Romániában már senki sem bízik a politikusokban, de a nagyon súlyos az, hogy senki sem bízik már az állami intézményekben sem – jelentette ki pénteken egy kolozsvári sajtóeseményen Mircea Abrudean, a szenátus elnöke.
A Salvamont figyelmeztetést adott ki pénteken azok számára, akik a hét végén a hegyekbe készülnek, hangsúlyozva, hogy az elmúlt napokban öt halálos áldozatot követelő és több nagyon súlyos következményekkel járó baleset történt a hegyekben.
Ilie Bolojan miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy „nem áll szándékában távozni” tisztségéből, megjegyezve, kötelességének tartja az ország érdekében cselekedni, és hogy egy négypárti koalíciót nem könnyű irányítani.
Jogerőssé vált csütörtökön Călin Georgescu hatósági felügyeletének meghosszabbítása.
A 2018/203-as törvény végrehajtási rendeletének csütörtöki elfogadásával egyszerűsítette a kormány a szabálysértési pénzbírságok kifizetését.
Horațiu Potra zsoldosvezér ügyvédjei csütörtökön bejelentették, hogy ügyfelük szeretne „önként” visszatérni Romániába Dubajból, ahová bíróság elé állítása után menekült.
A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt csütörtökön 12 óra 16 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Nicușor Dan államelnök csütörtök reggel virágkoszorút helyezett el a volt Colectiv Klub előtt a 10 évvel ezelőtti tűzvész halálos áldozatainak emlékét őrző emlékműnél.
Idén szeptemberben az előzetes adatok szerint 5,9 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, ugyanakkora, mint augusztusban – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Oana Gheorghiu, a Bolojan-kabinet új kormányfő-helyettese csütörtökön letette a hivatali esküt Nicușor Dan államelnök előtt a Cotroceni-palotában szervezett ceremónián.
A bukaresti ügyészség ügyészei szerda este őrizetbe vettek három személyt a főváros Rahova lakótelepi tömbházában október 17-én történt robbanás ügyében – nyilatkozták az Agerpresnek ügyészségi források.

A december a hajnali roráték csendes, lélekemelő időszakát is elhozza.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy az amerikai csapatok létszámának csökkentése Romániában „nem túl jelentős” – írja az AFP nyomán az Agerpres.
Tovább emelkedtek az üzemanyagárak az országban, az elmúlt két hétben mind a benzin, mind pedig a gázolaj drágult, és még nincs vége: 2026. január 1-jétől újabb áremelkedés várható a jövedéki adó tízszázalékos növelésével.
A háromoldalú egyeztető tanács szerdán a Victoria-palotában tárgyalt Ilie Bolojan miniszterelnökkel az országos minimálbérről, a kormány várhatóan november végéig hoz döntést az ügyben.
Őrizetbe vették szerdán az ügyészek a bukaresti Bagdasar-Arseni sürgősségi kórház két orvosát, akiket azzal gyanúsítanak, hogy nem biztosítottak megfelelő ellátást egy égési sérültnek, és ez a páciens halálához vezetett.
Nem szabad laminálni az anyakönyvi iratokat, mint például a házassági vagy születési bizonyítvány – hívta fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében a belügyminisztérium, hozzátéve, hogy laminálás esetén ezek a dokumentumok érvényességüket veszítik.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) szerdán két újabb szerződést írt alá összesen 105 kilométer autópálya valamint gyorsforgalmi út megtervezésére és kivitelezésére.
Elkezdte az állami támogatás kifizetését az állattartó gazdáknak a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA).