
Fotó: Pixabay
A háztartási munkamegosztás sok családban magától értetődőnek tűnik – egészen addig, amíg valaki számszerűsíteni nem próbálja. Sipos Katalin a Csíki-medencében végzett kutatásában éppen ezt tette: arra kereste a választ, hogyan oszlanak meg az otthoni feladatok a párok között, mennyi időt fordítanak erre a nők és a férfiak, és milyen hatással van mindez az elégedettségükre. A „láthatatlan munkáról”, a kutatás meglepő eredményeiről és a nőnapi üzenetről is beszélgettünk vele.
2026. március 08., 13:182026. március 08., 13:18
– Mi motiválta arra, hogy a háztartási munkamegosztást vizsgálja a Csíki-medencében? Volt-e személyes élménye vagy tapasztalata, amely a téma felé terelte?
– Maga a téma nagyon rég foglalkoztat, talán azóta, amióta együtt élek a férjemmel. Sosem beszéltünk explicit róla, mégis teljesen magától kialakult nálunk, hogy mindenki azt csinál, amire épp szükség van, nincsenek „én feladataim” és „te feladataid”. Ez lehetővé teszi, hogy mindkettőnknek legyen szabadidőnk és azt úgy használjuk, ahogy szeretnénk.
A szüleim esetében is azt láttam, hogy felosztották a teendőket, édesapám – bár falusi származású volt – porszívózott, főzött vagy éppenséggel hajat font a lányainak, ha arra volt szükség.
Célzottan az első egyetemi évem alatt kezdtem boncolgatni a témát. Humánerőforrás szakra jártam a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán, és azt kaptuk szemináriumi feladatként szociológiából, hogy egy szabadon választott társadalomtudományi témáról készítsünk egy szakirodalmi jegyzetet. Én a háztartási munkamegosztás témájához találtam a legtöbb szakirodalmat, így erre esett a választásom. Tízest kaptam, nagyon tetszett a dolgozatom a tanárnőmnek (aki amúgy később a témavezetőm lett).
Másodév végén már kutatási tervet kellett készítenünk a leendő államvizsga-témánkhoz, és én elkezdtem kutakodni a HR témakörében. De valahogy egy téma sem ragadta meg az érdeklődésemet, így elővettem az elsőéves szemináriumi dolgozatomat, és az alapján készítettem el a kutatási tervemet. Eldöntöttem, hogy a Csíki-medencében fogom vizsgálni a háztartási munkát, mint „láthatatlan munkát”. Szerencsére a témavezetőm, dr. Bálint Gyöngyvér maximálisan támogatott, és ezzel elkezdődött egy izgalmas kutatói munka.
Sipos Katalin
Fotó: Sipos Katalin archívuma
– Mit jelentett önnek, hogy 517-en válaszoltak a kérdőívére?
– Nagyon jól esett! Bár egy államvizsga-kérdőívvel általában elég nehéz sok embert elérni, és az idő is szűk, tizenhét nap alatt 517 érvényes kitöltés érkezett be. Ha tovább nyitva hagytam volna, talán még többen is válaszoltak volna, de muszáj volt elkezdenem az adatfeldolgozást, mivel jelentkezni akartam a Tudományos Diákköri Konferenciára a dolgozatommal.
A válaszok nemi megoszlása is beszédes, a válaszadók több mint 86%-a nő volt. Valahogy azt éreztem ebből, hogy időszerű téma, és hogy eljött az ideje a nők számára, hogy felülvizsgálják a helyzetüket, és „jól megmondják a magukét”. Nagyon sok női ismerősöm gratulált a témaválasztáshoz, de jópár férfi ismerősömet is megmozgatta.
– Ha nőnap alkalmából egyetlen mondatban kellene összefoglalnia a kutatás fő tanulságát, mi lenne az?
– Körülbelül az, amit az eredményeket bemutató Facebook-bejegyzésemben írtam: az idők változnak, a technika fejlődik, de a házimunka-megosztás klasszikus marad. Talán a nőnap jó alkalom arra, hogy erről is beszéljünk, ne csak virágot adjunk.
– Mennyire lepte meg, hogy a nők hétköznap átlagosan napi 2,4 órával többet dolgoznak otthon, mint a férfiak?
– Meglepett – és mégsem. Meglepett, mert így számszerűsítve soknak tűnik, főként annak fényében, hogy ez sok esetben a napi „nyolc óra” után történik. Nem lepett meg abból a szempontból, hogy a szakirodalom is ezt mutatja, sőt, hazánkban a különbség még ennél is nagyobb, eléri a 3 órát. Vigasztaló talán az, hogy hétvégére kissé mérséklődik az egyenlőtlenség, a férfiak jobban kiveszik a részüket a háztartási teendőkből, így ott már „csak” 1,6 óra különbség mutatkozik.
Fotó: Haáz Vince
– Hogyan értelmezi azt az eredményt, hogy a férfiak saját, házimunkára fordított idejüket jóval magasabbra becsülték, mint ahogyan a nők látták azt?
– Ehhez először fontosnak érzem elmondani, hogy szólt a kérdőív. Azt kértem a kitöltőktől, becsüljék meg, körülbelül mennyi időt töltenek ők és mennyit a párjuk háztartási és gyermeknevelési munkával naponta, külön hétköznapra és hétvégére vonatkoztatva.
Ezzel szemben a nők által végzett házimunka mennyiségét a férfiak és a nők is hasonlóan ítélték meg. Az eltérés mögött az állhat, hogy a nők több olyan feladatot végeznek, amelyek kevésbé feltűnőek, míg a férfiak inkább az alkalmankénti, jól észlelhető munkákat vállalják magukra. Lehet, hogy az is számít, ki mennyire van jelen fejben és lélekben a háztartás működtetésében. Vagy csak egyszerűen teljesen másképpen gondolkodunk mi nők és férfiak.
– Mit ért pontosan „láthatatlan munka” alatt, és miért nehéz ezt számszerűsíteni?
– „Láthatatlan munkának” azokat az otthoni teendőket nevezik, amelyek nélkül nem működne a család, mégsem tekintjük őket igazán munkának. Főzés, mosás, takarítás, bevásárlás, gyermekek nevelése, idős családtagok gondozása, háziállat sétáltatása, de ugyanígy az is ide tartozik, amikor valaki fejben tartja, hogy mi fogyott el, mikor kell a számlákat befizetni vagy időpontot kérni valahová, vagy hogyan szervezzük meg a következő hetet.
Nem kap érte senki fizetést, és gyakran észre sem vesszük, ki mennyi időt és energiát tesz bele. Számszerűsíteni pontosan azért nehéz, mert nemcsak konkrét feladatokról van szó, hanem egy folyamatos odafigyelésről is – ezt nevezi a szakirodalom mentális tehernek. Ráadásul sokszor több dolgot is végzünk egy időben, főzés közben mosunk, gyermeknevelés közben a nyaralást szervezzük, és ezt nem igazán lehet percekben mérni.
– Mennyiben befolyásolják ma is a hagyományos nemi szerepek a házimunka megosztását a térségben?
– Bár ma már a legtöbb családban mindkét fél dolgozik, a házimunka elosztásában még mindig érződik a hagyományos szerepek hatása. A nők inkább a mindennapi, rutinfeladatokat végzik, a férfiak pedig gyakrabban a fizikai és a jobban látható teendőket vállalják. Sokszor ez nem tudatos döntés, inkább egy megszokott minta, amit észrevétlenül viszünk tovább.
Fotó: Haáz Vince
– A kutatása szerint mely családtípusokban a legegyenlőtlenebb a munkamegosztás, és ennek mi lehet az oka?
– A korábbi kutatások alapján arra számítottam, hogy a Csíki-medencében inkább az idősebb, több- vagy kisgyermekes családokban, kisebb településeken, alacsonyabb jövedelem és végzettség mellett, vallásosabb közegben, illetve ott lesz kevésbé egyenlő a munkamegosztás, ahol a nő nem dolgozik. Az eredményeim azt mutatták, hogy valóban gyakoribb az egyenlőtlenség, ha a nőnek nincs munkahelye, illetve ha van gyermek a családban. Gyakran már a gyermek érkezése is elég ahhoz, hogy visszacsússzunk a régi nemi szerepekbe, és ha a nő otthon marad, szinte automatikusan rá hárul a háztartás nagyobb része is.
Úgy gondoltam, hogy a fiatal értelmiségiek kevésbé ragaszkodnak a hagyományos szerepekhez, és meg voltam győződve, hogy az 55 év felettiek és az alacsonyabb iskolázottságúak nyerik az egyenlőtlenségi versenyt. Tény, hogy ebből a szempontból is mérséklődik kicsit a helyzet hétvégére, a férjeknek/apukáknak nem kell munkába menniük és megpróbálják bepótolni az egész heti lemaradást.
Egy másik meglepetés a vallásos családok kérdése volt. Meg voltam győződve arról, hogy a vallásosabb családokban tradicionálisabb lesz a házimunka megosztása, a saját adataim ezt sem igazolták: a nem vallásos nők is több mint másfélszer annyi időt fordítanak házimunkára, mint a férfiak.
– Meglepte-e, hogy például a mosogatógép megléte inkább növeli a különbséget a férfiak és nők házimunkára fordított ideje között?
– Igen, nagyon! Ezen nevettünk a legtöbbet a férjemmel. Gondoltam én (nyilván a szakirodalomban olvasottakkal egybecsengően), hogy az okoseszközök majd jól megváltják a világot, és végre kevesebb teher marad a nőkön. Ehhez képest az derült ki, hogy míg a szárítógép inkább az egyenlőbb munkamegosztás irányába hat, a robotporszívónál nem túl látványos a különbség, a mosogatógép pedig kifejezetten növeli az eltérést, főleg hétköznap. Hát… erre nem számítottam.
– Véleménye szerint az okoseszközök valóban csökkentik a nők terheit, vagy inkább csak átalakítják azokat?
– Azt látom, hogy ezek az eszközök önmagukban nem csökkentik a házimunka mennyiségét, inkább csak átalakítják. Egy részét automatizálják, de attól még be kell pakolni, ki kell pakolni, el kell indítani. És ezek a „láthatatlan” lépések jellemzően továbbra is a nőkre maradnak.
– Hogyan értékeli azt az eredményt, hogy a nők esetében a nagyobb házimunkateher egyértelműen rontja a párkapcsolattal és az élettel való elégedettséget?
– Ez az eredmény egyáltalán nem lepett meg. Ha a házimunka tartósan egyenlőtlenül oszlik meg, az könnyen igazságtalanságérzetet kelt. Mint említettem, ez nemcsak fizikai munka, hanem folyamatos mentális jelenlét és szervezés is. Amikor valaki azt érzi, hogy aránytalanul nagy terhet visz, és ez természetesnek van véve, az idővel a párkapcsolati és az általános elégedettségét is rontja. Nem maga a házimunka a probléma, hanem az egyensúly hiánya.
Fotó: Pixabay
– Mit gondol arról, hogy a férfiaknál nem mutatható ki hasonló összefüggés?
– Lehet, hogy a férfiak kevésbé kötik össze a házimunka kérdését az élettel való elégedettséggel, vagy egyszerűen másképp, egy jó sörözéssel vagy focizással vezetik le a feszültséget. (Irigylem is őket ezért!) A nők esetében ez könnyebben átmegy abba az érzésbe, hogy ez így nem fair, és hogy nincs igazán megbecsülve a munkájuk.
– Mit üzenne nőnap alkalmából azoknak a nőknek, akik természetesnek tartják az egyenlőtlen munkamegosztást?
– Egy nőnek sem kellene úgy éreznie, hogy a háztartás egyszemélyes projekt. Fontos lenne végre elfelejteni azt a gondolatot, hogy a férfi csak besegít, hiszen az otthoni feladatok közös felelősséget jelentenek. Mindenkinek szüksége és joga van énidőre, feltöltődésre, mert ezek nélkül egy kapcsolat hosszú távon nehezen működik.
– És mit üzenne azoknak a férfiaknak, akik szeretnének tudatosabban, igazságosabban részt venni az otthoni feladatokban?
– Először is gratulálnék nekik, még ha ennek természetesnek kellene is lennie. Azt tanácsolnám, ne várják meg, hogy a nők kérjenek segítséget, nézzenek szét, mi van elmaradva, és vállalják magukra, amit tudnak. Úgy vélem, sok nő jobban örülne nőnapon egy tiszta konyhának vagy egy felporszívózott lakásnak, mint egy sablonos virágcsokornak.
Nem hiszel a csodákban? Akkor ismerd meg Zsuzsi és Levente történetét, akik életük romjain újra egymásra találtak, és végül valóra váltották tinédzserkori álmukat.
Egy újévi bál, egy félresikerült isler, egy bezárt ajtó, és rengeteg közös ima – ezekből az apró pillanatokból áll össze Urszuly Árpád és Magdolna közös élete. 1956. november 25-én mondták ki az igent, és azóta is egymás mellett maradtak, békességben.
A gyerekek digitális lábnyoma sokszor már azelőtt formálódik, hogy ők maguk beleszólhatnának. Mit jelent a tudatos megosztás, hol húzódnak a határok, és hogyan védhetjük jobban gyermekeinket az online térben?
A Digitális családi jóllét sorozat második része azt járja körül, mennyi a „normális” képernyőidő. Nem tilt, hanem gondolkodásra hív: hogyan lehet tudatosabban jelen lenni a digitális térben, családként is.
Az első okostelefon nemcsak eszköz, hanem felelősség is. Új prevenciós videósorozat segít a családoknak eligazodni a digitális világ lehetőségei és kockázatai között – ítélkezés nélkül, közösen gondolkodva.
Mit tehetnek azok a szülők, akik napi szinten azzal szembesülnek, hogy nem ismerik a gyermekük online világát? És mit tehetnekEgy új, rövidfilmes sorozat erre keres gyakorlati, ítélkezésmentes válaszokat.
1926-ban Nikola Tesla úgy beszélt a jövőről, mintha már járt volna benne. Száz évvel később, 2026-ban újraolvasva interjúját, meglepően sok jóslata vált valóra.
Egy sóhajtás itt, egy mosoly ott, egy csendes beszélgetés, egy ima, várakozás a hozzátartozókra, a gyógyszer hatására – türelemmel, belenyugvással, megbékéléssel. S bár lehet, hogy szomorúsággal, de mégis a gyógyulásba vetett hittel.
Még pár nap, és itt a karácsony. Amikor már nincs idő tökéletesre, előkerülnek a legegyszerűbb eszközök: filc, fonal, linóleum. Kézzel készített díszek, amelyek nemcsak a fát, hanem az ünnepet is felöltöztetik.
Márika néni története nem mese, mégis olyan, mintha az volna. Egy tengerész katona, egy fonóban szövődő szerelem és egy hetvenéves gyűrű, amely ma is őrzi két ember egyetértését – mert ahogy ő mondja: „Ha nincs egyetértés, semmi sincs.”
szóljon hozzá!