
Március 15-én a Gábor Áron tér megtelt nemzeti színű és székely lobogókkal
Fotó: Tuchiluș Alex
Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.
2026. március 15., 18:192026. március 15., 18:19
2026. március 15., 18:262026. március 15., 18:26
Kézdivásárhelyen régóta nem látott tömeg lepte be a Gábor Áron egészalakos szobrát körülölelő teret. Március 15-én délben, már egy órával lovas felvonulás kezdete előtt gyülekeztek az emberek, akiket még a helyi szinten szokatlan biztonsági intézkedések sem tudtak eltántorítani az ünnepléstől.
A városi iskolák diákjai a 13 órakor kezdődő főtéri felvonulásról sem hiányoztak, ahol szokás szerint huszárok, hagyományőrző csapatok, valamint a környező falvak lovas-szekeres küldöttségei is tiszteletüket tették énekelve, székely és piros-fehér-zöld zászlók százait lobogtatva.
Fotó: Tuchiluș Alex
A díszvendég dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök előbb a Vigadó erkélyéről követte a felvonulókat, majd Balogh Tibor kézdiszentlékei polgármester hintójával járta körbe a Gábor Áron teret.
Az eseményen az anyaországot még az Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsoló Kissné Hlatki Katalin bukaresti nagykövet, a csíkszeredai főkonzulátus részéről Dolhai István főkonzul és Szungert Balázs első beosztott képviselte.
Fotó: Tuchiluș Alex
A huszárparancsnok lovára Bokor Tibor polgármester tűzte ki a nemzeti színű szalagot, majd köszöntötte a főteret majdnem színültig betöltő sokaságot és a vendégeket, köztük mindenekelőtt a köztársasági elnököt, aki „a világ legszebb ünnepségét tisztelte meg jelenlétével.”
A szokásos lovas-szekeres felvonulás ezúttal sem maradt el
Fotó: Tuchiluș Alex
Beszédében kiemelte, „több mint 30 éve ugyanazon forgatókönyv szerint vagyunk itt jelen, egységet alkotva Felső-Háromszék falvaival, hagyományőrzőivel, azokkal az emberekkel, akik nem csak értik, hanem ma is érzik a magyar szabadság kivívásának fontosságát. Ha egy pillanatra elcsendesednénk, talán hallanánk, ahogyan ez a mai pillanat is bevésődik a kockakövekbe.
A világon egyedi főterünk az egységes, összezárt magyar nemzet jelképe is lehetne, ahová minden magyar szál befut ilyenkor, március idusán.”
Dr. Sulyok Tamás Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művéből kölcsönzött sorokkal
„Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe. Magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig. A lényeg mindenhol a nemzet közösségéhez való tartozás ténye, és a közösség elsődleges értékeinek tudatosítása. Olyan értékekről van szó, amelyek életünk alapjait jelentik, úgymint a családhoz, az otthonhoz, a szülőföldhöz és az anyanyelvhez való hűség, az egymásnak való segítségnyújtás, az emberségesség és a béke megőrzése. A közösség ezek által válik élővé, ezáltal nyilvánul meg önazonosságunk és méltóságunk” – fogalmazott.
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a Vigadó erkélyéről követte a felvonulást...
Fotó: Tuchiluș Alex
Gábor Áron, Petőfi Sándor, Bem tábornok, Gál Sándor emlékét megidézve, Kányádi Sándor Nyergestetőjére is hivatkozva hangsúlyozta, a magyar kormány nemzettestvérként tekint az itt élőkre, akik hűsége soha el nem porladó gránitszikla.
„Összetartozásunkat, annak lelki és kulturális kifejezése mellett jogi alapokon is rögzítettük. 2011-es Alaptörvényünk kimondja:
Egyek vagyunk tehát lelki és közjogi értelemben is. Van és lehet állampolgársága és szavazati joga minden erdélyi, székely és csángó magyarnak. A nemzetet érintő kérdésekről így már ténylegesen közösen dönthetünk, a nemzeti ügyekben már a jog alapján is közösen vehetünk részt. Együtt formáljuk a magyarság jövőjét, kultúráját, együtt küzdhetünk meg mindazért, amit fontosnak tartunk. Együtt hajthatunk fejet hőseink előtt, és együtt mondhatjuk el, hogy a béke az egyedüli és természetes közege Európának, amely nélkülözhetetlen az emberséges jövőhöz” – mondta a köztársasági elnök.
... majd maga is megkerülte a teret
Fotó: Tuchiluș Alex
Az ünnepi hangulat emelkedettségéhez már az elejétől fogva magas szinten járult hozzá a Tanulók Klubjának fúvószenekara, továbbá a Vigadóart esti koncertszínházából pár számot Bejan Norbert zongorakíséretében előadó Kaly Roland, Nagy-Babos Rebeka és Moldovai Dóra, valamint Székely G. Krisztina, az Udvartér Színház színművésze és Pap Anna, a Petőfi Sándor Gimnázium tanulója szavalatai.
Az ünnepség egyházi áldással, himnuszaink eléneklésével és koszorúzással ért véget. A köztársasági elnök pedig sietett vissza a Vigadóba, hogy hazaindulása előtt Tamás Sándor megyetanácselnöknek átadhassa a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.
Fotó: Tuchiluș Alex
Kitüntették Tamás Sándort
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Vigadó emeleti termében vette át a köztársasági elnöktől a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. Az ünnepeltet az őt 22 éve barátjának és harcostársának tartó és a kitüntetésre javasoló Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester méltatta. A protokolláris kereteket némileg túllépve dr. Sulyok Tamás is mondott pár köszöntő mondatot, kiemelve, nagy megtiszteltetésnek tartja, amiért „Orbán Viktor miniszterelnök előterjesztésére a magyar nemzeti összetartozás és a székely identitás erősödését szolgáló tevékenysége, az anyanyelv használatának biztosítása és a kisebbségi jogok érvényesítése érdekében tett erőfeszítései elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést” maga nyújthatja át régi barátjának, Tamás Sándornak.
„Az a fő gondolat vezérelt, hogy próbáljuk meg magunk igazgatni a saját sorsunkat. Hogy ne mások mondják meg nekünk, hogy hogyan kell élni – szőtte bele köszönetnyilvánításába a Kovászna Megyei Tanács elnöke. – Mert azt korábban megtapasztaltuk, hogy ha nem mi irányítjuk a saját sorsunkat, akkor azt gyorsan mások fogják megtenni helyettünk. És ahogy ők képzelik el a mi életünket, az nekünk a vesztünket jelenti.”
Fotó: Tuchiluș Alex
Bokor Tibor polgármester köszöntötte az ünneplőket
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere méltatta kitüntetett barátját
Fotó: Tuchiluș Alex
Fotó: Tuchiluș Alex
Kürtőskalácsillat, vásári forgatag, gyermekprogramok, néptánc töltötte be hétvégén Sepsiszentgyörgy főterét. Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Kürtőskalács – Édes Ízek Fesztiválját, amelynek fő versenyszámában tizenhét csapat mérte össze tudását.
Gombásztúra, kiállítás, ételkóstoló, szakmai előadások és gyermekfoglalkozások várják az érdeklődőket: szeptember 26-án és 27-én a VIII. Édes Ízek fesztivál keretében ismét megszervezik a hagyományos gombanapokat Sepsiszentgyörgyön.
Szeptember 25–27. között ismét a kürtőskalácsé lesz a főszerep Sepsiszentgyörgy központjában: pénteken kezdődik a VIII. Kürtőskalács – Édes ízek fesztiválja.
Évtizedeken át rejtőző üvegnegatívok őrzik a sepsiszentgyörgyi Gyulai-ház egykori napfényműtermének emlékét. A páratlan fotóanyag hadtörténeti vonatkozású részét Préda Barna néprajzkutató dolgozta fel.
Romániában nincs intézményesített iskolai szemészeti szűrés, de Sepsiszentgyörgyön már ötödik éve zajlik ingyenes és átfogó vizsgálatsorozat a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében. Minden kisiskolásnak fontos lenne átesni rajta.
Gróf Mikó Imrét ábrázoló, eredetileg Kovásznára szánt alkotását a minap leplezték le Budapesten, közben városának is ajándékozott munkát. Vetró András azt mondja, nem tud tétlenül ülni, most éppen a Bálványosi Art Camp hétvégi kiállítására készül.
Őrizetbe vettek egy 50 éves, Bákó megyei férfit, akit több kézdivásárhelyi lakásba való behatolással és autóból való lopással gyanúsítanak. A rendőrség szerint a férfi visszaeső bűnelkövető, és mindössze három hónapja szabadult a börtönből.
Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 51 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy súlyos bántalmazott egy 62 éves sepsiszentgyörgyi férfit.
Veterán traktorok felvonulásával, működő stabil motorok bemutatójával, kulturális programokkal és kézműves-foglalkozásokkal várják az érdeklődőket szombaton a Csernátoni BuRRogtató 2026-os kiadásán.
A „zászlócsókolgatós” törvénytervezet ellen szólalt fel tegnap a parlamentben Miklós Zoltán képviselő, ám úgy tűnik, az AUR-nak nincs szándékában hátrálni. Sőt, sikerült PSD-s, illetve kisebbségi képviselőket is megnyernie az ügynek.
szóljon hozzá!