nagyvad Kovászna megyében.
Felolvasószínházként tért vissza Péter Beáta Búcsújárás című drámája a csíksomlyói pünkösdi búcsú köré épülő történettel. A jótékonysági céllal bemutatott előadás mélyen emberi, egyszerre misztikus és hétköznapi, miközben nem fél a humortól sem.
A parajdi bányakatasztrófa megelőzése 2 millió euróba került volna, a kár viszont mostanra már 100 millió eurónál jár – hangzott el pénteken Tusványoson, ahol az újranyitásról és a felelősségvállalás szükségességéről is szó esett.
Nicușor Dan államfő pénteken közölte, hogy kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.
A magyar kisebbségek sorsáról, a jövőbeli kihívásokról, választásokról szólt az idei Tusványos nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetése, amelyen a Kárpát-medencei magyar pártok vezetői, valamint a román és magyar kormány képviselői is részt vettek.
Székelyföldön a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum természettudományok osztályában volt a legmagasabb bejutási átlag, de a többi intézményben is tavalyhoz képest idén nagyobb általánossal jutottak be a diákok.
Zivatarokra figyelmeztető újabb sárga jelzésű riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Közben a kánikula sem csitul, pénteken narancssárga és sárga, szombaton vörös jelzésű hőségriasztás lesz érvényben több megyében.
Sokáig csak bolyongott a kézdivásárhelyi Kaufland környékén egy medve, de szerda hajnalban már támadásba lendült: egy disznót elpusztított, egyet súlyosan megsebesített egy közeli gazdaságban.

Sokk, csend és por – így lehetne leginkább leírni azt a pillanatot, amikor február elején leomlott a szilágycsehi református templom tornya. Azóta a döbbenetet fokozatosan felváltotta a szervezett munka.
A kézdivásárhelyi Csipkerózsika Óvodában egy új, kisgyermekes családokat megszólító kezdeményezés indult el, amely a 0–3 éves gyermekek és szüleik számára kínál tartalmas és élményteli kikapcsolódást a nyári hónapokban.
A pulled pork szendvics egy igazi komfortétel: szaftos, fűszeres, enyhén füstös, omlós hús, friss, roppanós coleslaw, és mindezt egy lepirított, vajas zsemle fogja közre. Tökéletes hétvégi fogás vagy vendégváró étel.
Komoly veszélyben van a parajdi sóbánya a gazdasági miniszter szerint. Radu Miruță csütörtök este kijelentette, hogy a sóbánya födéme a lejtőkről beszivárgó víz miatt folyamatosan vékonyodik, és heves esőzések esetén a szerkezet összeomolhat.
Egy kigyulladt beresztelki lakóházhoz riasztották pénteken hajnalban a szászrégeni tűzoltókat.
A magyarellenes szurkolói megnyilvánulások ellenei fellépésre szólítja fel a csíkszeredaiakat a városvezetés. Mint felhívásukban írják, bárki tehet azért, hogy a provokátorok később elnyerhessék a büntetésüket.
A korábbi évekhez viszonyítva érezhetően később kezdik el az aszfaltozott utak karbantartását idén Csíkszeredában. A legnagyobb, és a forgalmat leginkább befolyásoló beavatkozás a Kossuth Lajos utca jelentős részének újraaszfaltozása lesz.
A Margaret Island és a Punnany Massif voltak a csütörtök este sztárjai Tusványoson. Bár az eső beleszólt az első koncertbe, így is sokan buliztak a színpad előtt.