A művészet a lélek megváltója – Őszi szalon, nem csak őszi képekkel

Az ősz mindig magában hordozza az elcsendesedés és a számvetés idejét: mintha a természet és az ember egyszerre venné tudomásul, hogy valami véget ér, ugyanakkor új dolgok készülnek a felszín alatt. Ezt az átmeneti, kettős állapotot idézi fel a Romániai Képzőművészeti Szövetség csíkszeredai fiókjának Őszi szalonja is, amely – a Megyeháza Galéria és a Hargita Megyei Kulturális Központ szervezésében – november 26-án a Csíki Moziban nyitotta meg kapuit. A több éves hallgatás után megszületett közös tárlat nem egyszerű esemény a helyi művészeti életben: inkább olyan, mint amikor a megszokott csendet hirtelen megtöri egy felszabadult sóhaj. Megérkeztünk – üzeni a kiállítás –, és tovább is akarunk lépni.

Történeti háttér: a gyökerektől az újraszerveződésig

Csíkszereda képzőművészeti élete a hatvanas évektől kezdve fokozatosan épült. Gaál András 1966-os csatlakozása a Romániai Képzőművészek Szövetségéhez nem csupán egyéni pályafutásának meghatározó állomása volt, hanem a Hargita megyei művészeti szerveződés sarokköve is.

A Megyei Gyűjtési Bizottság rendszeres műtárgyvásárlásai, a tárlatok folyamatos szervezése és a szakmai diskurzus jelenléte olyan közeget teremtett, amelyben a művészet nem szigetként létezett, hanem a közösségi élet egyik formáló erejeként.

A rendszerváltás azonban megtörte ezt a lendületet. A szövetség helyi fiókja nehéz évek elé nézett, s csak 2006-ban, Szabó Árpád vezetésével kezdődhetett meg egyfajta újraépítkezés. Ma már 29 taggal – köztük festőkkel, grafikusokkal, szobrászokkal és textilesekkel – működik a fiók, amely nem csupán szakmai fórum, hanem identitásteremtő közösség is.

Mit jelent ma az Őszi szalon?

A jelen kiállítás nem csupán bemutató, hanem egyfajta tükröt is tart. Tükröt a múltnak, amelynek árnyai és tanulságai még mindig velünk élnek, és tükröt a jelennek, amelyben a művészek egyszerre keresik helyüket a hagyomány és az új kifejezésmódok küzdőterén. A szervezők arra kérték a tagokat, válasszanak két olyan művet, amely szerintük leginkább jelzi életművük irányait. Ennek eredményeképpen egy rendkívül sokszínű, generációkon átívelő anyag állt össze: akadnak benne geometrikus fegyelemmel szerkesztett kompozíciók, elvonatkoztatott festmények, míves textíliák, filozófiai mélységekig ható absztrakt munkák, realista szemléletű képek és különböző grafikai kísérletek.

Ez a sokféleség nem széthullást jelez, épp ellenkezőleg: a közös gyökérből táplálkozó, mégis más irányba növő ágak egymást erősítik. A művészet itt nem távoli, hanem párbeszéd az alkotók, a látásmódok, sőt, a korok között.

Művészek, akik irányt szabtak

A tárlatot Székedi Ferenc műkritikus nyitotta meg, aki beszédében a helyi művészeti közeg folytonosságát és az újrakezdés jelentőségét hangsúlyozta. Szerinte a kiállítás egyben tisztelgés is azok előtt, akik hosszú évtizedeken át formálták a térség vizuális gondolkodását: Márton Árpád, Zsigmond Márton, Bakó Klára vagy Molnos Zoltán neve mára fogalom. Mellettük ott állnak azok a középgenerációs alkotók, akik új szemléleti horizontot nyitottak: Botár László absztrakciója, Koszti István Miklós filozofikus művei, vagy a Csillag házaspár következetes művészi útkeresése mind jól mutatja, hogy a csíki művészeti közeg nem csupán őriz, de újít is.

A fiatalabb alkotók pedig – gyakran művészetpedagógusi vagy kulturális szervezői szerepekből – mindezt továbbgondolják. A grafika újjászületésében például meghatározó szerepet vállalók nem egyszerűen új technikákat hoznak be, hanem a gondolkodásmódot is átformálják.

Nicolae Bucur műkritikus román nyelvű felszólalásában arról beszélt, hogy a kiállított művek mögött tudatos, konstruktív alkotói folyamat áll: az itt kiállító alkotók nem a spontaneitásra hagyatkoznak, hanem ízlésükre, egyéni látásmódjukra és a jelentés megjelenítésének vágyára. Mint mondta,

Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy mű befogadása nem pusztán látás kérdése – a kép élvezete, megértése önmagában is művészet, hiszen ugyanaz a festmény másként hat a fényviszonyoktól, a környezettől vagy éppen a néző lelkiállapotától függően. „A művészet – fogalmazott – a lélek megváltója, és mindenki mást talál meg benne, attól függően, milyen utat jár be a szemlélésben.”

A térség szellemi pulzusa

A kiállítás tulajdonképpen egy láthatatlan hálót tesz érzékelhetővé: azt a kapcsolatrendszert, amelyben művészet, közösség, oktatás és kulturális intézményrendszer egymást támogatva létezik. A művek mögött ugyanis nem pusztán alkotói szándék áll, hanem valós közösségi jelenlét, így táborok, műhelyek, pályázatok, kiadványok, egymás felmutatása és felkarolása. Ilyen háttérrel a művészet nem díszítőelem, hanem identitásképző erő.

Most kezdődik igazán

A kiállítás – bár múltidézésre is alkalmat ad – nem a lezártság érzését kelti. Sokkal inkább azt, hogy valami éppen most formálódik. Az őszi fény, amely olykor áttör a ködön, egyszerre sejtelmes és ígéretes. Az alkotások között járva olyan érzésünk támad, mintha a megye képzőművészete hosszú álomból ébredne, s újra elhinné: van értelme együtt gondolkodni, alkotni, jelen lenni. Mert az igazi művészet mindig meghaladja a kor anyagi kereteit. Ott kezdődik, ahol a gondolat felszabadul, és ahol a képek nem csupán láthatók, hanem átélhetők. Az Őszi szalon ezt a felszabadulást ünnepli.