Hirdetés
Hajnal Csilla

Hajnal Csilla

Hajnal Csilla
Hajnal Csilla
2025. augusztus 29., péntek

Harmadik az Isten igaza: harmadszorra alapították újra jogilag a katolikus iskolát

Megjelent Románia Hivatalos Közlönyében is a rendelet, amelyik kimondja jogerősen, hogy önálló jogi személyként, állami felekezeti oktatási intézményként működhet a marosvásárhelyi katolikus iskola a most kezdődő tanévtől.

Harmadik az Isten igaza: harmadszorra alapították újra jogilag a katolikus iskolát
2025. augusztus 29., péntek

Bojkottal kezdődik a tanév: óra lesz, tanítás nem

Pár nappal az iskolakezdés előtt döntöttek arról, hogy mégis kapnak üdülési utalvány a tanügyi alkalmazottak. Azonban ez a legkevesebb, amely nagy felháborodást okoz jelenleg a tanügyben. A tanév elkezdődik szeptember 8-án, a kérdés az, hogy miként?

Bojkottal kezdődik a tanév: óra lesz, tanítás nem
2025. augusztus 28., csütörtök

A mi éves „népszámlálásunk” – gálaesttel nyitották meg a Vásárhelyi Forgatagot

A tizenkettedik Vásárhelyi Forgatag ünnepélyes megnyitóját csütörtök este tartották a Kultúrpalotában, ahol hazai és magyarországi politikusok, egyházi képviselők és civil érdeklődők előtt a Bethlen Zsuzsanna-díjat is átadták.

A mi éves „népszámlálásunk” – gálaesttel nyitották meg a Vásárhelyi Forgatagot
Hirdetés
2025. augusztus 28., csütörtök

Aláírta a határozatot a tanügyminiszter: ismét lesz katolikus iskola Marosvásárhelyen

Daniel David tanügyminiszter csütörtökön aláírta a marosvásárhelyi katolikus iskola újraalapításáról szóló dokumentumot – jelentette be csütörtök este Csibi Attila Zoltán, a Maros megyei RMDSZ elnöke a Vásárhelyi Forgatag megnyitóján.

Aláírta a határozatot a tanügyminiszter: ismét lesz katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. augusztus 27., szerda

Kevesebb diákkal és több kihívással indul a tanév Maros megyében

Bár soha nem látott felújítás zajlott a nyáron a Maros megyei iskolákban, még vannak infrastrukturális hiányosságok a megyében. Az idei tanévet 812 diákkal kevesebben kezdik meg, mint tavaly, 23 iskola pedig nem a megszokott helyen kezd.

Kevesebb diákkal és több kihívással indul a tanév Maros megyében
Hirdetés
2025. augusztus 26., kedd

Hidak a közösségek között: újra itt a Vásárhelyi Forgatag

Tizenkettedik alkalommal indult el a marosvásárhelyi magyarság legnagyobb ünnepe, a Vásárhelyi Forgatag hétfőn, amely idén minden eddiginél gazdagabb programmal, több mint 400 eseménnyel várja a marosvásárhelyieket és vendégeiket.

Hidak a közösségek között: újra itt a Vásárhelyi Forgatag
2025. augusztus 24., vasárnap

Külföldön dolgozó szülők: a kapcsolat hiánya a legnagyobb kihívás

Egy friss felmérés szerint a külföldön dolgozó romániai szülők többsége nem tud hazalátogatni nyáron. A gyerekek érzelmi biztonságát leginkább a rendszeres kapcsolattartás segíti, ezért indított kampányt a Mentsétek meg a gyermekeket alapítvány.

Külföldön dolgozó szülők: a kapcsolat hiánya a legnagyobb kihívás
Hirdetés
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 22., péntek

Megy a matekozás a pedagógusok óraszámának kiegészítése miatt

Idén ősztől húsz órára nő a tanárok heti kötelező óraszáma. Maros megyében a pedagógusok többségének sikerült iskolák szintjén kiegészíteni a kötelező óraszámot, de akadtak esetek, amelyeket a megyei tanfelügyelőségnek kellett orvosolnia.

Megy a matekozás a pedagógusok óraszámának kiegészítése miatt
2025. augusztus 21., csütörtök

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak

A Magyar Református Szeretetszolgálat 26 millió forinttal segíti a székelyföldi árvízkárosultakat. A támogatás jelentős része Parajdra, egyötöde pedig Nagyborosnyóra jut.

Összefogás határokon túl: milliós segítség a székelyföldi árvízkárosultaknak
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál

Egy személyautó beszorult egy kamion pótkocsija alá Segesvár kijáratánál csütörtök délután. A Maros megyei tűzoltóság beavatkozására volt szükség a jármű kimentéséhez.

Kamion alá szorult egy személyautó Segesvár kijáratánál
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 19., kedd

Évek óta rendezetlen a Nyomáti-tető parkolójának szemétügye

A festői Nyomáti-tető parkolójában évek óta szeméthegyek fogadják az átutazót. Az illegális hulladéklerakás állandó gondot jelent, de a megyei tanács és az önkormányzatok eddig nem találtak tartós megoldást a problémára.

Évek óta rendezetlen a Nyomáti-tető parkolójának szemétügye
2025. augusztus 18., hétfő

Csak minden negyedik diák ment át a pótérettségin – Hargita megye teljesített a legjobban Székelyföldön

Közzétették a július-augusztusi érettségi vizsga fellebbezések elbírálása előtti eredményeit. Hargita megye teljesített a legjobban a székelyföldi megyék közül, noha itt sem haladta meg a harminc százalékot a sikeresen pótérettségizők aránya.

Csak minden negyedik diák ment át a pótérettségin – Hargita megye teljesített a legjobban Székelyföldön
2025. augusztus 15., péntek

Megmarad önálló jogi személyiségként a marosvásárhelyi hetes iskola, de több tanintézményt is összevonnak

Ősztől csak az ötszáz diák fölötti iskolák maradnak önálló jogi személyiséggel. Maros megye tanfelügyelősége közölte az átszervezés eredményét: Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Dicsőszentmártonban és Segesváron is vontak össze oktatási intézményeket.

Megmarad önálló jogi személyiségként a marosvásárhelyi hetes iskola, de több tanintézményt is összevonnak
2025. augusztus 12., kedd

Játékos pihenés és új programok a Marosvásárhelyi Állatkertben

Új programokkal bővült a Marosvásárhelyi Állatkert kínálata: a látogatók mostantól társasjátékokkal pihenhetnek meg két kifutó között. De a 61 éves intézmény a szórakoztatás mellett az önellátás felé is komoly lépéseket tesz.

Játékos pihenés és új programok a Marosvásárhelyi Állatkertben
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés