Az édes és keserű íz inkább melegít vagy semleges, a csípős ízeknek szinte mindig forrósító hatásuk van, a savanyú ízek jellemzően hűtenek, frissítenek, a sós pedig leginkább a semleges zónába tartozik.
A családon belüli erőszak nem magánügy, az egész közösséget érintő társadalmi probléma. Maros megyében a legtöbb esetet továbbra is a „verés vagy más testi bántalmazás” típusú bűncselekmények tették ki idén, de Emil Gînj esete is tanulságos lehet.
Donald Trump amerikai elnöknek ajánlja kitüntetését a Nobel-békedíj idei nyertese, María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető – erről a díjazott szombaton egy amerikai televíziónak adott interjúban beszélt.
Kevesebb mint három hónap maradt hátra, hogy összegyűljön a tízezer támogató ahhoz, hogy hivatalos székelykapu-szettet adjon ki a LEGO. Eddig közel hatezren támogatták a kezdeményezést, de a sikerhez további négyezer szavazatra van szükség.
Mintegy 120 önkéntes gyűlt össze szombaton Gyergyószentmiklóson, hogy részt vegyen a Let’s do it, Romania! országos szemétgyűjtő akció helyi kiadásán. Tizenhárom köbméternyi hulladékot gyűjtöttek össze a város és a Gyilkos-tó között, valamint a tónál.
Már tizenkilencezren látták Marosvásárhelyen az Agyagkatonák című kiállítást, amely a kelta temetkezési szokásokat bemutató tárlattal együtt látogatható. Berecki Sándor régész, a kiállítás kurátora mesélt arról, hogy miért nem érdemes lemaradni.
Az öngyilkosság gondolata az egyik legsúlyosabb témának számít a társadalomban – pedig a jelek sokszor ott vannak előttünk. Egy tinédzser öngyilkossága után feltesszük a kérdést: tudnánk-e mi segítséget nyújtani, ha egy élet megmentéséről van szó?
A magyar alkotmány világosan kimondja, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége a magyar állam területén kívül élő közösségek fenntartása, támogatása, segítése, identitásának megőrzése – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök.
A serdülőkori megbetegedések aktualitásairól tartottak előadásokat szombaton a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. A szimpóziumon gyermekgyógyászok és háziorvosok vettek részt.
A sürgősségi osztályon mindig jól jön kettővel több segítő kéz, az önkéntesnek jelentkező fiatalok számára pedig jelentős tapasztalatszerzési lehetőséget kínál a Gyergyószentmiklósi Városi Kórházban zajló program.
Öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba, egyet pedig hatósági felügyelet alá helyeztek abban az ügyben, melyben egy bűnözői csoportot azzal vádolnak, hogy hivatalos dokumentumokat hamisítottak és értékesítettek 2000 lej és 3000 euró közötti összegekért.

Tipikus bakik, modern, klasszikus és rendhagyó megoldások – mutatjuk, hogyan „értelmezte” képekben a mesterséges intelligencia a Bagossy Brothers Company slágereit.
Egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött szombat délután a Maros megyei Uzdiszentpéteren, a községi út és a Marosvásárhelyre tartó országút találkozásánál.
Egyre bővül és fejlődik a kászonújfalusi lovasközpont, amelyet évekkel ezelőtt álmodtak meg, és amelyet végül idén tavasszal indítottak el. A létesítményt a helyi Sekler Horse Driving SK egyesület kezeli.
A régi világ emlékei Márika néni szavaiban nem múltak el, csak elcsendesedtek. A hűbérurak, a szolgálók, de Katica kisasszony tragikus szerelmének története is mind ott él a meséiben.
A kellemes, de helyenként szeles időt hozó hétvége után a jövő hét elején gyökeresen megváltozik az időjárás: sarkvidéki levegő áramlik Románia fölé, a hőmérséklet jelentősen csökken – jósolják a meteorológusok.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőtestületeiben még nem született döntés arról, hogy milyen álláspontra helyezkedik az alakulat a törvényhozók számának 300-ra csökkentéséről szóló törvénytervezettel kapcsolatban – jelentette ki Sorin Grindeanu.
Az elmúlt 15 év nemzetpolitikájának legfontosabb célja, hogy a nemzeti vérkeringésbe mindenkit bekapcsoljon a Kárpát-medencében – hangsúlyozta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozó megnyitóján.
Az elmúlt hetekben többen a közösségi médiában osztották meg elégedetlenségüket a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán tapasztalt ellátással kapcsolatban. A kórház főigazgatója a Székelyhonnak reagált a panaszokra.