
Fotó: Orbán Viktor / Facebook
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
2026. június 13., 13:082026. június 13., 13:08
A választási vereség okait elemezte, a Fidesz megújításának szükségességéről beszélt, valamint az ország jelenlegi helyzetét is értékelte Orbán Viktor a párt 32. tisztújító kongresszusán, szombaton Budapesten.
A politikus tíz pontban foglalta össze a választási kudarc okait. Egyebek mellett arról beszélt, hogy
Szerinte az ellenfél mozgósítási módszerei hatékonyabbnak bizonyultak, miközben a Fidesz nem tudott megfelelően reagálni a korrupciós vádakra és az ellene folytatott kampányokra.
és azt állította, hogy a külföldről irányított algoritmusok jelentős mértékben kedveztek a kormányváltást támogató tartalmaknak. Hozzátette, a háborús veszélyről szóló üzeneteiket ellenfelük sikeresen semlegesítette. A
volt miniszterelnök szerint gazdasági téren sem találták meg azt a politikát, amely az általános európai gazdasági visszaesés közepette is eredményes lehetett volna. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem vállaltak olyan gazdasági és szociális ígéreteket, amelyek teljesítését nem tartották reálisnak. Beszédében elismerte, hogy
Orbán Viktor a kongresszust megelőző sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Magyarország politikai és gazdasági káosz felé tart, az ellenzék feladata pedig az, hogy segítsen megakadályozni az ország káoszba süllyedését. A kongresszuson ennek lehetőségeiről is tanácskoznak. A politikus szerint a nyár végére a Fidesznek ismét erős és rendezett közösséggé kell válnia.
és ha a folyamatok nem változnak, akkor elérkezhet egy szélesebb társadalmi ellenállás időszaka.
A kongresszuson Orbán Viktor ismét alelnöknek javasolta Gál Kingát, új alelnökjelöltként pedig Gyopáros Alpárt, Bóka Jánost és Kreicsi Bálint salgótarjáni polgármestert nevezte meg.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
szóljon hozzá!