Országos szintfelmérők: kartoték adat csupán vagy valóban hasznos visszajelzés a diák számára?

Negyedikben már nem szoronganak annyira, főleg mert más van tapasztalatuk a teszteléssel, hatodikban viszont már van egy fontosabb szerepe is a tesztnek:

A szintfelmérőn hatvan percet írhatnak, és a teszteket mindig a tanintézet egy másik tanítója javítja. A helyzet érdekessége, hogy nem kötelező a vizsga,

A jogszabály szerint a tanár az összes tanuló adatait elemzi, majd a rendelkezésére álló idő 25 százalékát arra fordítja, hogy felzárkóztassa azt, aki lemaradt, továbbá elmélyítse az ismereteket, tantárgyak közötti kapcsolatokat mutasson és tehetséggondozást végezzen – a kiemelkedő tanulókat szakkörrel, projektekkel fejlessze, de úgy, hogy a többi gyerek se maradjon háttérben.

A valóság azonban kicsit árnyaltabb, hiszen ritkán van kapacitása egy pedagógusnak arra, hogy a felsoroltakat maradéktalanul megvalósítsa – főleg

Vajda Gyöngyi, negyedikeseket tanító marosvásárhelyi pedagógus úgy véli, a tanítók amúgy is differenciáltan oktatnak, a feladatokat általában személyre szabja a pedagógus, de egy heterogén osztályban nagy kihívás egyszerre felzárkóztatni és tehetséget is gondozni.

Hozzátette, az egységesített teszteken alapuló értékelési rendszer nem kedvez a differenciált oktatás szemléletének. Pedig a személyre szabott fejlesztés alapelve éppen az, hogy

Az egységes mércével mért tudáspróbák ezért komoly kockázatot hordoznak: ha eltérő képességű, eltérő ütemben fejlődő gyerekeket azonos elvárásrendszer alapján ítélünk meg, azzal könnyen kudarcélményt idézünk elő azokban, akik éppen nem ott tartanak, ahol a norma elvárja – holott saját útjukon esetleg jelentős előrelépést tettek.

Eddig másodikban elbeszélő fogalmazást kértek anyanyelvből, ami nem volt reális, hiszen éppencsak megtanultak írni-olvasni a gyerekek. Hozzátette, idén valamennyire egyszerűsítettek, közelítenek a valósághoz, de az alapvető ellentmondás megmarad: egy kizárólag írásbeli felmérés korlátozott képet ad egy gyermek valódi képességeiről – különösen, ha tudjuk, hogy az írásbeliség az élete során az egyik legritkábban alkalmazott eszköze lesz.

Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy ezek az értékelések jobbára statisztikai adattá váltak, amelyből sem a pedagógus, sem a szülő, sem a gyermek nem tudott valódi visszajelzést kiolvasni.

A tanító egyébként is napi szinten nyomon követi minden tanítványa fejlődését – egy egyszeri, következmény nélküli felmérés ehhez érdemi pluszt nem ad hozzá. Nem véletlen, hogy az évek során egyre többen tekintettek rá fölösleges teherként – foglalta össze a marosvásárhelyi pedagógus.