A kényelmetlenből lett a javítgatott

A beszélgetés már a felütésben is nosztalgikus utazásként indult: vonaton ismerkedtek meg – Kinga és Beáta. Miközben suhant a táj, beszélgettek, a párbeszédük pedig ma is ott folytatódik, ahol 1998-ban elkezdődött.

Teatrológia, avagy mikor a dramaturg sem dramaturg

Kinga pályája olyan, mint egy mozgó szellemi térkép – térben és műfajban egyaránt. Egyik nap Bukarest, másnap Kolozsvár, aztán már otthon húsleves, gyerek, óratartás. A kettő között pedig kritikák, esszék, tanulmányok és interjúk készítése. A Javítgatott kiadás pontosan ezt a térképet rajzolja ki: évek, városok, QR-kódok és hashtag-ek alapján épül fel. Nem lineáris olvasásra hív, hanem beszélgetésre. És persze vitára.

Mert mit is csinál egy teatrológus? Egy kicsit dramaturg, de nem az. Egy kicsit kritikus, de nem mindig írhat. Egy kicsit tudós, de nem mindig publikálhat. És közben próbálja meggyőzni a nagymamát, hogy a teatrológia nem valami furcsa teológia, hanem egy érvényes, hibrid szakma, ahol a gondolkodás és az alkotás találkozik.

A kritikus, aki

„Amikor úgy érzed, hogy ha ezt most leírom, annak következménye lesz – akkor valószínűleg nem kell megírni” – mondja Kinga. Erdélyben, ahol mindenki ismer mindenkit, a kritikus nemhogy nem független, de gyakran ott ül este a kocsmában azzal, akiről másnap írnia kellene. „A legviccesebb, amit hallottam: »Jön az a Boros Kinga, ne tessék beengedni«. Hát így fogadtak régen a színházban” – nevetett.

Pályaelhagyás, család, benzinköltség

A kötet egyik legsúlyosabb tanulmánya a színházi pályaelhagyásról szól – különösen női szemszögből. Kinga interjúkat készített, és miközben azt mondja, senki nem akar igazán pályaelhagyó lenni, sokakat egyszerűen „elhagy a pálya”. Vagy a család lesz fontosabb, vagy jön egy jobb lehetőség, vagy egyszerűen elfogy a levegő.

Közben ő maga is kétgyermekes anya, autót tesznek alá, kilométereket számol, vezeti a költségeket – mert a színházra nem mindig van pályázati pénz, és a kritikusnak sincs térítve minden útja.

Kritikából közösség, vagy közösségből kritika?

„A színházkritika Erdélyben? Van, és nincs is” – mondja Kinga. Mert bár vannak fórumok, lapok, blogok, mégis mindenhol kevesen vannak, túlterhelten. A fesztiválokon gyakornokok írnak, ha épp van, aki mentorálja őket. Ha nincs, akkor nincs.

Mégis, valami történik. Mert Kinga nem hallgat. Nem ül be a hatodik sorba némán unatkozni – akkor sem, ha „épp olyan az arca” (ahogy ő fogalmazott). És nem ijed meg attól sem, ha egy szerkesztő vagy igazgató megsértődik. Inkább újraírja, kijavítja, javítgatja.