Ügyeskedőknek áll az ország

Tudományos címekkel felruházott egyetemi oktatók kórusa nyilatkozik a televízió képernyőjén. Többszólamban ítélkeznek a börtönírók felett, felháborodásuknak adnak hangot, amiért több mint 400 „tudományos” munka született a rácsok mögött, biztosan állítják, hogy megannyi nélkülözi a tudományosságot, álszent meglepődéssel ismerik be, hogy kollégáik ajánlásával születtek az említett munkák, és szankciókat  jelentenek be az érintett szaktekintélyek számára. A szankciókat le is zárhatjuk a „vom lua măsuri”, értsd „intézkedünk” címszóval. 

Nézem a tudományos címekkel illetett egyetemi vezetőket, és semmivel nem látom meggyőzőbbnek, mint a börtönirodalom legtermékenyebb képviselőit. Nem tűnnek sem intelligensebbnek, sem tapasztaltabbaknak, sem rokonszenvesebbnek. Ellenkezőleg, ott bujkál bennem a kérdés, vajon ez hol szerezte a diplomáját, milyen tudományos munkássága van, milyen témából írta doktori értekezését, és abból mennyi az illető hozzájárulása? Mert a román „akadémiai szféra” járatta le a román tudományosságot, nem a börtönirodalom. Az arány körülbelül ugyanaz: a börtönben írt 400 munkából bizonyára van legalább négy, ami valóban üti a mércét, mint ahogy a tudományos értekezések, egyetemi dolgozatok, doktori disszertációk, konferenciákon tartott előadások és ezekből született tanulmánykötetek sokezres tömegéből szintúgy, lehet egyszázaléknyi érték.

Andrei Pleșu író, filozófus, amikor arra szólította fel az „akadémiai szféra” jeleseit, hogy – tiltakozásul a plágiumbotrányok miatt – mondjanak le a doktori címről, kijelentette: a romániai plágium teljesítményszintjének a csúcsa az a miniszteri kijelentés, miszerint „nem vétkesek a plagizálók, mert akkor követték el a másolást, amikor még az idézőjelek használatáról nem rendelkezett jogszabály”. Tudományos érv, nemde? A börtönírók is nyernek könyvenként egy hónapot, elvégre a könyv megjelent, hol itt a különbség?  Ahol az idézőjel-használathoz törvény kell, ahol diplomákat gyártanak, ahol plagizálnak nyakra-főre, ahol valós tudományos teljesítmény nélkül kúsznak fel az egyetemi oktatói  ranglistán, ott ne ítélkezzenek kórusban, csak azért mert a nyájszellem megköveteli, hanem fogadják el, hogy a világnak ezen szegletében az erkölcsi parancs a „se descurcă”, magyarul  talán „ügyeskedés”! Mert mindig lesz, aki kiügyeskedi magának a lehetőséget tudományban, politikában, az üzletben a sorállásnál,  és – miért ne?! – a rácsok mögött, ha szabadulási esélyéről van szó.