Önszántából távozott maroshévizi otthonából július 26-án az a 72 éves férfi (Diacănu Vasile), akit hétfőn nagy erőkkel kerestek a hatóságok – még a polgármesteri hivatal drónját is bevetették, de nem jártak sikerrel.
Ha minden a tervek szerint zajlik, öt év múlva korszerű és környezetbarát úton közlekedhetünk Kézdiszentlélek Lemhény között. A 37 millió eurós, uniós beruházás finanszírozási szerződését július 28-án írták alá.
Arad megye irányába indult el lakhelyéről június 8-án a 39 éves szászbogácsi Bidi Remus, ám senkit nem értesített arról, hogy megérkezett-e úticéljára, ugyanakkor azóta sem lehet elérni őt – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Másofokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) kilenc megye folyóira.
Már csak kisebb munkálatok maradtak hátra a beszakadt parajdi sóbányánál kialakított munkatelepen, hiszen az ott megépített vezetékrendszerbe terelték a Korond-patak vizét. A későbbiekben egy újabb patakmeder kialakítását tervezik.
Az idei első negyedévben 9148 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 13,7 százalékkal nagyobb mint 2024 ugyanezen időszakában; a kiadások az összeg 83,8 százalékát kitevő 7667 lejt vittek el.
Közzétette az Országos Meteorológiai Szolgálat a következő két hétre, a július 28. és augusztus 10. közötti időszakra vonatkozó időjárás-előrejelzését.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, már a múlt héten átfogó ellenőrzéseket rendelt el a bukaresti Floreasca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő osztályán.
Idén július 28-án startol a Fuss neki! Székelyudvarhelyen. A rendezvény célja változatlanul az adománygyűjtés és a jótékonyság népszerűsítése, valamint a közösségi összefogás erősítése.
Napokon belül megkapja a kártérítést a sertéspestis megjelenése miatt tönkrement gyergyóremetei sertésfarm tulajdonosa. A gócot sikeresen kioltotta az állategészségügyi szakhatóság, az egy hónapja elrendelt tiltásokat is feloldják a héten.
Az autizmus első jelei sokszor már kisgyermekkorban megfigyelhetők, így fontos, hogy a családok időben felismerjék őket. Riportunkban annak járunk utána, milyen tünetekre érdemes figyelni, mikor kérjünk segítséget, és hogyan támogathatjuk a gyermeket a fejlődésében. Célunk, hogy közelebb hozzuk egymáshoz a megértést és az elfogadást a kérdések megválaszolásával.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztás van érvényben hétfőn és kedden az ország területének több mint felén.
A heves esőzések, zivatarok miatt hétfőre virradóan több folyó kilépett medréből Románia északkeleti térségében, ahol több száz embernek kellett elmenekülnie otthonából.
Két teherautó ütközött össze a Maros megyei Nyágrán, egy személy a roncsok közé szorult, az E578-as országút érintett szakaszát lezárták a forgalom elől.
A katasztrófavédelmi főfelügyelőség hat megyéből mozgósít további erőforrásokat, hogy segítsenek a Suceava megyei tűzoltóknak az árvíz okozta vészhelyzet kezelésében.
Egy személy meghalt Suceava megyében, Broșteni település környékén, miután a felhőszakadásk nyomán a patakok megáradtak és kiöntöttek vasárnap és a hétfőre virradó éjszaka – tájékoztatott hétfőn a Suceava megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Nincs egyszerű helyzetben Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken ötven kilométernyi út felújítását tartalmazó projekttel, hiszen folyamatos óvások hátráltatják a beruházás újraindítását. Emellett zajlik a per a korábbi kivitelezővel is.
Hat fát is kidöntött a viharos erejű szél vasárnap este Hargitafürdő térségében.