
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
2026. november 02., 10:042026. november 02., 10:04
A legfőbb ügyészség és az országos rendőr-főkapitányság által irányított akciók elsősorban gazdasági és pénzügyi bűncselekmények, valamint fegyverekkel és erdőgazdálkodással kapcsolatos törvénysértések felderítésére irányulnak.
A nyomozók többek között
valamint a fegyverekre, robbanóanyagokra és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások megsértése miatt vizsgálódnak. Az eljárások illegális fakitermeléssel, orvvadászattal és hamisított termékek forgalmazásával kapcsolatos ügyekre is kiterjednek – írja az Agerpres hírügynökség a rendőrség közlésére hivatkozva.
Emellett családon belüli erőszak, kiskorú sérelmére elkövetett nemi erőszak, kiskorúak szexuális bántalmazásával kapcsolatos bűncselekmények és gyermekbántalmazás ügyében is nyomoznak.
A házkutatások után a gyanúsítottakat kihallgatják.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Novembertől új, lila színű nyugdíjszelvényeket kapnak azok a Kovászna, Hargita, Beszterce-Naszód és Ialomița megyei nyugdíjasok, akik bankszámlára vagy bankkártyára kapják a juttatást – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
szóljon hozzá!