Hirdetés

Ellenőrzések: volt olyan benzinkút, ahol nem szívesen venne szendvicset

Két helyszínen „koszfészek” volt, mondta a megyei élelmiszer-biztonsági hatóság vezetője a Hargita megyei benzinkutaknál elvégzett ellenőrzésekről, amelyeken főleg azt vizsgálták, hogy milyen körülmények között tárolják a forgalmazott élelmiszereket.

Hirdetés

Áldást kértek az új kenyérre és a magyar nemzetre Marosvásárhelyen is

Augusztus 20-án, Szent István és az Új kenyér ünnepén idén is összegyűlt a marosvásárhelyi magyarság egy része, hogy áldást kérjenek a magyar népre és az új kenyérre, amely összeköt bennünket vallási és közösségi hovatartozástól függetlenül.

Áldást kértek az új kenyérre és a magyar nemzetre Marosvásárhelyen is
Hirdetés
2026. augusztus 20., csütörtök

Szent István emléke régi és mai településnevekben

Augusztus 20-a nemcsak az államalapítás, hanem az egész magyar nemzet ünnepe, országhatároktól függetlenül. Különös nyomatékot kap ott, ahol a település neve, Szent Istvánnak szentelt temploma vagy kápolnája őrzi első királyunk emlékét.

Szent István emléke régi és mai településnevekben
Hirdetés
2026. augusztus 19., szerda

Gazdátlanul kószáló lovak dézsmálják a terményt és a vízkészletet Oklánd községben

Gazdátlanul kószáló, a terményeket megdézsmáló lovak okoznak gondot Oklánd községben. Tavaly is előfordult hasonló eset, akkor befogták és Bákó megyébe szállíttatták a jószágokat – ha a helyzet nem javul, ez most sem lesz másképp.

Gazdátlanul kószáló lovak dézsmálják a terményt és a vízkészletet Oklánd községben
2026. augusztus 19., szerda

Több csíkszeredai PNRR-s beruházásnál elúszhat a határidő

Nem fest optimistán a csíkszeredai városháza beruházási mérlege, ami az országos helyreállítási programból (PNRR) finanszírozott projekteket illeti, hiszen közeleg a befejezési határidő, és több fejlesztésnél nem tudják majd ezt tartani.

Több csíkszeredai PNRR-s beruházásnál elúszhat a határidő
Hirdetés
2026. augusztus 18., kedd

A város arculatát és magánszférájukat féltik egy kézdivásárhelyi ingatlanberuházás ellenzői

Egy tervezett ingatlanberuházás miatt tartottak közvitát kedden Kézdivásárhelyen, miután az elképzeléssel nem értenek egyet az érintett utca lakói. A felek végül is nem jutottak közös nevezőre, a végső döntés a helyi képviselő-testület kezében van.

A város arculatát és magánszférájukat féltik egy kézdivásárhelyi ingatlanberuházás ellenzői
2026. augusztus 18., kedd

Papíron csökkent a munkanélküliség, de a számok csalókák

A múlt év azonos időszakához és az előző hónaphoz képest is csökkent a munkanélküliség Hargita megyében, de a közelmúltban történt tömeges leépítések miatt mégsem tekinthető ideálisnak a helyzet a megye munkaerőpiacán.

Papíron csökkent a munkanélküliség, de a számok csalókák
Hirdetés
2026. augusztus 17., hétfő

Öt liter tej árából vásárolhatnak egy liter üzemanyagot – tiltakozni készülnek a gazdák

Év végéig a székelyföldi tejtermelő gazdaságok csaknem fele megszűnhet, az állatok a vágóhídra jutnak – figyelmezettek a gazdák érdekvédelmi szervezetei, akik az üzemanyagköltségek emelkedése, illetve a tej felvásárlási ára miatt elégedetlenek.

Öt liter tej árából vásárolhatnak egy liter üzemanyagot – tiltakozni készülnek a gazdák
2026. augusztus 17., hétfő

Életre kelnek, ha kibújnak a bábból – átváltozás Csíkszeredában

A tesztüzemig védőfóliával óvják a rongálástól azokat a pannókat, amelyeken élőben lesz követhető a városi buszok érkezése, illetve a menetrend. Az összesen harminc ilyen pannóból eddig huszonkettőt szereltek fel.

Életre kelnek, ha kibújnak a bábból – átváltozás Csíkszeredában
2026. augusztus 16., vasárnap

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban

Nem hagyott akkora űrt bennünk, mint a második évad fináléja, de szorosabbra is vehették volna a tempót a Sárkányok háza harmadik évadában, ugyanis rengeteg történés maradt a negyedik és egyben utolsó évadra. Spoileres kibeszélő.

Megint várhatunk két évet hogy láthassuk, mi történik még a Targaryen polgárháborúban
2026. augusztus 15., szombat

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó

Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó
Hirdetés
Hirdetés
Székelyhon
2026. augusztus 14., péntek

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás

Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.

Év végére üzembe állhat a ritka gyulakutai beruházás
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Aggasztó gazdasági adatok, mit jelent a stagfláció?

Csökkent Maros megyében az ipari termelés, több terméket hoztunk be külföldről, mint amennyit exportáltunk, az átlagkereset is kevesebb lett. Szilágyi Nándor közgazdásszal beszélgettünk az országos gazdasági helyzetről, amelybe belesimul Székelyföld is.

Aggasztó gazdasági adatok, mit jelent a stagfláció?
2026. augusztus 14., péntek

Tavalyi betegszabadságokra is várják még az elszámolást a munkáltatók

Közel ötvenmillió lejjel tartozik a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár azoknak a munkáltatóknak, amelyek pénzvisszaigényléseket nyújtottak be az intézményhez alkalmazottaik betegszabadsága után.

Tavalyi betegszabadságokra is várják még az elszámolást a munkáltatók
2026. augusztus 13., csütörtök

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből

A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.

Bérelhető roller és bútorok is előkerültek a Poklos-patak medréből
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely

Társulási szerződést készül kötni Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely a farcádi és a székelyudvarhelyi Lejtő utcai ivóvízhálózat bővítése és felújítása érdekében. A beruházásra pályázati forrást keresnének, az útfelújításról pedig csak később lehet szó.

Közös ivóvízhálózat-fejlesztést tervez Felsőboldogfalva és Székelyudvarhely
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Félmillió napot voltak betegszabadságon a Hargita megyei munkavállalók egy év alatt

A betegszabadságok 85 százalékát a magánszektorban dolgozók számára írták fel, de ez nem jelenti azt, hogy az állami szférában dolgozók sokkal ritkábban betegednek meg. Az viszont valós különbség, hogy a közszférában hosszabbak a betegszabadságok.

Félmillió napot voltak betegszabadságon a Hargita megyei munkavállalók egy év alatt
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés