Több mint hárommillió lejre pályázik a csíkszeredai önkormányzat svájci alapokból a mélyszegénység felszámolására. A dokumentációt kedden nyújtották be, abban a reményben, hogy bekerülnek az ország azon hét városa közé, amelyek elnyerhetik a támogatást.
Két ember életét vesztette kedden délután egy súlyos közlekedési balesetben az E85-ös európai úton Iași megyében. Egy BMW személyautó és egy kamion ütközött össze.
Előzetes letartóztatásban marad a két ukrán állampolgár, akik a gyanú szerint az orosz titkosszolgálat megbízásából fel akarták gyújtani a Nova Post ukrán csomagküldő szolgálat bukaresti központját.
A kiskorúak külföldre utazásának feltételei nem változtak Románia schengeni csatlakozása után sem – hívta fel a figyelmet októberi sajtótájékoztatóján Ráduly István, Kovászna megye prefektusa.
A svájci–román együttműködési alaphoz nyújt be pályázatot a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, több partnerintézménnyel együtt. Az Egy esély mindenkinek elnevezésű program célja, hogy integrált szolgáltatásokkal segítse a hátrányos helyzetű közösségeket.
Oana Gheorghiut javasolja a kormányfő a Dragoș Anastasiu lemondásával megüresedett miniszterelnök-helyettesi tisztségbe. Javaslatát Ilie Bolojan kedden elküldte az elnöki hivatalnak.
Egy autóbusz és egy személyautó ütközött össze Búzásbesenyő Somostelke felőli kijáratánál. Egy embert ki kellett szabadítani a gépkocsiból, most próbálják újraéleszteni.
A legfelsőbb bíróság (ICCJ) elnöke kedden kijelentette, hogy az intézmény nem a kormány vagy a parlament „jogalkotási tanácsadója”, ahogyan Kelemen Hunor állítja.
Elfogytak a rendelkezésre álló jegyek a magyar labdarúgó-válogatott utolsó világbajnoki selejtezőmérkőzésére, melyet az ír csapattal játszik november 16-án a Puskás Arénában. Székelyföldi szurkolóknak is sikerült jegyet vásárolniuk.
Festékspray-el rongálták meg a székelyudvarhelyi művelődési központ által a Bethlen-negyedi parkba kihelyezett kiállítást, amellyel az aradi vértanúknak állítottak emléket. Arra kérnek mindenkit, hogy vigyázzunk a közös értékeinkre.
Az elmúlt négy napban hat közúti balesethez riasztották a Hargita megyei tűzoltókat, amelyekben összesen 19 személy sérült meg, köztük ketten életüket vesztették – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Nyolc magyar és két német állampolgár, valamint a kenyai kapitány tartózkodott azon a kisrepülőgépen, amely lezuhant kedden Kenya partvidékén, a légikatasztrófának nincsenek túlélői – közölte a gépet üzemeltető Mombasa Air Safari légitársaság.
Ki volt Anonymus, a titokzatos középkori jegyző, és mit üzen a Gesta Hungarorum a magyar történelemről és identitásról? Horváth Gábor egyháztörténész új könyvében a szerző kilétét és művének vallási-kulturális kontextusát tárja fel.
Románia továbbra is elkötelezett a fenntartható gazdasági fellendülést biztosító intézkedések bevezetése mellett – jelentette ki a Valdis Dombrovskis gazdasági biztossal tartott keddi találkozója utáni sajtónyilatkozatában Ilie Bolojan.
Elviselhetetlen szagok terjedése miatt tettek bejelentést kedden a székelyudvarhelyi helyi rendőrségen, a helyszínre érkező hatóságok pedig egy elhunytra és vele lévő fogyatékkal élő gyerekére akadtak a Függetlenség utcában.
Négy, kihasználatlanul álló kazánház helyére szeretnének emeletes, könnyűszerkezetű parkolóházat kialakítani Marosvásárhelyen. A korábbi számítások szerint egy autós parkolóhely kialakítása akár 50 000 euróba is kerülhet.
Az áfaemelés ellenére a villamos energia ára mérséklődik – jelentette ki keddi parlamenti meghallgatásán az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.
Karbantartási munkálatok miatt nem lesz áramszolgáltatás Varságon, Sikaszóban és Libánon – közölte a zetelaki polgármesteri hivatal.