Március kétségtelenül tavaszi hónapnak számít, hiszen a hajdani naptárakban is kikelet hava néven szerepelt, a meteorológusok is tavaszelőként tartják számon, ráadásul magas hőmérsékleti értékeket jósolnak, de azért ne tegyük messzire a téli kabátot.
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bővítése nemsokára befejeződik. A látványos és komoly szintlépést jelentő fejlesztés a kórház sürgősségi osztályát érinti, amelynek a jelenlegi betegellátó felülete megháromszorozódik.
Több helyen is határozottan kijelentette hétvégi székelyföldi kampánykörútja során Marcel Ciolacu miniszterelnök, hogy Romániában már csak azért sem lesz soha autonómiájuk a székelyeknek, mert ilyet úgymond a románok sosem adtak nekik.
„…A hatodik napon, az Atya, hogy művét bevégezé, örömében, mert ily szépet alkotott, a földet két kezébe vette s rá csókot nyomott. Ott, ott, hol ajka illeté, ott van Szicília” – írta Renzino Barbera, a 2009-ben, 86 éves korában elhunyt szicíliai költő.
Rendhagyó, néprajzi témájú kiállítást nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Lábasház emeleti termeiben. A tárlat megálmodói Udmurtföldet hozzák el Székelyföldre.
Egy hírügynökségi elemzés szerint az utóbbi időben ijesztően lelassultak a Romániában közlekedő személyvonatok. A negatív trendet érzékeltető toplista élbolyában természetesen székelyföldi járatok is szerepelnek.
A fenti cím részben megtévesztő lehet, ugyanis Moldova Köztársaság fővárosának (Kisinyov) székely eredete vitatott, másrészt Bukarest kapcsán is olvastam már olyat, hogy létét elődeinknek köszönheti.
Gondolta volna, hogy például a híres havasalföldi uralkodó, Mircea cel Bătrân legalább annyira tekinthető magyarnak, mint románnak? És ezt már román sajtó is kezdi beismerni. Legalábbis az Adevarul.ro portál minapi cikkében ezekről is olvashatunk.
Kovászna város önkormányzata idén csaknem 77 millió lejnyi költségvetési bevételre számít, ennek több mint felét a város fejlesztésére, korszerűsítésére fordítanák.
50. születésnapját ünnepli csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár. Ennek apropóján mosolynaplót és Könyvturit indítanak, villámcsődületre hívják az olvasókat, este pedig Reisinger János tart előadást Petőfiről.
Mával véget ér a farsang időszaka, és a katolikusok számára kezdetét veszi a nagyszombat délig tartó, negyvennapos böjt. Addig ugyan egészen pontosan 46 nap van hátra, de az egyház szerencsére nem számolja a vasárnapokat a böjtös napok közé.
Idén előreláthatólag sikerül befejezni a Málnásfürdőtől az ágostonfalvi Olt-hídig, illetve a Hagymás-tetőig tartó közel 50 kilométeres útszakasz teljes körű újjáépítését.
A vízkereszttel kezdődő farsangi időszak ugyan farsangvasárnappal (idén február 11-én), de még inkább húshagyókeddel ér véget, Kézdivásárhelyen úgy látták értelmét a télbúcsúztatásnak, amíg még van némi hó.
Pontosan háromszáz évvel ezelőtt „olyan szokatlanul meleg volt” februárban, „amilyenre még elődeink ősei sem emlékeztek”. De mivel akkoriban még nem eset szó széndioxid-túltengés okozta globális felmelegedésről, senki sem esett pánikba.
Tudták, hogy a puzzle-nak is van világnapja, méghozzá január 29-e? Bevallom, igencsak meglepődtem, amikor ezt felfedeztem, de még inkább a torjai Kovács Károlyról hallva, aki – mint barátai mesélték – szinte kizárólag ennek szenteli a mindennapjait.
Január 24-én tartják az úgynevezett „kis egyesülés” ünnepét, amikor a román fejedelemségek, Moldva és Havasalföld 1859-es egyesülésére emlékeznek. Szekeres Attila István nemzetközi címerakadémikust az egyesült fejedelemségek címerhasználatáról kérdeztük.
Romániában a munkavállaló nők béreinek átlaga még alacsonyabb a férfiakénál, ám akad nyolc olyan megye, ahol tavalyelőtt a női munkaerő nettó bérátlaga megcáfolta ezt. A székely megyék értéktáblázatán a férfiak alig 42 lejjel előzik meg a hölgyeket.
Nem hétköznapi kaszás ebédhez ajánlott, miután egy honi weboldalon 550 lejért kínálják húsának kilóját, s az is Ausztriából érkezik, csonttal együtt mérve. A zergéről van szó, amihez manapság – védettségénél fogva – nehéz kilövési engedélyt szerezni.