
Fotó: Pinti Attila
Utólagosan bár, de megszerezte az ortodox egyház a temető építéséhez szükséges engedélyeket, így folytatják az építkezést Erdőalján. A csíkszeredai önkormányzati képviselők októberi ülésén érdeklődött erről Tőke Ervin EMSZ-es tanácsos.
2025. október 31., 17:082025. október 31., 17:08
Napirend előtt szólalt fel Tőke Ervin EMSZ-es tanácsos, aki arról érdeklődött a városvezetéstől a csíkszeredai önkormányzati képviselők októberi ülésén, pénteken, hogyan áll az erdőalji temető építésének ügye. Tavaly ugyanis, mint ahogy a Székelyhon is beszámolt róla, építkezési engedély nélkül fogtak hozzá az ortodox egyházi temető kialakításához.
Bors Béla csíkszeredai alpolgármester válaszként elmondta, 2024 márciusában a főépítésszel együtt a helyszínen valóban megállapították a kihágást, és
valamint azt, hogy a tulajdonosok tegyenek meg minden lépést, hogy az építkezés törvényes legyen.
„Ennek eleget is tettek, hiszen idén kiváltották az urbanisztikai bizonylatot, utána az építkezési engedélyt a temető építéséhez” – mondta. Hozzátette, a szóban forgó több hektáros terület övezeti rendezési tervéhez (PUZ) ugyancsak van urbanisztikai bizonylat kiadva. „A jelenlegi törvénykezés szerint
– jegyezte meg Bors Béla. A témához kapcsolódóan arról is beszélt, hogy a római katolikus egyháznak is szándékában van a csibai és a taplocai temetők bővítése, a városházának is a Kalász negyedi sírkert bővítése.
Az ülésen ünnepélyesen letette hivatali esküjét az RMDSZ választási listájáról Bodor Zsolt, a Sapientia EMTE dékánhelyettese, így ismét kiegészült a 19 fős csíkszeredai testület.
Bodor Zsolttal, a Sapientia EMTE dékánhelyettesével egészült ki a csíkszeredai képviselő-testület
Fotó: Borbély Fanni
Az új tanácsos Ábrahám Előd volt önkormányzati képviselő helyét váltotta a testületben, aki szeptemberben mondott le képviselői mandátumáról, miután a Csíkszeredai VSK elnöke lett.
Az Országos Lakásügynökség (ANL) felvette listájára a Pacsirta sétányra tervezett ifjúsági tömbházak építését. Bors Béla alpolgármester elmondta, korábban elfogadták a megvalósíthatósági tanulmányt két tömbház építésére, és most ezzel a bukaresti döntéssel az első szakaszban meg is épülhetnek, miután elkészülnek a műszaki tervek. Szerinte
A becsült összérték 52,35 millió lej. A két tömbházban negyven lakást alakítanak ki, mindkettőnek a földszintjén pedig lesz egy-egy teljesen akadálymentesített apartman is a mozgássérültek számára.
Fotó: Borbély Fanni
Hosszútávon egyébként további tömbházak építését szeretnék megvalósítani azon az önkormányzati területen. Csíkszeredában az évek során több mint négyszáz igénylő jelezte szándékát ifjúsági lakások bérlésére.
Elfogadta a testület továbbá a Suta sétány 11. szám alatti tömbház 22 lakrészének felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt, amelyben a munkálatok értékét 5,8 millió lejre becsülték. Itt kapnak majd helyet a szociális és szükséglakások.
Elővásárlási jogával él a csíkszeredai önkormányzat, hogy megvásárolja a városháza és a megyei kórház fül-orr-gégészeti osztályának épülete között álló műemléképület-együttes egyik részét a Szász Endre utca 3. szám alatt. Ez azért is fontos a város számára, mert amellett, hogy a történelmi városkép része, Vákár Lajos és családjának a háza.
A 95 négyzetméter alapterületű polgári lakóépület öt szobát, két előszobát, két fürdőszobát, kamrát, pincét és teraszt foglal magában, és ezzel együtt a 309 négyzetméteres udvar egy részét is eladnák.
A csíkszeredai városháza és a Csíki Trans Kft. kifejezetten motorkerékpároknak és mopedeknek is kijelöl parkolóhelyeket a városközpont néhány pontján – többségüket a Kossuth Lajos utcában, a Mihail Sadoveanu utcában és a Temesvári sugárúton. A helyszínválasztásban partner volt a Safety Bike Egyesület és a közlekedésrendészet is. Összesen 91, megkülönböztető jelöléssel ellátott, 1,10 méter széles parkolóhely áll majd a motorosok rendelkezésére: 62 hely a 0-s parkolási övezetben, 29 hely pedig az 1-es zónában.
Fotó: Borbély Fanni
Mivel a festés időjárásfüggő, feltehetően csak tavasszal fejezik be a felfestéseket. Ezzel számolva a fizetéses rendszer 2026. május 1-jén lép érvénybe, így
A motorkerékpárok, mopedek parkolási díjszabása a személygépkocsis díjak fele lesz: vagyis a 0-s övezetben 1,25 lej/fél óra; 2,50 lej/óra; az 1-es zónában 0,75 lej/fél óra; 1,50 lej/óra; 7,50 lej/nap; az éves bérlet értéke 250 lej. Az autókkal ellentétben viszont motorkerékpárra nem lehet majd lakossági bérletet váltani.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
7 hozzászólás