Versekbe írt háborús élmények – Benedek Pál naplója

Könyvbemutató, élmények, személyesség

Elsőként Fodor Tamás köszöntötte a könyvbemutatón összegyűlteket. Kiemelte, hogy fontos számára és a főkonzulátusnak is, hogy kultúrával töltsék meg helyenként a fontos, de száraz hivatali munkát, éppen ezért megtiszteltetés, hogy Benedek Pál naplója bemutatójának a főkonzulátus adhat otthont. A köszöntő után ízelítőt is nyújtott a kötetből, azt is megosztotta például az érdeklődőkkel, hogy a napló alapjául szolgáló kéziratokat Benedek Pál családja őrizte, majd a lánya adta át Préda Barnának. Magyarosi Sándor hadtörténész elmondta, amikor először találkozott a könyvvel, Benedek Pál dédunokája szavalta el a veterán felmenő egyik versét. Ez számára megható volt, hiszen két generáció találkozásának lehetett szemtanúja, egyazon szellemiségben.

Mint kiderült, Magyarosi Sándornak hadtörténészként azok az adatok fontosak, amelyek a csatákat írják le, tényszerűen. „A népdalok és Petőfi a hibás, hogy a csaták körülményeit taglalják ezek a versek, nem azokat a részleteket, hogy hol van a géppuska” – fogalmazott a hadtörténész, hozzátéve, hogy Benedek Pál verseiben ennek ellenére vannak tényszerű leírások is. És habár szentimentális sorai inkább mutatják meg magát az embert, mint a foglyot, rendkívül fontosak a kéziratai. Ez ugyanis egy keveset taglalt korszak. A veteránok nem beszéltek szívesen az élményeikről, de legalábbis kevesen vállalták.

Préda Barna felvázolta, hogy mitől olyan fontos ez a kötet, és miért szokatlanul személyes. Alapvetően egy útleírást olvasunk, a határőrök életét a nyugati fogságban. Ebben viszont van egy fordulat:

A könyvbemutatón szó volt még arról is, hogy a szerkesztő, a hadtörténész, és a kötetet digitalizáló Incze Katalin milyen élményként élték meg a könyv olvasását. „Helyenként nevetve, helyenként könnyezve olvastam a száznyolcvan oldalt” – fogalmazott Préda Barna. Nem különben Magyarosi Sándor, aki hasonló élményekről számolt be. Incze Katalin szerint egy unikális élmény olvasni a kötetet, hiszen kiolvasható belőle az ember, akit a hit és a humor vezetett.

Benedek Pál, a székely határőr

Benedek Pál nem volt történész, nem kereste a stiláris tökéletességet. Nem is akart feltétlenül közölni vagy szerepelni. Amit írt, azt elsősorban magának, és azon keveseknek szánta, akik talán még értik, hogy miről beszél. A napló őszinte, néha nyers, máskor egészen költői.

Benedek nem tagadja a saját szerepét, de nem is menti fel magát. Nem hősként írja le magát, hanem emberként, de név szerint említi a bajtársakat is, akik közül páran nem tértek haza, a falubelieket, akiket elhurcoltak vagy megtörtek, és azokat, akik még évtizedek múltán is a front árnyékában éltek. A napló nem moralizál, de mélyen emberi tanulságokat hordoz.

A napló stílusa egyszerű, de mély gondolatokat tartalmaz. A személyesség nem zárja ki az általános érvényt: a szavak mögött ott húzódik egy egész generáció sorsa, a kisebbségi magyar katona sorsa, aki két nagyhatalom között őrlődött, és akinek a történetét sokáig senki sem kérdezte meg.