/ Penna

Többszólamban ítélkeznek a börtönírók felett, felháborodásuknak adnak hangot, amiért több mint 400 „tudományos” munka született a rácsok mögött, biztosan állítják, hogy megannyi nélkülözi a tudományosságot.

Emlékszem: Anatólia partjainál, a mai (s nemsokára talán egykori) török Riviérán mennyire zavaró jelenség volt számomra néhány éve az idős, fedetlen keblű hölgyturisták látványa.

Néha nyomasztó sűrűséggel nehezedik ránk, máskor nyomtalanul elillan – élt elgondolkodtató hasonlattal egy ismerősöm a minap a közbiztonságról. „Ködbiztonság” – foglalta össze egyetlen szóban.

2016 januárjában már korántsem a mozgósítás tűnik a legnagyobb kihívásnak, sokkal inkább a megfelelő jelöltek megtalálása. Mert néhány hónappal a helyhatósági választások előtt még minden ködös, mint egy novemberi csíkszeredai reggel.

Soha nem volt veszélyeztetettebb helyzetben a magyar nyelv, a magyar lét Marosvásárhelyen, Romániában, mint napjainkban.

Valószínűleg pusztán a segíteni akarás vezérli azokat, akik az úton-útfélen talált személyi igazolványokat lefényképezik, majd feltöltik a Facebook közösségi oldalra olyan kísérőszöveggel, mint „keresem a gazdáját, segítsetek megtalálni”.

Majdhogynem megmagyarázhatatlan jelenség történt a héten a román törvényhozásban: a választottak keményen dolgoztak. A képviselők és szenátorok egymás után fogadtak el fontos vagy annak látszó jogszabályokat.

Tanúi vagyunk annak a médiamanipulációnak, ami Romániában, magyarkérdésben zajlik. Valahányszor szükséges elterelni vagy ráterelni a figyelmet, működésbe hozzák a bombát, a hírbombát.

Már-már komédiába illő történet a több mint hat éve tartó felújítás a 132-es megyei úton, vagyis a Szentegyháza és a Brassói megyehatár közötti szakaszon.

Mostanság nem kell sok ahhoz, hogy valakit terroristának kiáltsanak ki. Elég néhány félhülye, akik megágyaznak az alapfokú üldözési mániának, és akkor már mindenhol veszélyt és merénylőt lehet látni.

Hívj meg egy magyart december elsejét ünnepelni – ezt találta ki egy háromszéki román újság. Ezzel egy időben román nemzetféltők jogi háborút vívnak a magyar feliratok ellen. Ez a kettő sehogy sem talál.

Valahogy úgy van ez az élet megalkotva, hogy furtonfurt új időszámításokba kezdünk, s tesszük ezt úgy, hogy az előző szakaszt még le sem zártuk, máris arra kényszerülünk, hogy elölről kezdjük a számolást.

Alighanem meg kell adjuk az új, Cioloș-féle „technokrata" kabinetnek az ártatlanság vélelmének mintájára a szakértőiség vélelmét mindaddig, amíg konkrét tettekkel be tudják ezt bizonyítani vagy éppenséggel cáfolni.

Nemcsak a szörnyülködés, a megdöbbenés és a tehetetlenség, hanem a megosztottság, a késhegyre menő viták és a nézetkülönbségek kiütközései is járulékos érzelmi lecsapódásai a péntek esti, Párizsban történt terrortámadásnak.

Amilyen gyorsan kialakult Romániában a változás reményét sejtető vihar, olyan gyorsan el is ült. Annyi jó legalább történt, hogy elsodorta a Ponta-kormányt. Gyakorlatilag mindössze ennyi történt, nem több.

A döbbenet tulajdonképpen most kezd bénítani, paradox módon annyi nap után, amikor sorra halnak meg az emberek, amikor számolunk, tegnap negyvennyolc, aztán negyvenkilenc, ma már ötvenhárom, s ki tudja, hogyan folytatódik...

Politikusaink meglepődve tapasztalják, hogy a jó nép elküldi őket a francba. Nem értik, hogy mi a baj. Pontosabban addig a pontig értik, hogy az ellenfeleik tűnjenek el, azt viszont nem fogják fel, hogy nekik miért is kellene lekopniuk.

Hiába mondott le Victor Ponta és kormánya, az országon átsöprő elégedetlenségi hullámot nem tudta leállítani a gesztus. A fiatal generáció tagjai felkeltek a számítógép mellől, s kimentek az utcára.