Májust sokan az év legszebb hónapjának tarják, de azért érhetnek meglepetések. Lehet, hogy pár héttel tényleg előrébb tart a természet a megszokotthoz képest, de április utolsó két hetének időjárását figyelembe véve még ne tegyük el végleg a meleg ruhát.
Szervezői szerint rég nem voltak annyin kint Szent György Napok koncertjén, mint vasárnap vagy akár szombat este: úgy becsülik, tízezreket mozdított ki a lakásból a jó idő és a nívós programajánlat.
A sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban mutatják be a közönségnek április 30-án, kedden 18 órától a B. Kovács András közíró, a Székely Hírmondó korábbi munkatársa tavaly megjelent kétkötetes emlékiratát.
Egy pofonegyszerűnek kinéző receptet találtam az interneten, Erdélyi flekken címszó alatt. Elrettentő példa arra, hogy miként nem szabad ilyet készíteni. Merthogy ez már nem is az, hanem valami egészen más.
Az Erdélyi Magyar Szövetség kézdivásárhelyi szervezete három héttel korábban jelentette be, hogy Szőts Emilt indítja polgármesterjelöltként. Szombatra meggondolták magukat, és a függetlenként induló Imre Csaba mögé sorakoztak fel.
Banikkal ugyan, de május 1-től többet kell fizetniük a víz- és a szennyvízszolgáltatásért a háromszéki fogyasztóknak. A Közszolgáltatások Országos Szabályzó Hatósága a hét folyamán közölte a Közüzemek Rt. által kötelezően alkalmazandó díjszabást.
Kovászna Megye Tanácsa februárban hirdette meg a civil szervezeteknek és az egyházközségeknek szóló pályázatait. A beérkező projekteket elbírálták, a nyertesek listáját a csütörtöki tanácsülésen fogadta el a megyei önkormányzat.
A Szent György Napok hétfő óta zajló programja az előttünk álló hétvégén csúcsosodik. Üzembe lép a két nagyszínpad, de emellett többek között kézműves- és termelői vásár, gyermekváros, ifjúsági bázis és borudvar várja az érdeklődőket.
A baj akkor kezdődik, amikor valaki önként, amolyan hályogkovács-módra közszereplést vállal, és a közösségi oldalán (hol máshol?) kiütköző stílusából az anyanyelve iránti ijesztő igénytelenség köszön vissza.
A Vadon Egyesület a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park felső sétányára várja az természetfotók iránt érdeklődőket április 24-én, szerdán 18 órakor. Ekkor nyitják meg ugyanis a Transnatura Természetfotó Klub Varázslatos természet című kiállítását.
Képekbe zárt haza címmel nyílik kiállítás szerdán 17 órakor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A fotókat Weinstock Ernő készítette 1940–1944 között Észak-Erdélyben.
Az RMDSZ kézdivásárhelyi szervezetének választmánya csütörtök este ülésezett, hogy megszavazza a szervezet polgármesterjelöltjét és tanácsosjelölt-listáját a júniusi helyhatósági választásokra. A huszonkét jelölt több mint fele újoncként méretkezik meg.
Összességében Kovászna megye termőföldjein jobbak a kilátások, mint némelyik dél-romániai megyében, ahol például február folyamán nagy gondokat okoztak a nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozások.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület április 8-13. között harmincnegyedik alkalommal szervezi meg a Csoma-napokat a tibetisztika megalapítója emlékére.
Kovászna Polgármesteri Hivatala a minap véglegesített és aláírásokkal hitelesített egy szerződést a fejlesztési minisztériummal. A megállapodás értelmében lehetőség nyílik arra, hogy a gyógyfürdőváros hét utcáját korszerűsítsék.
Teljes listával méretkeznek meg, és az alpolgármesteri széket is megcélozzák a román pártok – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Pătru Constantin vállalkozó.
Idén április 8-án, hétfőn 11 órától tartják a csinódi kápolna búcsús miséjét. Ugyanakkor a mostanra elkészült festett kazettás mennyezetet is megáldják.
Elkészítik Kovászna megye településeinek katasztrófavédelmi térképét, ami arra mindenképpen jó lehet, hogy a lakosság tudhassa, milyen lehetséges természeti katasztrófának van kitéve a közvetlen környezete.