Hirdetés
Hirdetés

Visszatekintő és ajándék: OTTHON a 4S Streettől

4S Street, zenekar, Gyergyószentmiklós, Budapest, ajándék, koncert

Fotó: Forrás: 4S Street

Különleges koncerttel zárja az évet a 4S Street zenekar: december 27-én a fiúk hazatérnek Gyergyószentmiklósra, hogy a Basilides Tibor Sportcsarnokban tartsák meg az OTTHON című koncertjüket. A közelgő esemény apropóján Fülöp Loránddal, a zenekar gitárosával beszélgettünk.

Péter Beáta

2025. december 22., 16:122025. december 22., 16:12

Nagyon sok változást és egyúttal kihívást is hozott az elmúlt év a zenekarnak – meséli Fülöp Loránd, amikor egy budapesti kávézóban találkozunk. Nem véletlen a helyszín, a zenekar tagjai ugyanis többnyire Magyarországon tartózkodnak.

Idézet
„Ez volt az az év, amikor meg kellett hoznunk ezt a döntést, mivel többet koncertezünk Magyarországon, mint otthon – talán hat alkalommal játszottunk idén Erdélyben.

Már nem otthonról járunk ki Magyarországra, hanem meg kellett fordítsuk a logisztikát. Az év elején eldöntöttük, hogy lesz Magyarországon egy állandó bázisunk zenekarilag, legalábbis a koncertszezon alatt biztosan. Ez volt az évben a legelső nagy változás, amivel szembe kellett nézzünk, eleinte kicsit szokatlan is volt, de aztán ez megteremtett egy kényelmi helyzetet amiatt, hogy az előző évekhez képest sokkal kipihentebben tudtunk koncertezni. A koncertszezon nálunk nem koncetrálódik csupán a júniustól augusztusig tartó időszakra, hanem szinte a teljes évet lefedjük” – magyarázta a zenekar gitárosa. A koncertek sorát klubokban indították tavasszal, majd jöttek a szabadtéri koncertek, fesztiválok, majd ismét visszatértek a klubokba. A zenekar gitárosa néhány kiemelt koncertet is megemlített: márciusban játszottak az Akváriumban, majd a zenekar életében az egyik legnagyobb „dobás” a szeptemberben a Budapest Parkban tartott koncert volt. Az ITTON – OTTHON című év végi miniturnét követően az A38 Hajón zárták a magyarországi koncertek sorát.

Hirdetés
4S Street, zenekar, Gyergyószentmiklós, Budapest, ajándék, koncert Galéria

Fotó: Forrás: 4S Street

A Magyarországon egyre népszerűbb zenekar közel száz koncertet tud maga mögött ebben az évben, és közel harmincmillió alkalommal csendült fel valamelyik daluk a két legnépszerűbb zenei platformon. A Mesélek a bornak című daluk 2025 végén megkapta a Legszebb Erdélyi Magyar Dal – 10 éves Jubileumi díját, és a zanekar idén Artisjus-díjban is részesült Az év junior könnyűzenei alkotója kategóriában.

Néhány napja pedig a Szebb napok platina-, a Jegyeket, bérleteket című lemezük pedig aranylemez minősítést ért el.

Új dalokkal és videoklipekkel is jelentkeztek, hamarosan pedig a negyedik nagylemezük is megjelenik.

„Most már a negyedik nagylemezünknél járunk, ami azt jelenti, hogy három nagylemez után már van egy erős viszonyítási alapunk. Nekünk a második lemez egy nagy áttörést hozott. Azon volt néhány, mára már országosan ismert sláger is – Mesélek a bornak, Üzenet a távolból, Hová tűntél –, ezek több milliós megtekintésnél járnak. Az akkor azért is volt egy nagy lépés, mert a tíz- vagy százezres nézettségű ligából hirtelen, egyik pillanatról a másikra a több milliósba léptünk be. Ez díjakat is hozott, és hirtelen a színpadok előtt is nagyon sokan lettek. Akkor egy év leforgása alatt nagyon sok változás történt a zenekar életében. Utána jött a harmadik nagylemez, ami némiképp »bebetonozta« a zenekart, ott is sikerült egy pár, milliós nézettségű dal összejöjjön, akár a Tíz éven át, a Hogyha fázom vagy A szívem ég. Most a negyedik lemeznél azt érezzük, hogy minden eddigi tanulságot levonva próbálunk egy olyan albumot összehozni, ami mondanivalóban stimmel az előző lemezekkel, hangzásvilágában nem rugaszkodik el, de még érettebb, mint az előzőek. Az a cél, hogy önmagunkhoz hűek maradjunk és a közönségünknek egy olyan lemezt adjunk, amilyent tőlünk elvár.”

4S Street, zenekar, Gyergyószentmiklós, Budapest, ajándék, koncert Galéria

Fotó: Forrás: 4S Street

A beszélgetésünk során a Bagossy Brothers Companyval való kapcsolatukra is kitértünk. Loránd elmesélte, hogy még mielőtt a két zenekar megalakult volna, már voltak baráti kapcsolatok a két formáció tagjai között, és a mai napig baráti és jó szakmai viszonyt ápolnak. „Nagyon fontos az, hogy a Bagossyval mi konkrétan testvéri kapcsolatban vagyunk. Eleve egyre ritkábban válnak ismertté klasszikus értelemben vett zenekarok, és azt hiszem, hogy nagy dolog az, hogy egy relatív kisvárosban az elmúlt tíz évben ez több alkalommal is megtörtént. Az utóbbi időben többször tapasztaltuk, hogy ez sokak fejében nem fér meg, de ezzel semmilyen szinten nem foglalkozunk. Mi nem versenyzünk egymással, nem vesz el egyik zenekar a másiktól helyet, ez nem így működik. Nehéz és szép pillanatokban is számíthattunk egymásra az évek során, és ez a jövőben sem lesz másképpen, számunkra pedig ez a legfontosabb” – hangsúlyozta.

korábban írtuk

Zongora a hegytetőn, erdőben született dal: slágergyanús a 4S Street új balladája
Zongora a hegytetőn, erdőben született dal: slágergyanús a 4S Street új balladája

Erdőben nem jártál címmel jelent meg a 4S Street legújabb dala, amely rögtön meghódította a rajongók szívét, és pillanatok alatt népszerű lett a YouTube-on is.

A 4S Street számára hazai koncerttel zárul a 2025-ös év: december 27-én az OTTHON című koncert keretében a gyergyószentmiklósi Basilides Tibor Sportcsarnokba hozzák haza mindazt az energiát, élményt, amit ebben az évben a közel száz koncert során átéltek.

4S Street, zenekar, Gyergyószentmiklós, Budapest, ajándék, koncert Galéria

Fotó: Forrás: 4S Street


„Ettől a kétlakiságtól folyamatosan van egy egyensúlyra való törekvés bennünk: kötődünk az otthonunkhoz, a szüleink, a családunk otthon van, ugyanakkor itt, Magyarországon is van egy olyan komfortos érzet, hogy bárhová megyünk, ismerősök várnak. Nagyon sok barátunk van, nagyon sok minden köt ide minket, viszont otthon játszani az mindig más, és most azon a helyen lépünk fel, ahol ezelőtt tíz évvel még tornaórára jártunk.

Idézet
A közönségben azok az arcok vannak, akikkel felnőttünk, akiket ismerünk gyerekkorunk óta, a barátaink, a családtagjaink, és ez mindig egy teljesen más érzés.

Igazából mi tényleg azt akarjuk, hogy abból, amit megcsináltunk közel száz alkalommal idén, most valamit vihessünk haza, ráadásul az ünnepi időszakban ennek sokkal különlegesebb hangvétele lesz. Valamiért úgy alakult, hogy otthon nem volt lehetőségünk a hét év alatt túl sokszor játszani, legalábbis a városban ennek a lehetősége kevésszer merült fel, ezért többnyire saját szervezésű koncerteket tartottunk. 2023-ban az ötéves születésnapi koncertünket a Godako Sportközpontban tartottuk teltház előtt, 2024 elején a Jegyeket, bérleteket című nagylemezünket szintén teltház előtt mutattuk be a városi sportcsarnokban. Ez lesz a harmadik alkalom, hogy saját koncertet szervezünk otthon, és úgy néz ki, hogy ismét teltház fog várni minket. Ameddig ez így van, mindig örömmel fogunk hazatérni, és mindig lesz következő.”

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 17., vasárnap

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról

A gyors e-mailek világában már csak nosztalgiával emlékszünk vissza azokra az időkre és az örömteli meglepetésre, amikor rokonaink, barátaink valamilyen alkalomból küldött üdvözlőlapját nyújtotta át a postás.

Múzeumi sztorik: pünkösdi üdvözlet a századfordulóról
Hirdetés
2026. május 15., péntek

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága

Elnyűtt cipők, szürke közöny, majd néma gondoskodás. Az Ad Hoc Csoport bohócjátéka fájdalmas és gyengéd látlelet az egymásrautaltságról. Kevés szóval, de annál erősebb mondanivalóval szól kacagva és sírva a mély érzésekről.

Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága
2026. május 11., hétfő

„Szép lassan összeomlott az egész” – az UNSCENE elmaradásáról

Noha készültek rá, és szerepelt is a Csíki Játékszín közzétett májusi programjában, elmarad az UNSCENE – Művészeti Egyetemek Fesztiválja, amely az országban egyedülállónak számított. „Le vagyunk sújtva” – fogalmazott Veress Albert színházigazgató.

„Szép lassan összeomlott az egész” – az UNSCENE elmaradásáról
2026. május 08., péntek

A könyvek szeretete vonzásában

Vásárlásért, beszélgetésekért, friss kötetekért, vagy egyszerűen a rendezvény hangulatáért – ki miért látogat el egy könyvvásárra?

A könyvek szeretete vonzásában
A könyvek szeretete vonzásában
2026. május 08., péntek

A könyvek szeretete vonzásában

Hirdetés
2026. május 06., szerda

Kezdődik – de hol is kezdjük? Programrengeteg a Csíkszeredai Könyvvásáron

Sűrű, többrétegű irodalmi térként tárul elénk a Csíkszeredai Könyvvásár programja, ahol a magyarországi és az erdélyi alkotók folyamatos dialógusban jelennek meg, egymásba kapcsolódó eseményeken. Május 7–10. között érdemes ellátogatni a rendezvényre.

Kezdődik – de hol is kezdjük? Programrengeteg a Csíkszeredai Könyvvásáron
2026. május 05., kedd

Gyerekek a táncszínházban: értik, félreértik vagy újraértelmezik?

A színpadon nincs párbeszéd, csak mozdulat. A gyerekekben viszont annál több kérdés születik. A Holle anyó táncjáték megmutatja, hogyan tanulják a mai gyerekek olvasni a látványt, és hol akadnak el közben.

Gyerekek a táncszínházban: értik, félreértik vagy újraértelmezik?
2026. május 04., hétfő

Időutazás a néphagyományban: egy év története színpadon

Egyetlen este alatt járhatja végig a közönség az év teljes körét – a tél archaikus rítusaitól a nyári aratódalokig. Az Esztendő kereke című előadásról tartott sajtótájékoztatón az alkotók a hagyomány és a színpad találkozásáról beszéltek.

Időutazás a néphagyományban: egy év története színpadon
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Töredékek, amelyek megszólítanak – megnyílt a Reductive narratives

Mintsem történeteket meséljen, a jelentés születését vizsgálja Ferencz S. Apor retrospektív tárlata a csíkszeredai Mikó-várban. A megnyitón elhangzott beszédek a kortárs művészet befogadásának felelősségét és lehetőségeit hangsúlyozták.

Töredékek, amelyek megszólítanak – megnyílt a Reductive narratives
2026. április 29., szerda

Tánc mindenek felett: közös ritmusra lüktetett Csíkszereda a világnapon

Flashmobbal, esővel dacolva és stílusokat összefonva zárult a tánc világnapja Csíkszereda főterén: néptánc, balett és hip-hop találkozott egy közös, lüktető ünnepben.

Tánc mindenek felett: közös ritmusra lüktetett Csíkszereda a világnapon
2026. április 29., szerda

Kapcsolódni a saját történeteinkhez – megnyílt Csíkszeredában a Székely menyasszony kiállítás

Második székelyföldi állomásán, Csíkszeredában nyitották meg a Magyar Nemzeti Múzeum Magyar Menyasszony című kiállításának utazó kapszula tárlatát. A Székely menyasszony párbeszédet indít tájegységek és korok között – hangzott el a megnyitón.

Kapcsolódni a saját történeteinkhez – megnyílt Csíkszeredában a Székely menyasszony kiállítás
Hirdetés