Mekkora sereggel indult Szapolyai János erdélyi vajda a török ellen, hány székely tartott vele, szándékosan maradtak-e távol a csatából? Íme, néhány azon kérdések közül, amelyekre ötszáz évvel a mohácsi tragédia után sem találunk egybehangzó választ.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
A napokban tartott videójátékos eseményen, a Gamescom 2026-os kiadásán jelentették be, hogy újrafeldolgozást kap az 1999-ben megjelent Heroes of Might and Magic III, a világ egyik legjobb körökre osztott stratégiai játéka.
Az alapítvány szerint a marosvásárhelyi reptéren nem jelennek meg magyar nyelven is a közérdekű információt tartalmazó feliratok, ezért annak vezetője bírósághoz fordult. A reptér igazgatója szerint a panasz nem valós, el is magyarázta, miért.
Tizenharmadik alkalommal is elrajtolt Marosvásárhely magyar közösségének legnagyobb rendezvénye, a Vásárhelyi Forgatag csütörtök este. Összesen 370 programmal várja a látogatókat a következő napokban a város több helyszínén, de főként a Várudvarban.
Nemcsak a munkaerőpiaci mutatók alakulása fest kedvezőtlen képet Kovászna megyéről. A statisztika számai tükrében a gazdaság sincs éppen jó pályán, ami kihat a fizetésekre, az életszínvonalra és ezzel párhuzamosan még a gyerekvállalási kedvre is.
Százak vettek részt a szemerkélő esőben tartott úzvölgyi megemlékezésen szerdán.
Elérhetővé vált a Borboly Csaba és 12 másik személy ellen lezajlott büntetőper jogerős ítélete az indoklással együtt. Ebből kiderül, milyen okból változott a legfőbb vádpontokban felmentésre az ítélet az elsőfokú döntéssel szemben.
Lassan halad a romániai magyar közösséget érintő jogsértések kivizsgálása, és a döntések többnyire nem elég visszatartó erejűek. Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat vezetője szerint visszatérő gond a magyarellenes megnyilvánulások kezelése.
Nőtt a cégfeloszlatások száma idén mindhárom székelyföldi megyében, a cégfelfüggesztések és törlések száma viszont csökkent. Utóbbi még az országos átlagot tekintve is jó eredmény. A három megye közül Kovásznának a legjobbak a mutatói.
Nagy visszhangot váltott ki az országban a szociális ösztöndíjak vakáció alatti megszüntetését célzó tervezet. Civil szervezetek, szülők és diákok tiltakoznak ellene, míg a minisztérium azzal érvel, hogy a támogatás célja az iskolába járás ösztönzése.

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset.
Alapvető változásokat hoz a kedden hatályba lépő új urbanisztikai törvénykönyv, ami esetenként jócskán megkönnyíti az építkezéseket. Ám elhamarkodott lenne azt gondolni, hogy általánosan lazulnak az előírások. Sőt, lesznek, akik nem fognak örülni.
Egyre nehezebb megélni Hargitafürdőn, hiszen munkahelyek szűntek meg, vállalkozások zártak be, a turizmus pedig túlzottan a téli idényre épül. A településen már keresik a kapaszkodókat a nagy sítervektől a négy évszakos turizmusig.
Isten jelenléte és a gyülekezet imái a legfontosabbak, hiszen így lesz élettel teli a felújított agyagfalvi református templom, ahol vasárnap tartottak ünnepi istentiszteletet. Közösségi összefogás eredménye volt a felújítás.
A 2000-es évek második felének meghatározó folytatásos története, a Peak Tv előtti korszak egyik, nálunk is ismert amerikai sorozata, az NBC-nél készült Heroes (Hősök) volt.
Tavaly rendezték meg először Marosvásárhelyen a VifiRun jótékonysági futást, amelynek célja, hogy a sport többet jelentsen a teljesítménynél, a célba érésnél. Idén, a szeptember 12-i közösségi futás középpontjában a vesebeteg gyermekek támogatása áll.
Erőltetett menetet jelent a pályázó önkormányzatok számára az Országos Helyreállítási Alap (PNRR) által finanszírozott beruházások lezárása az augusztus végi határidőre. Kovászna városában e héten kettőt is sikerült befejezni.
A nemzetközi sajtó figyelmébe került Hargita megye: az egyik legismertebb brit lap, a The Guardian egy terjedelmes cikkben mutatta be a térséget, Erdély egyik látványos, de még kevésbé ismert úticéljaként.