Székely Katonanevelde: évekbe telhet, amíg teljesen „belakható” lesz

Az 1818 és 1822 között felhúzott Székely Katonanevelde kulturális intézményként, de főleg múzeumként való hasznosításának elképzelése már 1990-ben megszületett.

„Valószínűnek tartom, hogy Incze László, a Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) részlegeként működő Céhtörténeti Múzeum akkori vezetője már ennél korábban is felvette az ötletet, de az első, ezzel kapcsolatos dokumentumot a megyei építészeti hivatal bocsátotta ki” – megy vissza a kezdetekig Dimény Attila, aki 2007 óta tölti be az intézményvezetői tisztségét. Ez tulajdonképpen egy, az épület akkori állapotára vonatkozó jelentés, illetve összegzés, amibe javaslatként ezt is belefoglalták.

Előbb azonban

Erre végül 1994-ben került sor, egy évvel azt követően, hogy a néprajz szakot végző Dimény Attila a Céhtörténeti Múzeumhoz került. Így

Nem volt kérdés senki előtt, hogy az épületnek a művelődés szolgálatában való állítása előtt azt előbb rehabilitálni kell, amihez az önkormányzat hozzá is fogott.

1998-ra született meg az a hasznosítási terv, melynek értelmében

A másik felébe kulturális intézmények, civilszervezetek, helyi képzőművészek költöztek volna be. Ezzel a tervvel aztán anyagi források hiányában leálltak, a város azonban 2008-ban kijavította a tetőzetet, és egyéb állagmegőrző közbeavatkozásokat is végzett.

A kétszer nyertes pályázat

Az idő múlásával aztán sok minden változott a szándékoktól az igényekig, és a múzeum vezetői előtt világossá vált, hogy számukra a költözés semmiféle fejlődést, előrelépést nem eredményezne, ha a katonaneveldének csak a felét kapják meg. Ezért aztán újabb hasznosítási tervek születtek, egyet maga Dimény Attila is kidolgozott 2013-ban, és ebben már az egész épületet múzeumként képzelt el. Többek között azzal is érvelt, hogy egy

de természetesen az 1972-ben megnyílt Céhtörténeti Múzeum idült helyhiányát hozta fel fő indoknak.

Az Európai Unióhoz 2014-ben benyújtott és nyertesnek ítélt pályázati dokumentációba végül ez a változat került bele. Ám

A következő uniós pályázati ciklusban újra benyújtották a pályázati anyagot, az eredeti tervvel, annyi eltéréssel, hogy ezúttal nem múzeum, hanem művelődési központ címszó alatt.

Az alapot szeretnék kibővíteni

Dimény Attila mindenekelőtt igyekezett partnereket keresni a művelődési központ jelleget jobban tükröző irányelvek keretbe foglalása, majdani érvényesítése érdekében, és talált is az anyaországi Digitális Legendárium Hajnal Ödön vezette munkacsoportjában, amely önzetlenül ajánlotta fel segítségét. Közösen készítették el azt a három füzetbe taglalt portfóliót – elsősorban a lehetséges partnerek számára –, hogy ezáltal azonosítani tudják a kapcsolódási pontokat. Ez egyben azt is megszabta, hogy

beleértve az alapkiállításokat, az azokra épülő programokat, a szolgáltatói szerepkört és így tovább.

Persze, még semmi sincs kőbe vésve, hiszen az időközben felmerülő igényekhez igazodni kell, de annyi azért biztosnak tűnik, hogy

Jelenleg két szűk irodán osztoznak hatan (ebből egyik jegyirodaként is fungál), az új épületben ilyenből több lesz, továbbá fotólabor, fotótár, kis konyha meg egyebek. „Itt olyan munkákat is el tudunk végezni, amikre jelenleg nincs mód” – hangsúlyozta az igazgató.

Raktárból sajnos most sem lesz több, mint eddig, és azt sem tudják még, hogy a páratartalom miatt hol mit lehet tárolni, főleg a földszinten, de bíznak a légkondicionálókban. Előbb-utóbb kávézóra is szükség lesz, ahol a látogatók megpihenhetnek, amennyiben fantáziát lát benne egy vállalkozó, de ennek a helye még nincs meghatározva; az ajándékboltot egybevonják a csomagmegőrző melletti jegyirodával.

Hét alapkiállítással számolnak

A földszinten rendeznék be a kaszárnyaépület történetét bemutató kiállítást is, amivel kapcsolatosan nagyon sok dokumentum előkerült, főként Fejér János művészettörténész kutakodása eredményeként.

A tervezett épülettörténeti kiállítás remélhetőleg eléggé felcsigázza majd a látogatók érdeklődését ahhoz, hogy jegyet váltsanak a többi rész bejárásához. Itt ugyanis a gazdag anyagot felvonultató alapkiállítások fogadják majd őket.

Az 1762 és 1851 között fennálló, Kézdivásárhelyen székelő 1. székely határőr gyalogezred történetén keresztül képet nyernek a város 18. századi fejlődéséről, a helyi katonai és a polgári oktatás, az egészségügy alakulásáról, továbbá a szabadságharc itteni eseményeiről. „A római korig visszanyúló várostörténeti kiállítás az emeleten kap helyet, szándékaim szerint egy 2 x 2 m méteres terepasztalon szemléltetjük a település fekvését, a geomorfológiai viszonyokat, mert például azt, hogy Kézdivásárhely egy teraszon fekszik, nem érzékeljük.

A céhes élet, az itteni hagyományos mesterségek bemutatására öt termet szentelnek, és a régi piaci életet is igyekeznek megidézni többek között mézeskalács-standdal. Az ötödik alapkiállítás sajtótörténeti jellegű lenne, ha már 1849-ben itt adták ki Háromszék első lapját, a Székely Hírmondót, és ha már a múzeum tulajdonában van a Turóczi-féle nyomdagép az 1880-as évekből. A hatodik az önkéntes tűzoltók történetéhez kapcsolódik, a hetediket a különféle tájegységek népviseleteit megjelenítő, Zsuzsi és Andris népviseletben elnevezésű babakiállításnak, ennek a 345 darabos, méltán híres kollekciónak szentelik.

Ez utóbbit Kovászna Megye Tanácsának szándékában áll megvásárolni.

Incze István munkáinak egy részét az elképzelések szerint az emeleti folyósón teszik folyamatosan láthatóvá. „Sajnos, a raktárban tárolt nagyméretű tárgyaknak, a jelenlegi múzeumnak helyet adó udvartérben sorakozó régi szekereknek, céhes mesterségekhez fűződő felszereléseknek, 19. századi fagerendáknak a hely szűkösségé miatt most még nem látom a majdani helyüket” – jegyzi meg az intézményvezető.

Kérdéses a költözés időpontja

Amikor majd sikerül átköltözni az új épületbe, akkor baba-, illetve az épülettörténeti kiállítást tervezik elsőként látogathatóvá tenni. Mert azt nem úgy kell elképzelni, hogy egyik nap bezárják a jelenlegi épületet, és utána egyből megnyitják a teljes kaszárnyát a látogatók előtt, hanem egy folyamatként, méghozzá hosszabb folyamatként.

Legalábbis a raktáron lévő állományt, amivel kezdeni szeretnének, másként a munkatársak több évnyi leltározási munkája veszne kárba, elölről kellene kezdeni. A bútorzat egy részét, ami a pályázat részét képezte, a múlt év folyamán sikerült beszerelni, de ez még mesze nem elég a kiállítások berendezéséhez. Ezek beszerzése a jövőbeli anyagi források függvénye. Ráadásul

Ha ehhez – mondjuk – tavasszal zöld utat kapnának, a legoptimálisabb feltételek teljesülése, megfelelő infrastrukturális támogatás biztosítása esetén is legalább egy-másfél évet venne igénybe, és további hónapokat, amíg fokozatosan, lépésről lépésre az összes termet megnyithatják a nagyközönség előtt – magyarázza Dimény Attila.

Amennyiben a múzeumi személyzetet nem sikerül bővíteni, még ez az optimistán belőtt határidő is tolódhat. Kapkodni viszont nem szabad, különösen múzeumi tárgyakkal nem, hiszen Kézdivásárhelyen az 1940-es évek végén már ment tönkre gyűjtemény azért, mert rögtönzött megoldásokban gondolkodtak. Sok munkára, sok türelemre lesz tehát szükség, amíg a Székely Katonaneveldét birtokba veheti a nagyközönség.