
Dr. Balázsi Gábor már eddig is jelentős eredményeket ért el a rákkutatás terén
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
Dr. Balázsi Gábor székelyföldi származású, Egyesült Államokban élő fizikus, biofizikus és szintetikus biológus nemrég lelkendezve számolt be közösségi oldalán arról, hogy sikerült körbeutaznia a Földet. Emellett a rákkutatás helyzetére is rákérdeztünk.
2026. január 04., 21:022026. január 04., 21:02
– Miként jött össze ez az utazás, milyen szakmai célt szolgált? Tudatosan világkörülinek tervezte, vagy csak így alakult?
– Az idei hivatalos utam egy többéves hagyomány folytatása. 2022 óta elkísérem egyetemünk iGEM diákcsapatát a nemzetközi iGEM Grand Jamboree nevű szintetikus biológiaversenyre, amely Párizsban zajlik a Paris Expo Porte de Versailles konferenciaközpontban. Ezenkívül évente tartok egy angol nyelvű előadást is a budapesti Pázmány Péter Egyetemen, az Alkalmazott Rendszerbiológia kurzus keretében, amit dr. Csikász-Nagy Attila szervez.
Részben a véletlen hozta úgy, hogy sikerült körbeutaznia a világot
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
Az időszak éppen kedvező, mert október vége, november eleje körül vendégelőadókat hívok meg a saját, helyi fizikai és kvantitatív biológia kurzusomra, így pár hétig nem vagyok idekötve, amit ki is használok. Idén a szokásos állomásokhoz még hozzájött egy meghívás Kínából a 6. Nemzetközi BioDesign Research (Biodizájn Kutatás) konferenciára, amit szintén elfogadtam. Így
Nem terveztem világkörüli utat, először Kínában merült fel bennem a kérdés, hogy vajon keleti vagy nyugati irányba haladva jutok-e haza. Amikor láttam, hogy kelet felé indul a repülő, megörültem, hogy nicsak, mit mondhatok el majd leszálláskor!
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
Az első magyar, aki körbevitorlázta a golyóbist, akár az 1519-ben Spanyolországból rajtoló Megellán-expedíció tagja, Varga László is lehetett, de nem minden vele kapcsolatos adat támasztja ezt alá. Az egyik verzió szerint az egyetlen megmaradt hajó, a Victoria legénysége tagjaként a portugál királyi flotta fogságába esett, előbb az indiai Cochinba raboskodott négy évet, innen 1526 júliusában Lisszabonba szállították, tehát az út utolsó szakaszát vasra verve tette meg, és élete hátralévő éveit is tömlöcben töltötte. Egy másik verzió szerint azonban eltűnt a maláj szigetvilágban, tehát nem ért vissza az Ibériai-félszigetre.
A verbói születésű (Nyitra vármegye) Benyovszky Móric nem egyetlen, folyamatos expedíció során kerülte meg és nem is az egész földet, de utazásai összességében földrajzi értelemben teljes hosszúsági kört alkottak. A lengyelek oldalán az oroszokkal harcolva megsebesült, foglyul ejtették, 1769. november 26-án indították el gyalog Szibéria felé, a Kamcsatka-félszigetre a következő esztendő novemberében érkezett meg. 1771 tavaszán felkelést szított, hajót zsákmányolt, azzal jutott el – Japán érintésével – Tajvanra, Makaóra, majd Franciaországba.
Földijeink közül a kolozsvári születésű, de magát származása okán „erdélyi székely magyarnak” való Berzenczey László (1820–1894) már klasszikus földkörüli utazást hajtott végre 1851 és 1853 között a Gibraltár – New York – San Francisco – Hongkong – Bombay – Egyiptom – Törökország – London útvonalon. A szilágysomlyói születésű Gáspár Ferenc (1861–1923) zsidó származású orvos 1886-tól, csaknem két évtizedes hajóorvosi munkája során több alkalommal bejárta mind az öt világrészt. A székely szülők gyereként Kolosváron világra jövő Balázs Ferenc (1901–1937) író, költő, unitárius lelkész Bejárom a kerek világot (1923–1928) című visszaemlékezésében örökítette meg föld körüli vándorútját, a félig székely (kászonimpéri) származású Balázs Dénes az 1970-es évek végén, valamint 1984–1985-ben utazta körbe a földtekét.
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
– Minden bizonnyal arról is szívesen olvasnának a Székelyhon követői, hogy jelenleg éppen mi képezi munkája tárgyát, mit kutat, szabadidejében mivel foglalatoskodik.
– Már évek óta rákbetegségekkel kapcsolatos kutatást folytatunk, két fő irányt követve, amik a rákgyógyítás számára talán a legnagyobb akadályt, illetve kihívást jelentik. Az első az áttétek kialakulása, amikor a rák az eredeti helyéről áttevődik a test más részeibe. A második a gyógyszerrezisztencia kialakulása, amikor a gyógyszerkezelés csak látszólag eredményes, a rák hónapok vagy évek múltán kiújul, agresszívebb formában tér vissza. Mi alapkutatást folytató kutatócsoport vagyunk,
Szabadidőmben, ha tehetem úszni járok, vagy a természetben gyalogolok, szaladok. Ha úgy adódik alkalom, pásztorfurulyán zenélek. Gyakran a párommal vagy a lányommal szervezünk közös programokat, kirándulásokat.
Nemrég egy kínai konferencián tartott előadást
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
– Nyilván, adódik a kérdés, hogyan látja a rákkutatás mai helyzetét, mikor érünk el oda, hogy teljesen gyógyítható legyen?
– A rákkutatás nagyot haladt előre, vannak újfajta kezelések, például az immunterápia. Nagyon sokat számít a szűrés, a betegség minél korábbi felfedezése, amikor még gyakran gyógyítható. De sajnos,
A rák egy gyűjtőnév, sokezer különféle betegség neve, amiknek vannak közös jellemzői, de jelentős különbségek is adódnak még ugyanazon a szerven belül kialakuló rákbetegségek között is, amik különféle kezelést igényelnének, amik közül még sok felfedezésre vár.
de lesznek áttörések, főleg, ha a tudomány számára megteremtődnek a feltételek, és az adófizetők pénzéből erre is juttatnak a kormányok folyamatosan, megbízhatóan. A megelőzés módjai ismertek: egészséges életmód, kerülni kéne a dohányzás, alkohol, túltáplálkozás káros hatásait, és szűrésre kellene járni.
2014 óta a fizikai és kvantitatív biológia Henry Laufer alapítványdíjas professzora
Fotó: Dr. Balázsi Gábor személyes archívuma
– És ha már világkörüli út: milyen gyakran jár haza Székelyföldre, kiket szokott meglátogatni, legközelebb mikor várhatjuk?
– Újabban évente többször jövök Székelyföldre, elsősorban a párommal találkozni, de évente egyszer, nyári szünetben a lányomat is hozom, hogy töltsön időt a családdal. Legközelebb az új évet szeretném otthon kezdeni, már nagyon várom! Egyúttal kívánok az olvasóknak is egészséget, boldogságot, sikereket az új évben, és derűlátást is, mert a saját példám a bizonyíték rá: bárkinek bármikor lehetősége nyílhat váratlan megvalósításokra, ha úgy alakulnak a körülmények.
Dr. Balázsi Gábor 1974-ben született az erdővidéki Olaszteleken. Elemi iskolába szülőfalujában, V–VIII-ban Baróton járt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1992-ben. Ugyanabban az évben felvételt nyert a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizika szakára, ahol a mesterképzőt is elvégezte. Egyetemi évei alatt két hónapon keresztül a szegedi József Attila Tudományegyetemen vett részt részképzésen, majd St. Louis-ban (Amerikai Egyesült Államok), Missouri állam egyetemén folytatta tanulmányait, ahol a doktori vizsgát is letette. 2002-től három éven keresztül a chicagói Northwestern Egyetem Patológia Tanszékének posztdoktori kutatói állását töltötte be, ahol két magyar tudóssal, Oltvai Zoltánnal és a karcfalvi születésű Barabási Albert Lászlóval dolgozott együtt. Később a Bostoni Egyetem Biomérnöki Tanszékére hívták, miközben a világhírű Jim Collins professzor csoportjában egy másik friss keletű tudománnyal, a szintetikus biológiával is kapcsolatba került. Azóta folyamatosan ezzel foglalkozik. 2006-tól egyetemi adjunktus és doktorátusvezető volt a Texasi Egyetem Rákgyógyszerfejlesztési Karának Rendszerbiológia Tanszékén, 2014-től pedig New York államban, a Stony Brook-i Egyetemen dolgozik docensként, és a szintetikus, illetve rendszerbiológia, valamint a biofizika területén kutatásokat végző csoport vezetője. Ugyancsak 2014 óta a fizikai és kvantitatív biológia Henry Laufer alapítványdíjas professzora. Munkássága hozzájárult a sejtválaszok szabályozásának, a daganatos sejtek túlélési stratégiáinak és a kemoterápiás rezisztencia mechanizmusainak jobb megértéséhez.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
szóljon hozzá!