Székelyföldről indult, a rákkutatás élvonalában dolgozik

Az első magyar, aki körbevitorlázta a golyóbist, akár az 1519-ben Spanyolországból rajtoló Megellán-expedíció tagja, Varga László is lehetett, de nem minden vele kapcsolatos adat támasztja ezt alá. Az egyik verzió szerint az egyetlen megmaradt hajó, a Victoria legénysége tagjaként a portugál királyi flotta fogságába esett, előbb az indiai Cochinba raboskodott négy évet, innen 1526 júliusában Lisszabonba szállították, tehát az út utolsó szakaszát vasra verve tette meg, és élete hátralévő éveit is tömlöcben töltötte. Egy másik verzió szerint azonban eltűnt a maláj szigetvilágban, tehát nem ért vissza az Ibériai-félszigetre.

A verbói születésű (Nyitra vármegye) Benyovszky Móric nem egyetlen, folyamatos expedíció során kerülte meg és nem is az egész földet, de utazásai összességében földrajzi értelemben teljes hosszúsági kört alkottak. A lengyelek oldalán az oroszokkal harcolva megsebesült, foglyul ejtették, 1769. november 26-án indították el gyalog Szibéria felé, a Kamcsatka-félszigetre a következő esztendő novemberében érkezett meg. 1771 tavaszán felkelést szított, hajót zsákmányolt, azzal jutott el – Japán érintésével – Tajvanra, Makaóra, majd Franciaországba.

Földijeink közül a kolozsvári születésű, de magát származása okán „erdélyi székely magyarnak” való Berzenczey László (1820–1894) már klasszikus földkörüli utazást hajtott végre 1851 és 1853 között a Gibraltár – New York – San Francisco – Hongkong – Bombay – Egyiptom – Törökország – London útvonalon. A szilágysomlyói születésű Gáspár Ferenc (1861–1923) zsidó származású orvos 1886-tól, csaknem két évtizedes hajóorvosi munkája során több alkalommal bejárta mind az öt világrészt. A székely szülők gyereként Kolosváron világra jövő Balázs Ferenc (1901–1937) író, költő, unitárius lelkész Bejárom a kerek világot (1923–1928) című visszaemlékezésében örökítette meg föld körüli vándorútját, a félig székely (kászonimpéri) származású Balázs Dénes az 1970-es évek végén, valamint 1984–1985-ben utazta körbe a földtekét.

Dr. Balázsi Gábor 1974-ben született az erdővidéki Olaszteleken. Elemi iskolába szülőfalujában, V–VIII-ban Baróton járt, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 1992-ben. Ugyanabban az évben felvételt nyert a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem fizika szakára, ahol a mesterképzőt is elvégezte. Egyetemi évei alatt két hónapon keresztül a szegedi József Attila Tudományegyetemen vett részt részképzésen, majd St. Louis-ban (Amerikai Egyesült Államok), Missouri állam egyetemén folytatta tanulmányait, ahol a doktori vizsgát is letette. 2002-től három éven keresztül a chicagói Northwestern Egyetem Patológia Tanszékének posztdoktori kutatói állását töltötte be, ahol két magyar tudóssal, Oltvai Zoltánnal és a karcfalvi születésű Barabási Albert Lászlóval dolgozott együtt. Később a Bostoni Egyetem Biomérnöki Tanszékére hívták, miközben a világhírű Jim Collins professzor csoportjában egy másik friss keletű tudománnyal, a szintetikus biológiával is kapcsolatba került. Azóta folyamatosan ezzel foglalkozik. 2006-tól egyetemi adjunktus és doktorátusvezető volt a Texasi Egyetem Rákgyógyszerfejlesztési Karának Rendszerbiológia Tanszékén, 2014-től pedig New York államban, a Stony Brook-i Egyetemen dolgozik docensként, és a szintetikus, illetve rendszerbiológia, valamint a biofizika területén kutatásokat végző csoport vezetője. Ugyancsak 2014 óta a fizikai és kvantitatív biológia Henry Laufer alapítványdíjas professzora. Munkássága hozzájárult a sejtválaszok szabályozásának, a daganatos sejtek túlélési stratégiáinak és a kemoterápiás rezisztencia mechanizmusainak jobb megértéséhez.