Rovatok

Szolgáltatások

Médiatár

Bejelentkezés

Bejelentkezés Facebook-fiókkal

Bejelentkezés Google-fiókkal

vagy

E-mail-cím

Jelszó

Elfelejtette a jelszavát?

Regisztráció

Beállítások

Olvasási mód:

Betűméret:

a a

13:23

Hajrágóllal zsebelte be a pontokat a Marosvásárhelyi ASA

13:06

Autó gyulladt ki Héjjasfalvánál

13:04

Székely sikerek a hazai jégen: Csíkszeredában rendezték az országos bajnokságot

13:00

A megítélés súlya – Veress Gábor Hunor kettős mércéje

» MÉG TÖBB FRISS HÍR

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

Orbán Viktor videóüzenetben szólította meg a határon túli magyarokat

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Közel 500, feketén foglalkoztatott alkalmazottat azonosított a munkaügy

Aki szelíd iróniával reagált a világ igazságtalanságaira

Tomcsa Sándor

Fotó: Forrás: Tomcsa Sándor Színház

Tomcsa Sándor életműve ma is eleven: ironikus, abszurd, és szelíd humorával a székelyudvarhelyi színház gondolkodására is hat. Nagy Pál színházigazgató szerint az író nem csupán névadó, hanem identitásformáló erő, aki a város kulturális önképét is alakította. De vajon hogyan lehet ma megszólaltatni a tomcsai humort, és mit tanulhat tőle a mai színház?

Ilyés Krisztinka

2025. augusztus 27., 17:262025. augusztus 27., 17:26

2025. november 12., 17:342025. november 12., 17:34

– Tomcsa Sándor sokféle műfajban alkotott: írt színműveket, novellákat, karikatúrákat. Melyik arcéle a leginkább elhanyagolt ma, és melyik az, ami a leginkább megőrzendő?

– Úgy érzékelem, hogy most leginkább a karikatúrái kerültek háttérbe. Az utóbbi 25 évben megjelent legalább két válogatás és egy kismonográfia, na meg a színházunk is műsorra tűzte műveit – például a Műtétet vagy a Humoreszkeket 2018-ban.
S hogy mi a megőrzendő? Szerintem a teljes életműve. A magyar irodalmi palettán Tomcsa méltatlanul alul van értékelve. Én kifejezetten kedvelem a stílusát. Tele van iróniával, mélabúval, abszurd humorral, van benne Karácsony Benő, Rejtő, vagy az is lehet, bennük van valamennyi Tomcsa.

Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója

Fotó: Csató Andrea

– Melyek azok az irodalmi vagy emberi értékek Tomcsa műveiben, amelyekből a mai színházi világ is profitálhat?

– Elsősorban az udvarhelyiek, az udvarhelyi színház profitálhat abból az Udvarhelyiségből, lokálpatriotizmusból, amit képviselt mind az írásaiban, mind pedig az életében is. Ezt kell kiaknázni, amennyire lehet. Ahogy írta, iskoláit a Gimi mögötti focipályákon végezte, mint ahogy azóta is sokunk, akiknek biztosan könnyebb sors jutott, mégis ő az, aki – remélem –

örökre rányomta bélyegét e kisvárosra, amelyet ő is megmagyarázhatatlanul szeretett.

Ezen túl pedig figyelemre méltó a stílusa, szelíd iróniája, amivel mutatta, hogy így is lehet reagálni a világ igazságtalanságaira.

– Miért volt Tomcsa Sándor a legméltóbb névadója a székelyudvarhelyi színháznak, amikor 1998-ban létrejött az intézmény?

– Leginkább két név jöhetett volna szóba, de hát Tamási már rég foglalt volt… Biztosan lett volna még miből válogatni Móricztól Arany Jánoson át akár Méhes Györgyig, de mivel a ’90-es években az udvarhelyi Népszínház felvette a Tomcsa Sándor nevét, tulajdonképpen az 1998-as színházalapításnál adva volt a név. És hogy legméltóbb-e, nem tudom, de az biztos, hogy kötődése Székelyudvarhelyhez nem volt mindennapi. Szerintem jó emberre esett a választás. Ő leginkább csak a miénk.

Tomcsa Sándor szobra a színház épülete mellett

Fotó: Csató Andrea

– A névadás az évek során nemcsak címke lett, hanem egyfajta identitás is. Hogyan határozza meg ma Tomcsa Sándor neve a színház gondolkodását, arculatát vagy küldetését?

– Mi igyekszünk kiaknázni a névadónk múltjában rejlő lehetőségeket, de hát mégsem például egy Katona Józsefről beszélünk, szóval színházi tekintetben nem tobzódunk a lehetőségekben. Ennek ellenére próbáljuk a színház létét összekapcsolni Tomcsával, legyen szó a darabjai színre tűzéséről, vagy akár a jellegzetes szemüvegkeretének designelemként való felhasználásán át az életművét bemutató kiállításról.

korábban írtuk

Tomcsa, az udvarhelyi bohém. 125 éve született a humorista

Egyszerre volt író, karikaturista és „stand up-os”, bohém életű és végtelenül szomorú. Emléke egyre jobban megfakul, s habár utca és színház is viseli nevét Székelyudvarhelyen, no meg szobra is van, egy igazi, nagy monográfia még mindig hiányzik.

A színház 20 éves születésnapjával a szándékom kimondottan a Tomcsa-kultusz felélesztése volt. Rá fokuszáltunk az ünnepséggel is, az évaddal is, mert szerintem (is) Tomcsa egy olyan jelenség volt a városunkban, aki megérdemli a figyelmet, nem beszélve arról a ritka állapotról, hogy még mindig vannak városlakók, akik kortársakként is ismerték. Legfőképp talán az arculatunkat határozza meg, de óhatatlanul – közvetve – hatással van a gondolkodásunkra is.

– Az író műveiben a humor gyakran az embertelenséggel vagy a kisstílűséggel szembeni ellenállás eszköze volt. Hogyan lehet ezt a fajta humorérzéket ma színpadra vinni úgy, hogy a mai nézőkhöz is elérjen?

– Úgy, ahogy ő maga megírta. Egyszerűen, finoman, ironikusan, néha fájón, néha nevetősen. A mai nézők igénye, elvárása nem változott meg még gyökeresen ennyi idő alatt. Inkább a megfelelő rendező megtalálása a nehezebb feladat, mert akárcsak a Tamási műveit, a Tomcsa írásait sem lehet úgy színre vinni, hogy a rendező ne rezonáljon vele. Mert a nézőhöz is csak ekkor tud elérni az adott üzenet, ami egyébként olvasva sokkal kézenfekvőbbnek tűnik. De csak tűnik, mert valójában

minél több Tomcsát olvasol, annál több mélységet fedezel fel, amit nem könnyű feldolgozni.

Manapság a két világháború közötti periódusra, a „boldog békeidőkre”, majd a kis magyar világra meglehetős nosztalgiával emlékezünk, de egyáltalán nem volt könnyű az élet akkor sem és az azt követő kommunizmusban sem, ami eléggé kiérződik az írásaiból, annak ellenére, hogy vaskosan megjelenik a tomcsai humor is, mondhatni „a lét elviselhetetlen könnyűségével” együtt.

A Tomcsa Sándor Színház társulata az író sírjánál Székelyudvarhelyen, az évadnyitó társulati gyűlés után

Fotó: Tomcsa Sándor Színház/Facebook

Amúgy azt hiszem Erdélyben, Székelyföldön sokkal inkább értjük, megértjük Tomcsa stílusát, de még itt sem tud mindenki kapcsolódni e sajátos stílussal. Ezért is nehéz vele dolgozni, belőle merítkezni. Elég, ha csak a Tomcsa megelégedett emberére gondolok, aki, mint kiderül egy hulla… Nem biztos, hogy mindenkinek tetszik ez a fajta abszurditás. Amint mondtam, nekem bejön, és csak remélni tudom, hogy még sokunknak tetszik.

– A szerző életének nagy részét Székelyudvarhelyen töltötte. Hogyan építette ő az írásain keresztül a város kulturális önképét, és hogyan folytatja ezt ma a színház?

– Nem gondolom, hogy én lennék erre a leghivatottabb válaszolni. Bajor Andor, Nagy Teréz ezt már kivesézték…
A színház esetében sem egyszerű a képlet, mert kis színház vagyunk, rengeteg ötlettel, elvárással, melyeket nincs kellő lehetőségünk megvalósítani, teljesíteni a felvállalt repertoár mellett. Bennem folyamatos hiányérzet van ebben a tekintetben, ezért is szeretem az új kezdeményezéseket, legyen az egy március 15-ei rendezvény, egy kocsmaszínház, amatőr színjátszókör, vagy épp az udvarhelyi színházi élethez kötődő hírességek sírjainak renoválása, bábszínház stb. Ezek mind személyes és intézményi belső késztetések, nem külső elvárások. Annyi a nagy különbség, hogy míg Tomcsa nem szívesen hagyta el a várost, a színház számára feladat az is, hogy a nagyvilágban öregbítse e kisváros hírnevét.

Tomcsa Sándor szobra

Fotó: Szabó Károly

– A közönség mindig is fontos volt Tomcsának – sokszor éppen a hétköznapi emberről írt. Mit tanulhat ebből a mai színház, ahol egyre nehezebb megszólítani a közönséget?

– Elsősorban azt tanulhatjuk, hogy a hétköznapi élet mindennapi nehézségeit, az élet abszurditását, a politika mocskait csak kellő humorérzékkel lehet (és érdemes) átvészelni. A drámairodalom egyébként kellően gazdag ahhoz, hogy erről is szóljanak előadások. És éppen ezért a színház ma is megtudja szólítani a közönséget, meg lehet találni a megfelelő előadásokat ahhoz, hogy – ha nem is a Tomcsa-féle kesernyés, ironikus tükrét, de – mindenképpen elgondolkodtató tükröt tartva csalogassuk a színházba az embereket. Nem véletlenül választottuk mottónknak azt a Tomcsa-idézetet, hogy „az élet nem is olyan nehéz, csak már nagyon rossz a híre”.

Tomcsa Sándor 1939-ben

Fotó: Forrás: Tomcsa Sándor Színház

– Ha Tomcsa Sándor ma belépne a színház ajtaján, mit gondolna a róla elnevezett intézményről? Mit mutatna meg neki legelőször?

– Remélem, valahol belül azért elöntené a büszkeség látva saját mellszobrát a róla elnevezett intézmény mellett, de valószínű érzéseit elütné valami abszurd humorral. Ha a máról beszélünk, akkor érdekes helyzetbe csöppenne, hisz a színháznak is helyet adó Művelődési Házból éppen most kellett ideiglenes kiköltözzünk, s így többfelé szakadva folytatjuk tevékenységünket. Irodák, raktárak, játszóhelyek szanaszét, így kerültünk egy számára nagyon ismerős helyre, a mostani Ifi Házhoz is, ami anno, mint a Bukarest szálló színházterme, számos Tomcsa-estnek adott helyet. Úgyhogy azt is gondolhatná, megállt az idő, de ez az érzés kerülgette volna egészen idén tavaszig, ha a Művelődési Ház nézőterén ült volna le egy székbe. Ezért inkább arra kérném, térjen vissza két év múlva, hátha akkor teljesen új kép fogadná… és mi akkor is szívesen látnánk.

Interjú Interjú Mementó