Nevetés a hiány peremén, avagy a bohócjáték létjogosultsága

Bohócok öröksége: Fehérbohóc és Auguszt

Az előadás külön érdekessége, hogy szinte tankönyvszerűen épít a bohócszínház tradicionális karaktereire. A bohócjáték történetében két alapvető típus különíthető el: a műsorszámokat összekötő passage-bohóc és az entrée műfajának bohóca, aki önálló jeleneteket játszik. Az Ad Hoc Csoport egyértelműen az utóbbi hagyományhoz nyúl vissza, amelynek gyökerei az antik görög színjátszásig és a commedia dell’arte világáig vezetnek. A klasszikus páros egyik tagja a Fehérbohóc: elegáns, kontrollált, intelligens, szinte fensőbbséges figura. Vele szemben áll Auguszt, a széteső, ügyetlen, ösztönös bohóc, aki rendre felforgatja a rendet. Federico Fellini olasz filmrendező és forgatókönyvíró szerint ez a kettősség valójában az emberi természet két véglete: az ész és az ösztön összecsapása.

Az It’s easier if: ebből a konfliktusból építkezik. Medárd a Fehérbohóc hagyományát hordozza magán rendezett, szürke ruházatában, zárkózott tartásában, állandó ingerültségében mind ezt erősíti. Öcsi ezzel szemben maga a szétesettség. Óriási kabátja lóg rajta, cipője szakadt, ragasztószalaggal tartja össze önmagát, kantáros nadrágja esetlenül csüng rajta. Mégis van benne valami különös kettősség. Mert Öcsi nem teljesen Auguszt. Arca fehérre festett, hiányzik róla a klasszikus piros orr, így a figura mintha átmenet lenne a két bohóctípus között. Öcsi talán Medárd örököse. Mintha egy Fehérbohóc torzult továbbélése lenne. Erre az előadás finoman, de következetesen utal, különösen Öcsi hiányzó fél karjával. Az aszimmetria nemcsak a ruhájára, hanem a testére is rá van írva.

A bohócjáték mint emberi dráma

A darab erőssége nem a humorból születik, hanem az abból kibomló fájdalomból. Öcsi minden nap gondoskodik Medárdról: hajat szárít neki, megmossa a fogát, odaviszi a kávét és az újságot, főz rá, terít neki, társaságot biztosít számára. Medárd azonban szinte végig érzéketlennek tűnik minderre. Saját keserűségébe temetkezik, a múltban ragadt, és legtöbbször csak piszkálja Öcsit, türelmetlen vele. A két figura kapcsolata groteszk, valahol mégis emberi. Hol egymást sodorják bajba, hol kihúzzák a másikat belőle, miközben lassan kibontakozik a tanulság:

A bohóchangok és a játékos zenei világ szintén fontos szerepet kapnak az előadás atmoszférájának kialakításában. A finoman adagolt hanghatások nem pusztán aláfestik a jeleneteket, hanem a szereplők belső állapotait is érzékeltetik. A groteszk, olykor túlzó bohóchangok egyszerre idézik meg a klasszikus cirkuszi világot és annak melankóliáját. A játékos dallamok kezdetben könnyedséget sugallnak, ám ahogy a történet halad előre, fokozatosan felerősítik a jelenetek mögött húzódó magányt és kiszolgáltatottságot is. Ez a kettősség különösen jól illeszkedik a bohócjáték lényegéhez: a nevettetés és a szomorúság állandó egymásba csúszásához. A zene így hangulati elemként is működik, de az előadás egyik legfontosabb érzelmi rétegévé is válik, amely tovább mélyíti Öcsi és Medárd kapcsolatának törékenységét.

A hiány díszlete

A minimalista díszlet szintén ezt az érzelmi világot szolgálja. Kevés tárggyal dolgozik, mégis erős vizuális jelentéseket hoz létre. A falon függő kabát képe különösen hangsúlyos motívum, a hiány metaforájává válik. Hiszen a kabát valakié, aki már nincs jelen, mégis itt hagyta maga után saját lenyomatát. Az előadás egyszerűen, mégis következetesen építi fel ezt a hiányérzetet, amely a végére kap igazán súlyt. Ennél többet viszont nem érdemes elárulni, a darab ereje ugyanis éppen az, hogy a néző maga rakja össze saját válaszait.

Miért működik ma is a bohócszínház?

Az Ad Hoc Csoport előadása fontos emlékeztető arra, hogy a bohócjáték korántsem poros, hanem élő és működő műfaj. Talán ma aktuálisabb, mint valaha. Egy olyan világban, ahol minden túlbeszélt és túlingerlő, különösen erős tud lenni egy olyan előadás, amely minimális eszközökkel, szinte teljes csendben képes emberi kapcsolatokról beszélni. Balázs-Kőmíves Ádám és Sárosi Áron egyrészt technikailag pontos bohócjátékot hoztak létre, másrészt valódi érzelmi jelenlétet is. Kozma Gábor Viktor szupervíziója alatt olyan produkció született, amely egyszerre hagyománytisztelő és kortárs.

Az It’s easier if: végül nem bohócokról szól, hanem rólunk. Azokról az emberekről, akik néha szeretetlennek tűnnek, miközben maguk is segítségre szorulnak. Azokról, akik gondoskodnak másokról akkor is, amikor semmit nem kapnak érte vissza. És arról, hogy néha valóban könnyebb, ha nem egyedül próbálunk létezni.