A Victoria-palotában üléseznek kedden délután a koalíciós pártok vezetői. A megbeszélés fő témáját a helyi és a központi közigazgatást érintő intézkedések képezik.
Új ultrakompakt elektromos autó koncepcióját mutatta be a Dacia: a Hipsternek keresztelt modell mindössze három méter hosszú és 800 kilogramm súlyú.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatja a törvényhozók számának 300-ra csökkentését – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióját vezető Daniel Fenechiu.
A belvárosi mélygarázs megépítéséhez szükséges telek átvételéről szavaztak kedden a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők. Úgy tűnik, ez volt az utolsó akadály, így végre nekifoghatnak a munkálatoknak.
Harmadfokú (vörös jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedd estétől szerda éjfélig az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet Konstanca és Tulcea megyében. Egy másodfokú készültség is érvényes, ami már Székelyföldet is érinti.
Az idei második negyedévben 9502 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 15,7 százalékkal nagyobb mint 2024 azonos időszakában; a kiadások összege 8042 lej volt, ami a jövedelem 84,6 százalékát jelentette.
Enyhén nőtt a munkanélküliségi ráta Hargita és Kovászna megyében az elmúlt hónapban, előbbiben az álláslehetőségek száma is csökkenést mutat. Maros megyében a munkanélküliek száma csökkent, még erőteljesebben, mint egy hónappal korábban.
Hétvégén kezdődik a téli szezon a Maros Műjégpályán, ahol az első közkorcsolyával és a Kori Suli újraindulásával várják a jég szerelmeseit.
A szeptember 29. és október 5. közötti héten 2249 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, 40,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
Harmadfokú, vörös jelzésű időjárási riasztás alatt áll több megye, és van, ahol a várható sok eső miatt felfüggesztették az oktatást is. Székelyföld csak részben és csak elsőfokú szinten érintett.
A Piros. Produkció újra bebizonyítja: értéket teremteni és értékelni közösségi élmény. Október 8-án a Haberstumpf-villában mutatják be az ÉRTÉKelünk 4.0 összművészeti előadást, ahol képzőművészet, irodalom, zene és színház találkozik.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Rövidzárlat okozott tüzet egy marosvásárhelyi bevásárlóközpont harmadik emeletén, ahol sűrű füst keletkezett, húsz személyt ki kellett menekíteni az épületből.
Több mint 150 kerékpáros vett részt Lucian Mândruță bukaresti televíziós újságíró immár ötödik alkalommal megrendezett székelyföldi túráján. A román–magyar megbékélés iránti elkötelezettségből szervezett esemény az előítéletek lebontását is szolgálja.
A megfelelő tárolás fontos szerepet játszik az élelmiszer-pazarlás megelőzésében. Ha jól tároljuk az ételeket, sokkal tovább frissek maradnak.
Egy mentőszolgálati jármű és egy személygépkocsi ütközött össze hétfőn este az E60-as nemzetközi úton, Bánffyhunyad kijáratánál, aminek következtében a mentőautóban szállított páciens életét vesztette.
Tizedik alkalommal szervezik meg a Tökfesztivált október 10. és 12. között Szovátán, ahol színes programok, koncertek és családi események várják a látogatókat.
A kolozsvári Transilvania Filharmónia fúvósötöse és Réman Zoltán szaxofonművész ad koncertet a székelyudvarhelyi városháza Szent István termében október 7-én.
Október 18-án a festői Magic Harghita Resort egységében rendezik meg az első Székelyföldi Business Meetup-ot, amely a térség üzletembereit és vállalkozói szervezeteit hivatott összehozni egy inspiráló, tanulással és kapcsolatépítéssel teli napra.