Egy legendás szerelem és egy tragikus életút történetéről meséltek

Az aprócska konyhát finom illat tölti be. Mama palacsintát süt. A spájzból baracklekvárt hoz, és elmélyülten kenegeti a mindenséget jelképező kerek tésztákra. Mikor elkészül vele, gondosan felgöngyölíti, és egy külön tányérra helyezi.

Krasznahorkai mondatai özönlenek. Rád ragadnak. Mintha a lassú sötétség húzna magával, amelyben felvillan valami makacs fény. Ki a magyar irodalom egyik legkülönösebb alakja, az idei irodalmi Nobel-díjas?

„Ki volt a csíki nagytata?” – teszi fel a kérdést az unokája. Mások szerint „ő maga volt a becsületesség”, és egyszerűen „jó társaság”. Egy könyv és egy dokumentumfilm ezek nyomán próbálja újra összerakni Pál Gábor méltatlanul feledett alakját.

A halálra nem gyászos sóhajjal, hanem harsány nevetéssel felel Dósa Zoltán, aki új kötetében, a Rögcédulákban a mulandóságot nem tragédiának, hanem szellemes játéktérnek mutatja: ahol a szorongásból derű, a félelemből humor lesz.

Hány perc zörgött tova,
hány óra hasztalan,
nem tudom.

Méliusz József életműve egyszerre személyes és történelmi tükör: az önismeret, a kisebbségi lét és a megújulás írói példája. Borcsa János irodalomtörténésszel a gondolkodó irodalom egyik legösszetettebb alakjáról beszélgettünk.

Antal Béláné minden reggel megöntözte a gyönyörű virágait. Irigykedtek is a szomszédasszonyok.

kék-piros esővízben állok,
szememre ég a napkorong.

Dédnagyapánk, utolsó éveiben, ott lakott velünk egy udvaron. Furcsa, szigorú, magának való ember volt.

Nem mindenkiből válik költő, aki jó verseket tud írni – mondja Farkas Wellmann Endre Babérkoszorú-díjas szerző. Szőcs Géza pedig költő – mester, barát, főnök is a szemében. Az öt éve elhunyt Szőcs Gézával ma is napi „kapcsolatban vannak”.