Az önzetlen közösségszolgálat díjazása Kézdivásárhelyen

A díjazottak neveit már előzetesen közétették, ám még a méltatások előtt, amolyan meglepetésként a Szentkereszty Stephanie Egyesület védnöksége alatt fogyatékkal élőkből összeállt kórus aratott vastapsot. Az éneklő csoportot Gergely Gábor, a Boldog Özséb-plébánia kántor-karnagya tanította be és vezényelte, Veres Hunor hegedűtanár és Miklós Tamás kísérték.

Akinek munkája sorsokban mérhető

Józsa Irén elsőként Bálint Olgát, a fent említett egyesület alapító-elnökét szólította színpadra, aki „pszichológusként és mentálhigiénés szakemberként egész pályáját az emberi méltóság megőrzésének, az embertársak iránti odafigyelésnek és gondoskodásnak a szolgálatába állította.”

„Munkája értelmét nem számokban, statisztikai kimutatásokban, hanem sorsokban, kapcsolatokban, megmentett, újraépített s megtartott életekben látta. Számos, országos szinten innovatív, kísérleti jellegű programot, úttörő központot, speciális szolgáltatást hozott létre és működtet a mai napig: lakásotthonokat, ergoterápiás műhelyeket, védett egységet, központot a családon belüli erőszak áldozatai számára” – hangzott el. Miután a kitüntetett köszönetét és gondolatait megosztotta a közönséggel, a díjat Barta Vilmos és Szigethy Kálmán adták át.

„Közös üggyé teszi a közösségi eseményeket”

A torjai Antal Zoltán a közösségi élet fáradhatatlan szervezője és mozgatórugója nemcsak lakóhelyén, hanem az egész Felső-Háromszéken. Farsangok, mulatságok, ünnepi alkalmak elképzelhetetlenek lennének nélküle, legutóbb a kézdivásárhelyi téltemetés megszervezésében vállalt oroszlánrészt.

Vidámsága ragadós, lelkesedése közös üggyé teszi a közösségi eseményeket” – fogalmazott Péter Barna.

A torjai Bálványos Fiai Egyesület tagja azt is kiemelte, a díjazott, nem mellesleg „a varroda falai között a szakma elismert mestere” olyan ember, aki nem kér, hanem ad; aki nem számol, hanem jelen van; aki nem elismerést vár, hanem örömmel szolgál.

Ahol a munka örökség

Az 1979-ben Kézdivásárhelyen született Szántó József anyai ágon negyedik generációs szakmabelinek számít, aki a szüleitől tanulta a tésztagyúrás, a sütés és a díszítő íróka használatának titkát. Családi műhelyükben a mai napig hagyományos receptek és eljárások alapján készülnek mézeskalácsok és karácsonyi szaloncukrok, számára tehát ezek elsősorban örökséget jelentenek.

„Mézeskalácsai nem csupán édességek, hanem díszítőművészeti alkotások is. Egyszerre hordozzák a népi kultúra letisztult formavilágát és az egyéni alkotói látásmód frissességét. Díszítéseiben a cukormáz finom rajzolata, a kompozíciók arányossága és a szimbolikus motívumok tudatos alkalmazása különleges harmóniát teremt.”

A családi összefogás különösen fontos szerepet hangsúlyozó mesternek Szőcs Szigyártó Emese és Tóth László nyújtották át a kitüntető oklevelet és a vele járó művészeti alkotást. A Szántó család 2013-ban megnyitott bemutatóműhelye igazi turisztikai látványossággá vált Kézdivásárhelyen, melynek küszöbét évente több ezer érdeklődő lépi át.

„Aki ilyent tud írni, már akármit tehet, megmarad”

Fekete Vincéről költőtársa és barátja, Sántha Attila már laudációja elején előrebocsátotta, „költészetéről pár percben érdemlegesen szólni szinte képtelenség. De gondolom, a Kézdiszékért Tömörülés nemcsak a verseiért ítélte neki a díjat, hanem azért is, amit székünkért tett. Vagy azért, amit jelent a neve a városban.”

Fekete Vince köszönetnyilvánítás közben néhány anekdotát is megosztott a hallgatósággal, majd még úgy is némileg meghatódva vette át a díjat Csüdör Katalintól és Hegedüs Ferenctől, hogy a Magyarország Babérkoszorúja, a Romániai Írók Szövetségének elismerése és a Balassi Bálint-emlékkard után már hozzászokhatott – hogy csak a három legutóbbit említsük.