Kozán István

Kozán István

Ideje

2025. január 07., 11:282025. január 07., 11:28

2025. január 07., 11:452025. január 07., 11:45

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

A rendszerváltás óta sosem fordult elő, hogy Románia gyakorlatilag három hétre leálljon – még a koronavírus-járvány alatt is figyelt arra az állam, sőt, akkor figyelt igazán, hogy a nagy leállás alatt is működjenek a dolgok, lehessen ügyeket intézni. És ha visszaemlékezünk, épp a Covid alatt derült ki, hogy interneten keresztül mennyi kérdésre, kérésre lehet választ és megoldást találni. Úgy, hogy

Idézet
közben a lakosságnak nem kellett a hivatalokban téblábolnia, várakoznia – és biza-biza nem egyszer megalázkodnia az elsózott töltött káposzta miatt napokon át rossz passzban lévő közszolgák előtt.

A 2020-as és 2021-es kényszermegszorítások és lezárások feloldásával rögtön visszaállt a világ rendje. Ám az ország, ahelyett, hogy a rengeteg rossz tapasztalat mellett tanult volna abból a kevés jóból, inkább mindent sutba dobott. És

2025-re odajutottunk, hogy másfél évtizede (!) nem dolgozott annyi közalkalmazott Romániában, mint most.

Az állami intézmények alkalmazottainak száma átlépte az 1,3 milliót, és annak ellenére vannak egyre többen, hogy a kormány évek óta ígéri, hogy most aztán tényleg karcsúsítani fog a közszférában, a közalkalmazottak körében.

Idézet
Lassan lejár a háromhétnyi szabadság, megnyílnak az állami hivatalok, ahová megérkeznek a kipihent közalkalmazottak, akik remélhetőleg alig várják, hogy a lakosság rendelkezésére állhassanak.

Nyilván lesznek, akik toporzékolnak majd, hogy „miért nem lehetett már megadni ezt a hetet”.

Jó hír azonban, hogy nem így gondolkodik mindenki: a kedden is nyitva tartó egyik pékárus arra a kérdésemre, hogy várja-e, hogy szerdától beinduljon az élet, csak ennyit válaszolt: „Ideje”.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.

Vendégszerző

Vendégszerző

Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

Kozán István

Kozán István

Tapossák ki a mintát a szőnyegből!

Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Arctalanok bosszúja

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.

Kozán István

Kozán István

Borboly Csabának márpedig van egy érdeme

Hargita Megye Tanácsa már soha nem lesz olyan, mint volt: tizenhat év után elhagyja az elnöki kabinetet Borboly Csaba. Na és innentől több oldalon keresztül kellene a leköszönő elnök érdemeit sorolnunk – pedig a valóságban csak egy van.

Kozán István

Kozán István

„nem kell szégyellni, ha sz.r vagy”

A csíkszeredai kórház egyik főorvosának nyilvános internetes meglincselése rávilágított arra, hogy milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában a közösségi médián végigfutó ügyek egyoldalú tálalása.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!