
Fotó: Olti Angyalka
Az iskolai beiratkozás első szakasza lezárult: Maros megyében 1507 magyar gyerek iratkozott be, csaknem százzal több mint tavaly. A Bolyai iskolában idén túljelentkezés van, de aggodalomra semmi ok, hisz mindenki a körzethez tartozik lakcím szerint.
2026. május 11., 14:442026. május 11., 14:44
Lejárt az iskolába való beiratkozás első szakasza, de lesz még alkalom arra, hogy azoknak a szülőknek az igényléseit is fogadják, akiknek gyermekét az első szakaszban nem vették fel a kiválasztott tanintézetbe, vagy valamilyen okból nem vettek részt az első elosztáson.
A beiratkozás második szakasza május 25–29. között zajlik. Szeptember 1–4. között pedig azoknak a gyerekeknek a helyzetét is rendezik a tanfelügyelőségek, akiket egyetlen iskolába sem vettek fel. A második fordulóban általában már nincs akkora mozgás, de lehetnek későn iratkozók vagy külföldről hazatérők, akik ezután íratják be gyerekeiket.
A szülők igénylésére azokat a gyerekeket is be lehet íratni, akik az év végéig betöltik a hat évet, ha rendelkeznek egy ajánlással az óvoda részéről (ha jártak óvodába) vagy a Megyei Nevelési Tanácsadó és Erőforrás Központ (CJRAE) részéről (az óvodába nem járt vagy külföldről hazatért gyermekek esetében).
Maros megyében az első forduló után minden betervezett osztályt sikerül kialakítani – tudtuk meg Fejes Rékától, a magyar tannyelvű elemi osztályokért felelős szaktanfelügyelőtől.
A román tagozatokra összesen 2997 gyereket – tavaly 2836 román gyereket –, a német tannyelvű osztályokba 83 gyereket írattak be szüleik – tavaly eggyel kevesebbet.
Fotó: Haáz Vince
A megyében van néhány olyan magyar osztály, ahol nincs meg a 12 diák, tehát a minimum létszám alatt vannak, de a kisebbségi osztályok esetén ez megengedett – tette hozzá Fejes Réka.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum előkészítő osztályába idén 34 gyereket írattak be, ők mind az intézmény körzetéhez tartoznak – legalábbis lakcímeik szerint. Hajdú Zoltán, a Bolyai iskola igazgatója a Székelyhonnak megerősítette,
Fejes Réka szaktanfelügyelő kiemelte, a tanfelügyelőségnek és az iskolának sem célja, hogy két előkészítő osztály induljon el a Bolyaiban, hiszen elegendő hely sem lenne hozzá.
A Bolyai Farkas Elméleti Líceum és a Református Kollégium elemi tagozatai a Református Kollégium Horea utcai új épületében tanulnak immár második éve
Fotó: Haáz Vince
2024-ben szintén túljelentkezés volt a Bolyai iskola elemi tagozatán, akkor két előkészítő osztályt kért az intézmény – egyik a katolikus iskola osztálya volt, hiszen akkor hivatalosan a Bolyaihoz tartozott –, tehát összesen 60-an iratkoztak be a tanintézetbe, azaz 16 diákkal volt akkor több. Tavaly csak két diákkal haladták meg a lehetséges osztálylétszámot a Bolyaiban, de ehhez nem kellett külön minisztériumi engedély.
Marosvásárhely két másik magyar tannyelvű iskolájának – a Református Kollégium és a Római Katolikus Líceum – előkészítő osztályaiba mindkét esetben 22 diákot írattak be szüleik az első fordulóban, amely nem csak a csoportméret szempontjából megfelelő létszám, de azért is ideális, mert ez a maximális diáklétszám, amiért még nem kell külön jóváhagyást kérni a tanfelügyelőségtől vagy a minisztériumtól.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ötvenháromezer lej értékben szabtak ki bírságot a Maros megyei rendőrök két, faanyagot szállító autó tulajdonosára.
Az állatok világnapján interaktív foglalkozásokat szervez a marosvásárhelyi állatkert. A látogatóknak arról beszélnek a szakemberek, hogy hogyan készülnek az állatok a télre, és látványetetések is lesznek.
Egy családi otthonban csaptak fel a lángok szombaton hajnalban Maros megyében.
Hetvenmillió lejes hiány van a marosvásárhelyi városkasszában – hívta fel a figyelmet Soós Zoltán polgármester a helyi képviselő-testület pénteki ülésén. Ennek ellenére a tanácsosok hárommillió lejt szavaztak meg az Eminescu park felújítására.
Közintézményi alkalmazottnak adták ki magukat csalók, így vettek rá egy 43 éves marosvásárhelyi nőt arra, hogy 95 ezer lejes hitelt vegyen fel, majd a pénzt átadja nekik. Az ügyben egy 39 éves ukrán állampolgárt őrizetbe vettek.
Megváltoztatnák a marosvásárhelyi főtéri aluljáró üresen álló helyiségeinek rendeltetését, miután mind a 15 üzlethelyiség bérlő nélkül maradt, az átjáró pedig teljesen le van zárva. A városi tanács csütörtökön egyhangúlag támogatta a javaslatot.
Gyermekpornográfia miatt indult büntetőeljárás egy 49 éves férfi ellen Maros megyében. A hatóságok szerint a férfi 2021 és 2026 szeptembere között online alkalmazásokon keresztül kiskorúakról készült pornográf anyagot szerzett és tárolt.
A karmesterművészet nemzetközi központjává vált Marosvásárhely: a Kultúrpalota nagyterme adott otthont a harmadik Marosvásárhelyi Nemzetközi Karmesterversenynek. A verseny döntőjét pénteken egy nyilvános koncert keretében szervezik.
Két férfi előzetes letartóztatását indítványozták a gyermekpornográfia gyanújával indult Maros megyei bűnügyben. A rendőrség szerint a két gyanúsított adathordozóiról kiskorúakat szexuális helyzetekben ábrázoló fényképek és videók kerültek elő.
szóljon hozzá!