Közvélemény-kutatás készült arról, hogy miként viszonyulnak a 12 és 18 év közötti diákok szülei a koronavírus elleni oltáshoz. A felmérésből kiderül, a megkérdezett szülők több mint fele (54 százalékuk) még nem oltatta be magát.
Ezután csak a Covid-igazolvánnyal rendelkező hallgatók járhassanak be személyesen az egyetemek épületeibe – fogalmazták meg kérésüket az egyetemek vezetői a hétvégén tartott Rektorok Országos Tanácsának (CNR) konferenciáján.
A közoktatásban biztosított ösztöndíjak minimális szintjét megszabó határozatot fogadott el múlt héten a kormány. Az új szabályozás szerint csak a 9,50-nél nagyobb félévi átlagot elért tanulók kaphatnak teljesítmény-, illetve érdemösztöndíjat.
A koronavírus-járvány kedvezőtlen alakulásának következtében valamennyi székelyföldi kórházban látogatási tilalmat vezettek be. Ez azt jelenti, hogy csak szakorvosi engedéllyel és indokolt esetben látogatható a páciens.
A tanintézetek higiéniai és biztonsági körülményeit eddig is folyamatosan ellenőrizték a megyei népegészségügyi igazgatóságok képviselői, de a szokásos ellenőrzéseket most megtoldják a járványtani intézkedések betartásának az ellenőrzésével is.
Marosvásárhelyen a Kultúrpalota Tükörtermében tartott sajtótájékoztatót Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője, illetve Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke szerdán délután.
Az Országos Vészhelyzeti Bizottság azt javasolja, hogy az óvodások, iskolások és a tanintézetek személyzete rendszeresen végezzen nyálmintából vett gyorsteszteket a koronavírus-fertőzés kiszűrésének érdekében.
A marosvásárhelyi Kultúrpalota Kisterme adott otthont a magyarországi Mathias Corvinus Collegium (MCC) Kolozsvári Egyetemi Programja 2021–2022-es tanévnyitó ünnepségének kedden délután.
A diákok, tanárok és minden oktatásban dolgozó személy kedden szabadnapos lesz az oktatás világnapja alkalmából, ahogy 1994 óta minden évben október 5-én.
Lejárt az iskolaigazgatói és aligazgatói versenyvizsgára jelentkezők dossziéjának átvizsgálási szakasza, szeptember 30-án pedig közzétették a tanfelügyelőségek azon jelöltek listáját, akik sikeresen jelentkeztek a megmérettetésre.
Hargita megyében az iskolák által közölt jelenlegi adatokat figyelembe véve 57 diák és 29 pedagógus fertőződött meg, Maros megyében 121 koronavírus-fertőzéssel igazolt tanulót és 84 koronavírusos tanárt és iskolai kisegítő személyt tartanak nyilván.
Maros és Hargita megyében még sehol nincs település-szintű online oktatás, mert egyelőre sehol nem haladta meg a hat ezreléket a fertőzöttségi mutató. Egyre több osztályközösség vagy óvodai csoport kerül át online tanrendbe.
Bár a héten nem zuhan tíz Celsius-fok alá a hőmérséklet Székelyföldön az időjárás-előrejelzések szerint, az elmúlt héten már több településen annyira lehűlt az idő, hogy be kellett kapcsolni a fűtést a tanintézetekben is.
A tavaly megjelent létszámkorlátozásról szóló törvény miatt idén már kevesebb tanulóval indulhattak el az osztályok és óvodai csoportok, ezért jóval több osztály jött létre. Értelemszerűen több pedagógusra is szüksége volt a tanintézeteknek.
A legtöbb magyar érettségiző csak román nyelv és irodalomból bukott el idén is, mintegy hatvan százalékuk minden évben kizárólag ebből nem szerez átmenőt. A vidéki településeken mért eredmények még rosszabbak, mint a városokban.
Az országos adatok alapján 54 olyan település van, ahol a koronavírusos megbetegedési arány meghaladja a hat ezreléket, 128 oktatási intézmény tanulói fognak online tanulni. Hargita és Maros megyében még egyetlen település sem haladta meg a küszöböt.
Az elektronikus osztálynapló segítségével a szülők naprakészen követhetik gyermekeik tanulmányi eredményeit, hiányzásait, akár a telefonjukról is. Maros megyében kettő, Hargita megyében három iskola kérte az e-napló bevezetését.
Egy hét múlva, szeptember 28-án kezdődik el Romániában a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisának beadása. Minden olyan személy jogosult rá, akinél eltelt hat hónap a második adag beadása óta.