Tanárnak lenni Romániában nem kis kihívás, ideje átgondolni, mitől van az, hogy az a pedagógus, aki kiválóan teljesít a katedrán, nem tud jó eredménnyel versenyvizsgázni. Jövőtől ezen változtatna a tanügyminiszter.
Véget ér vasárnap a húsvéti vakáció, hétfőtől folytatódik a tanítás az iskolákban.
Apáczai Csere János születésének 400. évfordulója alkalmából az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, együttműködésben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, képzőművészeti/irodalmi és pedagógiai/irodalmi pályázatokat hirdet.
Az iskolai agresszió mögött rendszerszintű gondok is felsejlenek, hiszen egy olyan oktatási rendszerben, ahol már másodikos kortól mérik a gyerekek eredményeit, nehezen lehet jól odafigyelni az érzelem szabályozására. Főleg egy eszköztelen környezetben.
A rendszeres olvasás alapvetően befolyásolja életünket, okosabbá tesz, számtalan új információval lát el, bővíti a szókincset, javítja az íráskészséget és a helyesírást, fejleszti az analitikus és kreatív gondolkodást és még hosszan sorolhatnánk.
Bár vannak iskolák, ahol kíváncsiak a diákok véleményére, és ők adnak is visszajelzést, egy országos tanulmányból mégis az derül ki, hogy a diákok fölöslegesnek érzik, hogy elmondják véleményüket az adott tanárról, hiszen nincs beleszólásuk a rendszerbe.
Az érettségi írásbeli vizsgáinak napjain, azaz június 10. és 16. között aszinkron online oktatásra térhetnek át azok az iskolák, amelyek vizsgahelyszínként szolgálnak – közölte szerdán az oktatási minisztérium.
Csütörtökön a tanórák végeztével megkezdődik a húsvéti vakáció az iskolások számára. A húsvéti szünidő 27-éig tart, a gyerekek 28-án, hétfőn térnek majd vissza az iskolapadokba.
Ma lenne 161 éves Marosvásárhely városépítő polgármestere, Bernády György. Születésnapja apropóján idén is április közepén tisztelegnek a nevét viselő tanintézményben. Az iskolanapokkal azt üzenik, örökségét a következő nemzedéknek is átadják.
Jövő héten már nagyhét, közeleg a húsvét és a tavaszi vakáció. Az alábbiakban összegyűjtöttük a szabadnapokra és a vakáció idejére vonatkozó tudnivalókat.
Az idei kérelmeket április 8. és május 8. között lehet benyújtani. Újdonság, hogy ezúttal a 2024-ben benyújtott és elfogadott támogatási kérelmet meg lehet újítani.

Székelyudvarhely belvárosában március 15. alkalmából már másodjára hívták „időutazásra” az ünneplőket.
Az idei próbaérettségin részt vett végzős diákok 66,84 százaléka (67.793 tanuló) kapott 5-öst vagy annál nagyobb jegyet román nyelv és irodalomból – számolt be az oktatási minisztérium keddi közlése nyomán az Agerpres.
A közösségi oldalak nem megfelelő életkorban történő használata negatívan befolyásolja a gyermekek lelki és mentális fejlődését. Úgy érzik, csak akkor érnek valamit, ha mások számára érdekeset tesznek közzé. Szakembert kérdeztünk ennek veszélyeiről.
A tanárokat évente fogják értékelni egy online platformon a diákok teljesítménye alapján – jelentette be a miniszterelnök. Ám a tanárok teljesítményalapú bérezése az egyik legnagyobb dilemma, amellyel egy oktatási rendszer szembesülhet.
Elkezdődött az előkészítő osztályba való beiratkozás első szakasza, amely a tanügyminisztérium által jóváhagyott ütemterv szerint május 6-áig tart.
Evangelizáció, kiállítás, táncház és szakmai konferencia is része annak a háromnapos rendezvénynek, amelyet a nemzetközi roma nap alkalmából szerveznek Háromszéken.
Lassan rendeződni látszanak a pedagógusok ingázási költségeinek megtérítésével kapcsolatos gondok. Ám ehhez egyes megyékben arra is szükség volt, hogy a prefektusi hivatal a szakszervezet kérésére emlékeztesse az önkormányzatokat kötelezettségeikre.
Románból és anyanyelvből is jobbak voltak tavaly a képességvizsga-eredmények országos szinten, mint az idei próbavizsga jegyei. Székelyföldön a nyolcadikosok fele sem érte el az ötöst románból. Közel három hónap van még a valódi vizsgáig.