
Pódiumbeszélgetés Bodor Ádámmal, beszélgetőtársa Mészáros Sándor
Fotó: Borbély Fanni
Börtönről, az írói pályája lezárásáról, az erkölcs viszonylagosságáról, és arról is mesélt Bodor Ádám, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas író a Csíkszeredai Könyvvásáron, hogy miért vonzza még mindig az iszlám világa.
2025. május 08., 20:552025. május 08., 20:55
2025. november 12., 17:002025. november 12., 17:00
A jubileumi Csíkszeredai Könyvvásár nyitónapján Bodor Ádám író volt az egyik díszvendég. A beszélgetőtárs, Mészáros Sándor, a Kalligram kiadó igazgatója nem csupán kérdezett, hanem a közönséggel együtt figyelte azt az őszinteséget, amellyel Bodor a múltról, az irodalomról és saját pályájáról beszélt.
A beszélgetés során olyan kérdések is felmerültek, mint például, hogy miért fontos az erkölcs az irodalomban
Fotó: Borbély Fanni
Bodor tizenhat évesen került börtönbe, miután szembement a rendszerrel. Ez a tapasztalat – ahogy ő mondja – kiváltság volt. Nem tudja, „milyen volt” a börtön, de biztos benne: „nem adtam volna semmiért”. A nővére ugyan megkérdezte szabadulásakor, hogy szörnyű volt-e – ő csak annyit tudott, hogy valami fontos történik vele. Ez a felismerés korán elválasztotta őt a kortársaitól, és az íróvá válása is innen eredeztethető.

Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.
A beszélgetés során szó esett az irodalom és az erkölcs viszonyáról is. Bodor szerint az írók többsége nem tekinthető morális példaképnek – ahogy ő maga sem.
– vetette fel félig tréfásan, de érezhetően komolyan. Mint mondta, az író, labilis alkat, és ritka az olyan alkotó, aki hű társává válik a társadalomnak.
Bodor szerint a priusza közvetlenül hozzájárul ahhoz, hogy író legyen belőle
Fotó: Borbély Fanni
Öniróniája átszőtte az egész beszélgetést. „Lusta vagyok, nem mindig akarok írni” – vallotta meg, majd hozzátette: úgy érzi, lezárult az írói pályája. „Ez nem sok, de úgy érzem, hogy ennyi volt.” Egy kritikus szerint késői műveiben már ott van a fáradtság, az ismétlés, az unalom – de Bodor ezzel szemben inkább a megérkezés csendjét vállalja.
„A látszat ellenére értek seggberúgások” – fogalmazott keserűen, de tárgyilagosan. Egykor nehezen volt elképzelhető, hogy egy börtönviselt fiatal a rendszerrel szemben álló írásaival sikeres lehet, de a cenzúra gyengülése, az enyhülés hangulata megnyitott előtte egy kaput.
Egy kritikus Bodor kései műveit unottnak, fáradtnak, önismétlőnek nevezte, ezt azonban nem érezte bántásként az író
Fotó: Borbély Fanni
Az erkölcsi tartás példáját az apjától hozta, aki szintén börtönviselt ember volt, „hazaárulás” címén. Az apa vallásossága segítette át a megpróbáltatásokon – Bodor szerint őt inkább a cinizmusa és a szkepszise tartotta egyben. De a férfibarátságokat fontosabbnak tartja minden filozófiánál.
– mondta egyszerűen, és ebben minden benne volt.
És hogy mi érdekli még? Ősszel másodszorra utazik Üzbegisztánba. Vonzza a térség történelme, az iszlám kultúra belső művészete, különösen az enteriőrök világa, amely – szerinte – teljesen ismeretlen számunkra itt, Európában. „Nekünk nincs az a képzelőerőnk, mint az iszlámoknak.” A világörökség részeként tekint ezekre az elfeledett vagy félreértett formákra.
Mára már úgy érzi, befejezte az írói pályát, s habár nem tartja soknak az életművét, elégedett vele
Fotó: Borbély Fanni
Bodor Ádám szavaiban nincs nosztalgia, inkább egyfajta nyugalom. Nem keresi már az irodalmi tér új lehetőségeit. De amit elmondott – éppen ezért – súlyt kapott. A tapasztalat, a belső tartás, a csendes számvetés olyan hang, amely ritka manapság, és amelyre figyelni kell. Nem kiabál, nem kér elismerést. Csak egyszerűen jelen van – emberi mértékkel.
Kedves csoporttagok! Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet kapni savanyú káposztát? – ezt az ártatlannak tűnő kérdést tette fel a Név nélküli tag „nevű” egyén az egyik közösségi oldal valamely csoportjában.
Tíz évvel Kertész Imre halála után a Sorstalanság nem csupán emlékként áll előttünk. Nem veszít erejéből. Újraolvasva kevésbé történet, inkább gondolkodási forma, amely az elbeszélés és megértés határait vizsgálja.
Demeter Arnold csíkszentkirályi költő Búzaköd című kötetének bemutatójára készül. A pályája kezdetén lévő alkotó számára ez egy alapkő, amihez vissza-vissza tér majd.
Valamikor régen abban a megingathatatlan hitben hallgattuk a felnőttek történeteit, hogy mi mindig mesehallgatók maradunk.
Mit jelent ma a haza, az anyanyelv vagy a teremtés rendje? Egy könyvbemutatóhoz kapcsolódó beszélgetésen nemcsak fogalmakat értelmeztek újra, hanem azt is, hogyan lehet túlélni – szellemileg és emberileg – a 21. század zajában.
Száz évvel ezelőtt indultak el a székely írók Benedek Elek és Tamási Áron vezetésével, hogy derűt vigyenek és a székely irodalom sajátosságait megmutassák nemzettársaiknak. Ma egy másik csoport teszi ugyanezt – remélhetőleg, több szerencsével.
Több tízezer résztvevő, számos ország és rengeteg hangosan kimondott vers: idén Lackfi János művei köré szerveződik a Nemzetközi Felolvasómaraton, amely ismét bebizonyítja, hogy az irodalom közösségi élmény és élő párbeszéd.
Két történelmi kataklizma, egy eltűnt világ és egy mitikus hely emlékezete: Csíkszeredában mutatták be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, ahol a beszélgetés az irodalom, az emlékezet és az identitás kérdéseit is felnyitotta.
Hogyan lesz egy kapuból szimbólum, egy kalácsból identitásjel, egy múzeumi tárgyból közösségi emlékezet? Pozsony Ferenc új kötete a székely kultúra reprezentációjának történetét és jelenkori jelentését tárja fel.
Földrengés, háború, eltűnések – sorsok a történelem romjai között. Március 5-én az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében Csíkszeredában mutatják be Szabó Róbert Csaba Pokoltó című regényét, a szerzővel Borsodi L. László beszélget.
szóljon hozzá!