Húsvét magyar költők szemével

A klasszikusok, a modernek, de még a kortárs irodalom művelői is megírták a maguk húsvétját – ki szűkebb, ki tágabb értelmezésben –, ezt vizsgálva pedig széles skálát kapunk a húsvéti tematikájú versekből. Kronológiai sorrend nélkül futottuk át Ady Endre, Pilinszky János, Závada Péter és József Attila költészetét arra a kérdésre keresve a választ, hogy a húsvét hogyan képződik le egy-egy író művészetében. A válasz az, hogy egyaránt eltérően és hasonlatosan, vannak a bibliai feltámadás témáját megíró versek, és olyanok, amelyeket csupán inspirált az.

Ady Endre: A föltámadás szomorúsága

Azokat a verseket vizsgáltuk, amelyek tágabb értelemben írják meg a feltámadást, amelyek nem csupán újramesélik a már ismert történetet – így Ady Endre A föltámadás szomorúsága című versével kezdjük áttekintőnket.

Ady versében a normákkal ellentétesen a nézőpontot egyes szám első személybe helyezi, ekképpen a feltámadás alanya maga a lírai én. „Sírom sziklái szétgurultak, / Füstölt a Golgotha, s kiléptem / Föltámadottan, tétován / Mély Sárkány-sírjából a Multnak / S mint akinek kevés a vére, / Elindultam új apostolok / Keresésére.”

Mint láthatjuk, Ady önmagához hűen merít inspirációt az Újszövetségből és vetíti ki azt saját magára, így kapunk egy tágabb értelmezési lehetőséget a költő húsvétjára. Felfoghatjuk a szó szerinti bibliai feltámadásként is, ám a versben egy esetlen és emberi alanyt kapunk, akiben nem látjuk Isten fiát. Ennek függvényében értelmezhető a vers az újrakezdésként, a kor elteltével járó pánikként, ahol a halandó és egyszerű ember éli meg azt az élethelyzetet, amiben önmagát ismételten keresi, csak ezúttal elveszett.

Pilinszky János: Harmadnapon

Pilinszky János Harmadnapon című verse Ady művével szemben nem az lírai ént teszi előtérbe, hanem a természetet. Formabontó szempont ez, amiben az élővilág egy elhanyagoltabb rétegének nézőpontjával találkozhatunk. Pilinszky érzelmekkel ruházza fel a fákat úgy, hogy kontextusból kiragadva ez fel sem tűnne az olvasónak, hiszen a fényről ír, ami az égből jött, ennél mi sem természetesebb, azonban az író kikacsint az értő olvasó felé, és mind jól tudjuk, hogy jelen esetben az égi fény maga a teremtő: