
Képünk illusztráció
Fotó: Borbély Fanni
Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.
2026. november 03., 22:372026. november 03., 22:37
2026. november 03., 22:382026. november 03., 22:38
A kormányfő a közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy két év után indokolt a nyugdíjak emelése, és a kabinet szeretné megvalósítani a Florin Manole munkaügyi miniszter által javasolt indexálást.
– fogalmazott az Agerpres szemléje szerint.
Niculescu beszámolt arról is, hogy hétfőn eredményes megbeszélést folytatott a szakszervezeti szövetségek képviselőivel, akikkel a minimálbérről és a bérek indexálásáról is tárgyalt. Az egyeztetések a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány képviselőit tömörítő Háromoldalú Érdekegyeztető Tanácsban folytatódnak majd.
Az egyes szakszervezetek által kilátásba helyezett sztrájkokkal kapcsolatban Niculescu hangsúlyozta, hogy
„Megvizsgáljuk a számokat, tárgyalunk velük, és mindent megteszünk, a költségvetési korlátok között. Remélem, néhány hét múlva kedvezőbb választ tudok adni” – jelentette ki.
Luca Niculescu miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Alexandru Nazare pénzügyminiszter két-három héten belül ismerteti az ország pénzügyi és költségvetési helyzetéről készülő jelentést.
A kormányfő a TVR1-nek nyilatkozva elmondta, hogy még folyamatban van a szükséges adatok összegyűjtése. Hangsúlyozta, hogy Románia jelenleg a költségvetési konszolidáció időszakát éli, ami azt jelenti, hogy
Niculescu fontosnak nevezte a költségvetési egyensúly helyreállítását, ugyanakkor szerinte reményt és bizalmat is kell adni a lakosságnak abban, hogy javulni fog a helyzet.
A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a kormány már elfogadta az állami intézmények megfelelő működéséhez szükséges költségvetés-kiigazítást, a pénzügyminisztérium készülő jelentése pedig pontos képet ad majd az ország pénzügyi helyzetéről. Arról egyelőre nem született döntés, hogy a dokumentumot a parlamentben, a kormányban vagy a pénzügyminisztériumban mutatják be – tette hozzá.
Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.
Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.
Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).
Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.
Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.
A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.
Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.
A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.
Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
szóljon hozzá!